HTML

Az olvasás kalandja

A blog személyes olvasmányaimról szól, egyfajta kalandozás a bölcselet, irodalom és a képregény világába

Utolsó kommentek

Címkék

1001 éj (1) Adorno (1) Ady Endre (7) Ágoston (2) Aiszkhülosz (2) angol irodalom (19) Apuleius (1) Arany János (1) Arisztotelész (7) Aronson (1) Asimov (1) Asturias (1) Austen (1) Auster (1) Babits (1) Bahtyin (2) Balzac (1) Barrow (1) Bataille (1) Baudelaire (7) Berzsenyi (1) Boileau (2) Borges (2) Brontë (1) Bulgakov (1) Burke (1) Butor (1) Byron (1) Calvino (3) Camões (1) Cassirer (1) Cholnoky (1) Cixin Liu (1) Clavell (1) Corneille (1) Cortázar (1) Dante (1) Darvasi László (4) Davies (1) Defoe (2) Derrida (1) Déscartes (1) de Man (4) Dickens (1) Diderot (1) Donne (1) Dosztojevszkij (1) Dumas (1) Eco (8) Eliot T. S. (2) Eötvös József (4) Erdélyi János (2) erőszak (1) Esterházy (1) Faulkner (1) fenséges (3) film (3) Flaubert (2) francia irodalom (27) Freud (5) Fried (1) Gadamer (3) Galland (1) García Márquez (1) Gautier (1) Gide (1) Gogol (1) Golding (1) Gozsdu (1) Greene Brian (1) Green Julien (1) Gribbin (2) groteszk (1) Gyulai Pál (1) Habermas (2) halál (2) Hardy (1) Hawking (1) Hawthorne (1) Hegel (1) Heidegger (6) Hemingway (1) Hobbes (1) Hoffmann (1) Horváth János (4) Hugo (5) Huizinga (1) Huysmans (1) idő(beliség) (4) Immanuel Kant (5) Jauss (1) Jókai Mór (34) Joyce (1) Justh Zsigmond (1) Kaku (2) Kemény Zsigmond (2) képregény (6) Kölcsey (1) kortárs (16) Kosztolányi Dezső (5) középkor (7) Kulcsár Szabó (3) Lem (1) Lovik (1) Lukács György (1) Madách (1) Mailer (1) Mallarmé (1) Márai (1) Margócsy (1) Márton László (2) marxizmus (1) Maupassant (1) Mérimée (1) Mikszáth Kálmán (2) Milton (1) modernség (9) Montesquieu (1) Moravia (1) Móricz (1) Musil (1) Musset (1) nacionalizmus (1) Nádas (3) Németh G. Béla (1) Nietzsche (2) Ókori irodalom (5) oktatás (2) olvasás (2) Ottlik (1) Pap Károly (1) Péterfy Jenő (5) Petőfi (1) Platón (1) Poe (1) Proust (2) Racine (1) realizmus (2) regény (2) Rilke (1) Robbe-Grillet (3) Rorty (1) rossz költő (2) Rousseau (1) Rowling (1) Schlegel (1) Styron (1) Sue (1) Szabó Lőrinc (1) Szegedy-Maszák (3) Szent Tamás (2) szépség (7) szimbolizmus (3) szociálpszichológia (1) Szophoklész (1) Tasso (1) Térey (1) Thackeray (1) Tömörkény (1) undefined (1) Univerzum (4) Verne (1) Wells H. G. (1) Woolf (1) Wordsworth (1) XIX. századi magyar irodalom (5) Zimbardo (1) Žmegač (1) Zola (1) Zrínyi Miklós (1) Címkefelhő

Little-Nemo.jpg
A napokban a világ egyik legjobb képregényéről, A kis Nemoról olvastam egy könyvet (Little Nemo au pays de Winsor McCay. Milan, Toulouse, 1990). A kötet rövid, de nagyon érdekes tanulmányokat tartalmaz, melyek remekül világítják meg ennek a képregénynek az értékeit, művészi jellegzetességeit, valamint leírják azt a művészettörténeti kontextust, amiben elnyeri jelentőségét.

Little_Nemo_in_Slumberland_(1908-07-26)_panels_11_to_15.jpg

Winsor McCay A kis Nemo Álomországban (Little Nemo in Slumberland )c. sorozatát 1905-től publikálta a New York Heraldban, aztán más 1911-től 1914-ig más címen (In the Land of Wonderful Dreams) a New York Americannél, később pedig, egy hosszabb kihagyás után az eredeti címén 1924-től 1926-ig a Herald Tribune-nél. A képregény epizódjai vasárnaponként jelentek meg, mindig egy-egy nagy oldalon. Minden oldal Nemo egy-egy álombeli kalandját meséli el, és a rövid történetek mindig a fiúcska ébredésével végződnek: az utolsó képkockán az ágyában ébredve látjuk. A rövid eseménysorok káprázatos tematikus, motívumbeli és vizuális bőséget mutatnak: megtalálható itt mindenféle díszlet, állat, fantázialény, mesefigurák különböző népek mondavilágából, mint egy végtelen álombéli karneválban. McCay-nél még magának Álomországnak sincs állandó identitása: megjelenhet palotaként, városként, sőt önálló bolygóként is.

A történetek általában valamilyen meghökkentő ötletet bontanak ki, vagy valamiféle átalakulás köré szerveződnek. Az átalakulás állandó motívuma McCaynek, olyan erő, aminek minden alá van vetve. Bármi bármikor átalakulhat bármivé, beleértve a díszleteket és a szereplőket, köztük magát Nemot is. Az oszlopok átváltoznak fákká, a fák állatokká, a főszereplő megsokszorozódik, megnyúlik, összezsugorodik. Egy emlékezetes képsoron a jégpálya, amelyek Nemoék korcsolyáznak, átalakul a fiút ébresztő nagypapa koponyájává. Az átalakulás mellett az állandó méretváltozások is meghatározóak a képregényben. Egy remek oldalon e két eljárás kombinálódik: Nemo apró állatfigurákkal játszik, amelyek egyszerre kelnek méretre és nőnek meg, elárasztva a képeket. 

nemo-07-03-1909-pt-br.jpg

Mindazonáltal nem ez a tematikus burjánzás a legfőbb erénye a képregénynek. Mielőtt azonban rátérnék arra, hogy mi, Harry Morgan írása alapján (36-41) röviden lajstromba veszem, mi mindent szedett össze Mcay a képregényébe, és milyen kontextusban alkotta meg azt. A hasonló fantasztikus utazások a kor jellegzetes témáját képezték; a Morgan által felsorolt számos példa között a leigsmertebb L. Frank Baum, aki 1900-ban publikálta az Ózt, és James Matthew Barrie, aki 1904-ben készítette a Pán Pétert. A tündérekről, állatokról szóló történetek általában igen népszerűek voltak a korban. Az óriásira növő vagy összezsugorodó terek, tárgyak és élőlények Swift Gulliverjére utalnak. McCay sokat köszönhet Lewis Carroll két Alice-történetének is, ahol az állandó instabilitás, a tárgyak és helyszínek állandó torzulása domináns motívum. Érdemes említést tenni George McDonald 1871-es At the Back of The North Wind c. művéről is, ahol a kis Diamondhoz éjjel egy lovas hölgy látogat el, aki a szél emberi alakja, hogy csodálatos álombeli tájakat járjanak be. Freud 1900-ban jelentett meg az Álomfejtést, ahol hasonló fantasztikus képződmények jelennek meg, mint McCay képregényében. Ott van például a keverékszemély, amely Freud szerint rendkívül jellemző az álomban, és amely két különböző személy összeolvadásából jön létre. Eszünkbe juthat Proust híres műve is, amelynek első kötetét 1913-ban, azaz nyolc évvel A kis Nemo kezdete után jelentette meg, de néhány pillanatában az álom színpada pont ugyanúgy jelenik meg, ahogy McCay mozgó álomdíszletei:


Mindez képileg a szecesszió jellegzetes stílusjegyeivel ötvöződik McCaynél: gyakoriak a burjánzó virágok, jellemző a szeszélyes vonalvezetés és a képek zsúfoltsága.


little-nemo-19090103-l.jpeg

Amiben McCay igazán jelentős művészi teljesítményt nyújtott, az az egészen rendkívüli és eredeti mód, ahogyan magát a képregényt kezeli. Ez a médium akkoriban volt születőben, és McCay kivételes invencióval aknázta ki azokat a speciális lehetőségeket, amik kizárólag erre a művészeti formában adódnak. A képregény legalapvetőbb jellemzője a linearitás és a megszakítottság kettőssége. Ez azt jelenti, hogy míg az egymás után következő képek egy lineáris időbeli eseménysort jelenítenek meg, addig egymás mellettiként, egyidejűként is szemlélhetők. A képregény átmenet a film és az irodalom között, emiatt viszont vannak olyan lehetőségei, amik a másik kettőből hiányoznak.

Ez a jellemző az, amit McCay remekül kihasznált. Az elemzők kiemelik, hogy a történetek megalkotásakor McCay mindig az egész oldal teljes felületét tartja szem előtt, és azt, hogy a képkockák hogyan, milyen rendben helyezkednek el ebben a nagyobb keretben. Emiatt a lineáris eseményeket megjelenítő képek az egyidejűség lehetőségeit is kihasználják, amennyiben az egymás mellettiség vizuális kapcsolódási lehetőségeinek hihetetlen bőségét mutatják. A képek nem csak lineárisan kapcsolódnak egymáshoz, hanem kapcsolatokat építenek ki minden irányban. Ez az eljárás jól megfigyelhető az egyik leghíresebb oldalon, a mozgó ágy jelentében, amely 1908 július 26-án látott napvilágot, és amelynek néhány jellegzetességét Pascal Lefevre elemzése alapján (62-65.) említek meg.

Az álomképben Nemo ágya életre kel, végigfut vele a városon. Közben a lábai egyre növekednek, míg végül végtelen indává változva belegabalyodnak egy toronyba. Az ágy így elbukik, Nemo pedig a mélységbe zuhan. Itt egyébként McCay egy holt metaforát alakít át vizuális képpé, hiszen a nyelvben az ágy lába megnevezés egy olyan mágikus, ősi gondolkodásmód nyomait őrzi, amely a tárgyakat is élőlényekként képzelte el (hiszen lába az élőknek van).

Little_nemo_the_walking_bed.jpg

Az oldalra rátekintve rögvest szembetűnik a rajzok különös elrendezése: ahogy az események drámaisága fokozódik, úgy nő a három képsor vertikális terjedelme is. Ugyanakkor a képsorok egyes elemi között figyelemre méltó párhuzamok látszanak. Így pl. a 2., 7., és 12. képen az ágy az események egy új szakaszát kezdi meg: a második kockán megkezdődik a lábak növekedése, a hetediken kilép a lakásból az utcára, a tizenkettediken pedig az talaj szintjéről a tetők felé indul. Ugyanilyen párhuzam van a 8. és a 13. kép között, hiszen az ágy mindkettőn elrugaszkodik a talajtól. Mindemellett figyelemre méltó a második strip szimmetrikus kompozíciója is. A hold sárga fényköre az egész fókuszában helyezkedik el, és a két mellette lévő képen az ágy lábának vonalai egy-egy szimmetrikus párt alkotnak. A hol ráadásul éppen akkor jelenik meg, amikor az ágy futni kezd, vagyis amikor nyugodt mozgásából vad és ijesztő tempóba vált, mintha a hold ennek az őrült vágtának lenne valamiféle hipnotikus katalizátora. Az utolsó képkockán Nemo arra ébred, hogy kiesett volna az ágyából, de az olvasónak közben teljesen az az érzése, mintha a felette lévő képből zuhant volna oda.

Ahogy Benoit Peeters bemutatja, az egyes oldalakat nem is annyira a narratíva szervezi, mint inkább a képek térbeli elrendezése. Előfordul, hogy McCay összekapcsol két vagy több egymást követő oldalt olyan módon, hogy azok megismétlik egymás struktúráit valamilyen változtatással, esetleg egymás inverzét, tükörképét adják. Az 1905. október 22-én megjelent oldalon Nemo ágya, mint valamiféle lift, lesüllyed a gombák erdejébe. Ahogy a mélység elénk tárul, úgy nő meg a képek vertikális mérete is. Amikor aztán a gombák szétesnek, és maguk alá temetik Nemot, a képek is összezsugorodnak. A következő héten McCay a képkereteknek pontosan ugyanilyen elrendezésébe rajzol bele egy másik történetet: Nem gólyalábakra áll, a kockák növekvő mérete a lecek növekvő magasságát keretezi, amikor pedig Nemo lezuhan, a keretek is összezsugorodnak, akárcsak az előző héten. Tehát mindkét héten a zuhanás a téma azonos keretben, a szimmetriát az képezi, hogy először a gombák zuhannak Nemora, legközelebb pedig ő a tüskék közé. Az 1909 május 23-i oldalon az óriások rakják össze Álomország díszleteit, a következő héten pedig ennek tükörképeként szétszedik azt.

comics-little-nemo-in-slumberland-2.jpg

Érdemes megemlíteni azt a különösen merész elrendezést, amit McCay az 1910. november 13-i oldal leős képsorán alkalmaz: az előtér ben Nemoék állnak, és egy léghajót figyelnek, amely feléjük lebeg. A légi jármű képről képre közelebb kerül. Eközben viszont a háttérben látható táj folytatólagos marad, egyetlen hatalmas panorámát képezve, mintha a kockák közti választóvonalak csak egy ablak rácsai lennének. Ez olyan merész megoldás, ami speciálisan csak a képregényre jellemző, és amely az olvasóban tudatosítja azt, hogy képregényt olvas, a figyelmét magára a médiumra irányítja. Az ilyen autoreferenciális játékok jellegzetesen a posztmodernhez kötődnek, és ez MacCayt mintegy kortársunkká avatja, olyan alkotóvá, aki ma is elevennek számít.

McCay a virtuóz rajztudás és kimeríthetetlen fantázia mellett magának a műfaj lehetőségeinek is enciklopédikus bőségét kutatta fel, így ott van a helye a világ legnagyobb művészei között. 

BS19051022.jpg

22_winsormccay_littlenemo_1907_july20.jpg

 

Címkék: képregény

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azolvasaskalandja.blog.hu/api/trackback/id/tr776098361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása