HTML

Az olvasás kalandja

A blog személyes olvasmányaimról szól, egyfajta kalandozás a bölcselet, irodalom és a képregény világába

Utolsó kommentek

Címkék

1001 éj (1) Adorno (1) Ady Endre (7) Ágoston (2) Aiszkhülosz (2) angol irodalom (19) Apuleius (1) Arany János (1) Arisztotelész (7) Aronson (1) Asimov (1) Asturias (1) Austen (1) Auster (1) Babits (1) Bahtyin (2) Balzac (1) Barrow (1) Bataille (1) Baudelaire (7) Berzsenyi (1) Boileau (2) Borges (2) Brontë (1) Bulgakov (1) Burke (1) Butor (1) Byron (1) Calvino (3) Camões (1) Cassirer (1) Cholnoky (1) Cixin Liu (1) Clavell (1) Corneille (1) Cortázar (1) Dante (1) Darvasi László (4) Davies (1) Defoe (2) Derrida (1) Déscartes (1) de Man (4) Dickens (1) Diderot (1) Donne (1) Dosztojevszkij (1) Dumas (1) Eco (8) Eliot T. S. (2) Eötvös József (4) Erdélyi János (2) erőszak (1) Esterházy (1) Faulkner (1) fenséges (3) film (3) Flaubert (2) francia irodalom (27) Freud (5) Fried (1) Gadamer (3) Galland (1) García Márquez (1) Gautier (1) Gide (1) Gogol (1) Golding (1) Gozsdu (1) Greene Brian (1) Green Julien (1) Gribbin (2) groteszk (1) Gyulai Pál (1) Habermas (2) halál (2) Hardy (1) Hawking (1) Hawthorne (1) Hegel (1) Heidegger (6) Hemingway (1) Hobbes (1) Hoffmann (1) Horváth János (4) Hugo (5) Huizinga (1) Huysmans (1) idő(beliség) (4) Immanuel Kant (5) Jauss (1) Jókai Mór (34) Joyce (1) Justh Zsigmond (1) Kaku (2) Kemény Zsigmond (2) képregény (6) Kölcsey (1) kortárs (16) Kosztolányi Dezső (5) középkor (7) Kulcsár Szabó (3) Lem (1) Lovik (1) Lukács György (1) Madách (1) Mailer (1) Mallarmé (1) Márai (1) Margócsy (1) Márton László (2) marxizmus (1) Maupassant (1) Mérimée (1) Mikszáth Kálmán (2) Milton (1) modernség (9) Montesquieu (1) Moravia (1) Móricz (1) Musil (1) Musset (1) nacionalizmus (1) Nádas (3) Németh G. Béla (1) Nietzsche (2) Ókori irodalom (5) oktatás (2) olvasás (2) Ottlik (1) Pap Károly (1) Péterfy Jenő (5) Petőfi (1) Platón (1) Poe (1) Proust (2) Racine (1) realizmus (2) regény (2) Rilke (1) Robbe-Grillet (3) Rorty (1) rossz költő (2) Rousseau (1) Rowling (1) Schlegel (1) Styron (1) Sue (1) Szabó Lőrinc (1) Szegedy-Maszák (3) Szent Tamás (2) szépség (7) szimbolizmus (3) szociálpszichológia (1) Szophoklész (1) Tasso (1) Térey (1) Thackeray (1) Tömörkény (1) undefined (1) Univerzum (4) Verne (1) Wells H. G. (1) Woolf (1) Wordsworth (1) XIX. századi magyar irodalom (5) Zimbardo (1) Žmegač (1) Zola (1) Zrínyi Miklós (1) Címkefelhő

 Corneille 1637-ben bemutatott drámája zajos sikert aratott, ám komoly vitát is generált az korabeli francia irodalmi életben. 

pierre_corneille_2.jpg 

Történet

 A fiatal Don Rodrigo és Ximena kölcsönösen szerelmesek egymásba. Minden jel arra utal, hogy Ximena apja, Son Gomez áldását adja rájuk, rövidesen megköttetik a frigy. Ám titokban az infánsnő, Dona Urraca is Don Rodrigo után vágyakozik. Azért segítette őket, hogy egymásra találjanak, mert tudja, hercegnőként ő úgysem lehetne a rangban alatta lévő Rodrigoé. Abban reménykedik, hogy ha már látja, hogy a két fiatal egy pár lett, könnyebb lesz elfojtania az érzelmeit.

  A király Don Diegot, Rodrigo apját nevezi ki a herceg nevelőjévé. Don Gomez is erre a posztra pályázott, így nagyon csalódott, hogy nem ő kapta meg. Úgy érzi, sokkal inkább érdemes lenne a megtiszteltetésre, mint Diego. Ezt meg is mondja riválisának, aki békíteni próbálja, ám sikertelenül, Gomez teljesen felhergeli magát, és végül dühében arcul üti vetélytársát. Diego idősebb és gyengébb is, mint Gomez, ezért a fiához fordul, hogy ő vegyen elégtételt a sértésért. Rodrigo iszonyú bajban van: vagy az apját bosszulja meg, de akkor boldogtalan lesz, mert a szerelme nemzőjét ölte meg, vagy a kedvesét választja, de akkor lemond a becsületről. Végül az előbbi mellett dönt, és párbajra hív ja ki Don Gomezt. Gomezt közben viszont a király is felszólítja, hogy kérjen bocsánatot, ám a büszke férfi a királynak sem enged.

  Ximena kétségbeesetten keresi fel az infánsnőt, aki úgy próbál rajta segíteni, hogy elrendeli Rodrigo elfogatását. Tudja, hogy így saját maga ellen cselekszik, hiszen ha a fiatalember a közelében lesz, kiteszi magát a kísértésnek. Közben azonban kiderül, hogy a két férfi távozott a palotából, hogy megvívják a tusát. Az infánsnő reménykedni kezd: ha Rodrigo legyőzi a kivételes kardfogató Gomezt, akkor később bármilyen hőstettre képes lesz, akár hérosz is válhat belőle, így talán rangban felér majd hozzá, és egymásé lehetnek.

  A király dúl-fúl, amiért Gomez nem hajlandó engedni a haragjából. Ekkor azonban mindegy, hiszen Don Alonso már hozza is a hírt, hogy Rodrigo megölte Gomezt. Xiména arra kéri a királyt, álljon bosszút Rodrigon. A szenvedélyek tombolnak a nő lelkében: őrülten szerelmes a fiatalemberbe, de egyben gyűlöli és azért, amit az apjával tett. Don Diego arra kéri a királyt, őt büntesse meg a fia helyett. A sérelem őt érte, ő a fő, a fia csak a kar, ami büntetett helyette, ez a kar pedig még nagy szolgálatot tehet az uralkodónak.

   Rodrigo felkeresi Ximénát. Vegye el az életét a lány, ha akarja.  Ximénának azonban erősebb a szerelmi szenvedélye, mint a bosszúvágya. A becsület így kívánná, de mégsem ölheti meg a fiút a saját kezével, mondja. Rodrigo tehát távozik.

  Az országot megtámadják a mórok. Rodrigo hősiesen küzd ellenük, két királyt (!?) rabul is ejt. A spanyol király hálás Rodrigonak. A legyőzött uralkodók „Cid”-nek, nagyúrnak nevezték Rodrigot, legyen hát ezentúl is Cid, mondja az uralkodó. Az infánsnő és a király is megpróbálja lebeszélni Ximénát, hogy Rodrogo halálát akarja, hiszen ő most már igazi hős, az egész ország neki köszönheti a létét. A lány azonban hajthatatlan. Felajánlja a kezét annak, aki megöli Rodrigot. A királynak ez nem tetszik, egyébként is idejétmúlt szokás az ilyesfajta harc. Ám ha Xiména ezt akarja, hát legyen párbaj, de csak egyetlen ember küzdhet meg Rodrigoval a tornán, amin a király nem is kíván ott lenni. Aki győz, azé legyen Xiména keze. Don Sancho jelentkezik.

  A párbaj előtt Rodrigo felkeresi Ximenát, hogy elbúcsúzzon tőle. Ha a lány nem szereti, úgy nem érdemes az életre, a tusán szándékosan hagyni fogja, hogy don Sancho megölje. A lány erre elárulja magát: nem akarja, hogy Rodrigo meghaljon, arra kéri, küzdjön minden erejével. A párbaj végül is lezajlik, és egyik fél sem hal meg (Sancho szavai alapján nekem nem teljesen világos, mi történt pontosan.) A szerelmesek egymásé lesznek.

 

 Értékelés

 Ma már nem szokás vérrel megtorolni a sértéseket, Corneille hőseinek azonban ez a legfontosabb motivációjuk. Eszünkbe juthat itt Gadamer alaptétele, ami szerint a művészet befogadásának a lényege az idegenben való önmegértés, az idegennel való kapcsolat, a párbajozás pedig ma már igencsak idegennek hat. Ám ezen túlmenően a darab meséje igen izgalmas, az érzelmek monumentálisak, jól el lehet képzelni a szereplőket egy régifajta élénk színezetű, festett díszletek előtt forgatott kosztümös filmben.

  A hármas egység szabályait nem nagyon tartja be a mű. Az idő egysége, ha úgy akarjuk, megvan, hiszen a Diego és Gomez közötti konfliktusra délután kerül sor, a mórok elleni csata aznap éjjel zajlik, míg Rodrigo és Sancho párbaja másnap délelőtt tartatik meg – ám nem tűnik valószínűnek, hogy ennyi minden a valóságban megtörténjen ennyi időn belül. A cselekmény nagyjából egységes, Rodrigo és Xiména megtört ívű szerelmére fókuszál a szöveg, ám ezt az egységet kicsit megbontja az infánsnő Rodrigo iránt érzett vágyakozásának témája, ami viszont többé-kevésbé feleslegesnek tűnik a fő cselekmény bonyolódásának szempontjából. 

 

Vita

 Georges de Scudéry komoly támadást intézett a darab ellen. Kifogásolta, hogy Corneille nem tartja be a hármas egység szabályait, valamint hogy spanyolokról ír éppen akkor, amikor azok Franciaországgal háborúban állnak. Ráadásul a mű moralitása is megkérdőjelezhető, hiszen Xiména egy olyan férfihoz megy hozzá, aki meggyilkolta az apját. A vitázó felek az Akadémiától kértek állásfoglalást az ügyben. Richelieu, aki kezdetben Corneille támogatója volt, ekkorra azonban megromlott a viszonya vele, egyetértett a kéréssel, mert így a bíboros által két évvel azelőtt alapított, tehát nagyon fiatal Akadémiát módja nyílt megismertetni a közönséggel, és elfogadtatni a parlamenttel. Az Akadémia elismerte Corneille drámájának értékét, de igazat adott Scudérynek a hármas egység megsértését illetően. Az Akadémia ugyanakkor szóvá tette azt is, hogy Xiména túlságosan könnyen lép túl az apja halála fölött érzett sérelmén.

Boileau négy sort írt a Cidről: 

 « En vain contre le Cid un ministre se ligue,
Tout Paris pour Chimène a les yeux de Rodrigue.
L'Académie en corps a beau le censurer,
Le public révolté s'obstine à l'admirer. »

 Azaz, ha jó értem (nem vagyok benne biztos): A miniszter (vagy lelkész) hiába ármánykodik ellene, egész Párizs Xiména szemével látja Rodrigót (tehát nem zavarja a lakosokat, hogy az apja gyilkosához megy férjhez). Az Akadémia hiába bírálja, a tömeg nem szűnik csodálni a darabot.

Címkék: francia irodalom Corneille

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azolvasaskalandja.blog.hu/api/trackback/id/tr715600040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása