HTML

Az olvasás kalandja

A blog személyes olvasmányaimról szól, egyfajta kalandozás a bölcselet, irodalom és a képregény világába

Utolsó kommentek

Címkék

1001 éj (1) Adorno (1) Ady Endre (7) Ágoston (2) Aiszkhülosz (2) angol irodalom (19) Apuleius (1) Arany János (1) Arisztotelész (7) Aronson (1) Asimov (1) Asturias (1) Austen (1) Auster (1) Babits (1) Bahtyin (2) Balzac (1) Barrow (1) Bataille (1) Baudelaire (7) Berzsenyi (1) Boileau (2) Borges (2) Brontë (1) Bulgakov (1) Burke (1) Butor (1) Byron (1) Calvino (3) Camões (1) Cassirer (1) Cholnoky (1) Cixin Liu (1) Clavell (1) Corneille (1) Cortázar (1) Dante (1) Darvasi László (4) Davies (1) Defoe (2) Derrida (1) Déscartes (1) de Man (4) Dickens (1) Diderot (1) Donne (1) Dosztojevszkij (1) Dumas (1) Eco (8) Eliot T. S. (2) Eötvös József (4) Erdélyi János (2) erőszak (1) Esterházy (1) Faulkner (1) fenséges (3) film (3) Flaubert (2) francia irodalom (27) Freud (5) Fried (1) Gadamer (3) Galland (1) García Márquez (1) Gautier (1) Gide (1) Gogol (1) Golding (1) Gozsdu (1) Greene Brian (1) Green Julien (1) Gribbin (2) groteszk (1) Gyulai Pál (1) Habermas (2) halál (2) Hardy (1) Hawking (1) Hawthorne (1) Hegel (1) Heidegger (6) Hemingway (1) Hobbes (1) Hoffmann (1) Horváth János (4) Hugo (5) Huizinga (1) Huysmans (1) idő(beliség) (4) Immanuel Kant (5) Jauss (1) Jókai Mór (34) Joyce (1) Justh Zsigmond (1) Kaku (2) Kemény Zsigmond (2) képregény (6) Kölcsey (1) kortárs (16) Kosztolányi Dezső (5) középkor (7) Kulcsár Szabó (3) Lem (1) Lovik (1) Lukács György (1) Madách (1) Mailer (1) Mallarmé (1) Márai (1) Margócsy (1) Márton László (2) marxizmus (1) Maupassant (1) Mérimée (1) Mikszáth Kálmán (2) Milton (1) modernség (9) Montesquieu (1) Moravia (1) Móricz (1) Musil (1) Musset (1) nacionalizmus (1) Nádas (3) Németh G. Béla (1) Nietzsche (2) Ókori irodalom (5) oktatás (2) olvasás (2) Ottlik (1) Pap Károly (1) Péterfy Jenő (5) Petőfi (1) Platón (1) Poe (1) Proust (2) Racine (1) realizmus (2) regény (2) Rilke (1) Robbe-Grillet (3) Rorty (1) rossz költő (2) Rousseau (1) Rowling (1) Schlegel (1) Styron (1) Sue (1) Szabó Lőrinc (1) Szegedy-Maszák (3) Szent Tamás (2) szépség (7) szimbolizmus (3) szociálpszichológia (1) Szophoklész (1) Tasso (1) Térey (1) Thackeray (1) Tömörkény (1) undefined (1) Univerzum (4) Verne (1) Wells H. G. (1) Woolf (1) Wordsworth (1) XIX. századi magyar irodalom (5) Zimbardo (1) Žmegač (1) Zola (1) Zrínyi Miklós (1) Címkefelhő

2542.jpg

 

Sokkoló gyerekkori élmény

  Gyerekkorom nagy, sokkoló élménye volt Az ezeregy éjszaka meséi. Ha jól emlékszem, másodikos voltam az általános iskolában, amikor a kezembe került. Nagyon megleptek ezek a brutális történetek, amiknek nem sok közük volt ahhoz, ahogyan a mese műfaját (a tündérmesét) addig elképzeltem és ismertem. Egy olyan káprázatos, de fenyegető és kiszámíthatatlan, bizarr világba léptem be, amelynek nem sok köze volt a már ismert mesék otthonos tájaihoz, ahol a királyfi könnyedén legyőzi a sárkányt, és elnyeri a királylány kezét, aki ártatlan és jóságos. Az Ezeregyéjszaka sötéten csillámló városaiban járva a királyfi sosem lehetne bizonyos abban, nem éppen a királylány fogja-e szörnyen megcsonkítani, és nem csap-e le rá a szörnyű végzet, mihelyt befordul a követező utcába. Kiemelek néhány mozzanatot, amik miatt a könyv olyan nagy hatást tett rám gyerekkoromban. (Használt kiadás: Európa, Bp., 1974.) 

  • Először is: ezeket a történeteket nem strukturálják a morális értékek. Itt nem létezik jó és rossz, a főszereplők nem küzdenek meg az erkölcsi egyensúly védelmében semmiféle gonosszal, nincs értékválság, ami a történetek végére helyreállna. A karakterek legtöbbször valamilyen sorscsapást szenvednek el, amiben néha többé-kevésbé vétkesek ugyan (de inkább csak kevésbé, az egyik nagy bűnük pl. a kíváncsiság vagy a figyelmetlenség), általában viszont a balsors nem büntetésként, hanem mindenféle ok, értelem nélkül sújt le rájuk, kiszámíthatatlanul, a főhősök pedig tehetetlenül szenvedik el azt. A balsors okozója lehet valamilyen emberfeletti, befolyásolhatatlan hatalom, mint pl. egy ifrit vagy egy dzsinn, de lehet a többi ember is, mint pl. a borbély bátyjainak esetében, akiken kivétel nélkül valamilyen gonosz tréfát követ el valaki. Ezeknek a bűnöknek viszont, akármilyen kegyetlenek is, nincs büntetésük, a tettesek vidáman mennek tovább a dolgukra.
  • Ez a balsors sokszor valamilyen szörnyű csonkítás formájában jelentkezik: a szereplők elvesztik az egyik szemüket, fülüket, kezüket, időnként baleset következtében, máskor viszont éles kardok metszenek ki a testükből egy-egy darabot. Az erőszak ilyenfajta jelenléte engem eléggé készületlenül ért akkoriban.
  • Ugyancsak fura volt a szexualitás erőteljes szerepe ezekben a mesékben. A szereplők itt nem úgy élnek házaséletet, ahogy a magyar népmesékben, ahol a nász a történet végén mintegy lepecsételi az addigi kalandok sorát, egy életre szól, és a gyermeknemzéssel kapcsolódik össze, de a testi szerelem nem jelenik meg explicit formában: itt bizony a szerelem szexualitást jelent, a nők meztelenek, a férfiak felgerjednek a női test látványától, és titokzatos, rejtett terekben: kastélyokban, barlangokban áldoznak a nemiség oltárán.
  • Méginkább sokkoló volt, ahogy a szexualitás és az erőszak összekapcsolódik a történetekben. A második koldus történetében pl. a főszereplő egy föld mélyén lévő csodálatos, titkos lakosztályban egy gyönyörű nővel találkozik, akivel együtt él egy ideig (32-44). Csakhogy a nő egy ifrit felesége, úgyhogy amikor a dzsinn rádöbben, hogy megcsalták, a nőt meztelenre vetkőzteti, megkínozza, majd levágja mindkét karját és lábát. Egy meztelen nő brutális megcsonkítása a legsötétebb ösztönvilágot reprezentálja, a szexuális és agressziós ösztönt (Freud két ösztöntípusát) a maga rémítő idegenségében. Ám sok esetben előfordul, hogy éppen a gyönyörű, az extrém szexuális csáberő birtokában lévő, angyali szépségű nő az erőszak forrása, pl. amikor A konyhamester történetében a csodaszép fiatal ara levágatja figyelmetlen vőlegénye kezét, amit az nem mosott meg evés után (106-114).
  • A mesék olyan tabukat is ledöntenek, mint pl az incesztus: Az első koldus történetében a fiatal királyfi a saját testvérével alkot szerelmespárt (26-32).
  • Ugyancsak rémítő volt az emberi test eltorzulásának lehetősége: az előző példa isteni büntetésül szerelmespárja fekete szénné változik. Szintén fekete kővé válva találja egy egész város lakosságát Az első lány történetének főhőse (56-62).

 

 screen-shot-2017-09-14-at-11_57_06-am.png

 

 Egymásban tükröződő idegenségek

   Külön érdekességet jelent a legismertebb, emblematikus történet, Aladdin történetének keletkezése. A mese először 1712-ben látott napvilágot Antoine Galland francia nyelvű kiadványsorozatában, melynek címe Les Mille et Une Nuits volt, és amelynek első kötete 1704-ben jelent meg. Galland fordítása gyorsan bestsellerré vált, és komoly inspirációt jelentett az egzotikumhoz különösen vonzódó, később kibontakozó romantika számára. Ali baba és Aladdin elbeszélése azonban nem szerepel az arab nyelvű gyűjteményekben. Sokáig ezért rejtély volt, honnan származnak ezek a történetek.

   Amikor 1887-ben egy Hermann Zotenberg nevű kutató átnézte Galland eredeti kéziratait, felfedezte, hogy az írott szövegek mellett a francia orientalistának volt egy szóbeli forrása is, egy Hanna Diyab nevű szíriai mesemondó, aki 1709-ben Párizsban találkozott Gallanddal. Bár Zotenberg rálelt a mesék arab nyelvű változatára, ezekről aztán bebizonyosodott, hogy Galland francia szövegeinek fordításai. A mesék forrása tehát Hanna Diyab. 1993-ban a Vatikán könyvtárában találtak egy önéletrajzi írást a szíriai elbeszélőtől, amelyből többet tudhatunk meg róla, és amely segít, hogy jobban megértsük a történetek eredetét. Hanna Diyab egyébként nem nevezi meg Gallandot, csak „öreg emberként” utal rá: találkozásukkor a francia irodalmár 63 éves volt, Hanna Diyab pedig a húszas évei elején járt. Galland eredetileg azért kereste meg, hogy segítsen neki lefordítani néhány arab kifejezést, amit ő nem értett, ám Diyab ahhoz is segítséget nyújtott a szóbeli közléssel, hogy Galland kiegészítse a mesefolyamot néhány történettel.

   Sokáig úgy gondolták, e történetek az akkoriban az akkoriban kozmopolitának számító, gazdag Aleppo emlékét őrzik, ahol számtalan kávéház működött és rengeteg hivatásos mesemondó tevékenykedett, Hanna Diyab tehát talán innen hozta a történeteket. Ám az is feltételezhető, hogy a francia mellett a provanszál, itáliai és görög nyelvekben, kultúrában járatos mesemondó korabeli európai történetek alapján, azok elemeiből alkotta meg a maga meséit. Az sem világos, hogy arabul fogalmazott-e, amit Galland lefordított, vagy egyenesen franciául mondta el a történeteit.  

  A lényeg az, hogy sokan úgy gondolják: Hanna Diyab a meséinek gazdag, csillogó mesebeli városait nem Alepporól vagy más keleti helységekről mintázta, hanem azt a meghökkenést fejezte ki bennük, amit Franciaországban időzve Versailles tükörtermei és káprázatos tarkasága láttán érzett. Az a különös helyzet áll elő tehát, hogy az álomszerű, varázslatos idegenség, amit a mesék távolinak érzett világa áraszt, valójában annak az idegenségnek a kifejeződése, amit ebből a távoli világból érkező ember érzett a mi világunkban.

Címkék: francia irodalom 1001 éj Galland

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása