Alain Robbe-Grillet a francia Új regény egyik legkiemelkedőbb tagja. Az Új regény, ahogy a francia irodalomról szóló összefoglaló monográfiában olvashatjuk,[i] nem volt egységes mozgalom abból a szempontból, hogy a tagok nem igazán éreztek közösséget maguk között, nem volt kiáltványuk, hitvallásuk, ám a közönség végig összetartozónak érezte őket. A műveik mind az Édition du Minuit kiadónál jelentek meg, aminek 1955-től Robbe-Grillet volt a főszerkesztője. Az Új regény lényegében egy modernista irányzat, aminek fő törekvése a hagyományos cselekmény és a koherens szereplő, valamint a mindentudó narrátor és a referencia visszaszorítása. A regény nem a világot ábrázolja, és nem hordoz mélyebb, összetettebb jelentéseket: elsősorban önmagára irányul, és saját szövegszerűségét hangsúlyozza olyan jellegzetes textuális eljárásokkal, mint az egymást tükröző szövegelemek, ismétlődések, variációk. Ugyancsak jellemző a különböző szövegszintek és témák közötti átjárás. Robbe-Grilletnél is hiányzik a lélekábrázolás, a szimbolikus jelentés, viszont gyakori a leírás és az időrend végletes összezavarása. Pór Péter írja a kötet utószavában, hogy az Új regényre jellemző jelentéstől és az érzelmektől megfosztott tárgyias ábrázolás elődjének, ha kissé túlozva is, Flaubert tekinthető: Az Érzelmek iskolája c. mű főszereplőjének megszűnt az organikus kapcsolata a történelemmel, a világgal, sőt a saját életével is: a dolgok csak történnek vele, de nem rajzolnak ki semmilyen történetet, sorsot, jelentést; a regény „végül azt Semmit rajzolja ki, amely a hősöket egész életükben körülveszi.” (Európa, Bp., 1975, 274.)
A radírok egy meg nem nevezett tengerparti francia városban játszódik. Garinati egy Bona (Jean Bonavemtura) nevű titokzatos valakinek a megbízásából belopózik Daniel Dupontnak a Földmérők utcájában található villájába, hogy agyonlője a házigazdát. A lövést azonban elvéti, Dupontnak csupán a karját találja el. Az áldozatot Juard doktornak a Korinthosz utcában található kórházába szállítják, ahol a miniszter, Roy-Dauzet kérésére a hivatalos jelentésben azt írják, hogy Dupont meghalt, közben azonban a férfi a terv szerint titokban elutazik. Gyanítható, hogy egy titkos politikai társaság követte el a merényletet. Dupont azonban, mielőtt elutazna, még megbízza a barátját, Adolphe Marchat-t, hogy hozzon el neki a házból néhány dossziényi iratot.
Közben a városba érkezik Wallas, aki gyerekkorában itt élt, ő veszi át a nyomozást Laurent felügyelőtől. Wallas a városban bolyong, mindenkit kikérdez, ám semmivel nem jut előrébb. Garinatiról és Bonáról az olvasó sem tud meg többet, Wallas csupán néhány használhatatlan nyomra bukkan: egy részeg látta a gyilkost, de nem mond róla semmit, illetve csak annyit, hogy éppen Wallasra haosnlított, Jaurd doktor sem árul el semmi érdemlegeset. Felmerül a gyanú, hogy Dupont az állítólagos mostohafia ölte meg, de még az sem nyer bizonyítást, hogy létezne ilyen fiú. Laurent viszont arról van meggyőződve, hogy Dupont öngyilkos lett. Wallas sokat sétál a városban, és több papírboltba is betér, hogy radírt vásároljon (innen a regény címe). Nem teljesen világos, hogy mi ezzel a célja: talán tényleg szüksége van rá, talán csak ezzel az ürüggyel szeretne beszélgetésbe elegyedni a helyiekkel. A Victor Hugo utcán található kereskedésben spontán módon felötlik benne, hogy az eladónő nem más, mint Dupont fiatal felesége, akitől a férfi elvált néhány éve – és kiderül, hogy helyes a feltevése. Ám hiába, mert ettől a nőtől sem tud meg semmi olyasmit, ami érdemben befolyásolná a nyomozást. Előfordul a regényben, hogy egy-egy jelenetről csak később derül ki, hogy valamelyik szereplő fantáziája vagy álma volt, mint amikor pl. Laurent arról képzeleg, hogy valójában Dupont ölte meg magát (145).
Marchat nem mer elmenni a villába a mondott iratokért, mert retteg, hogy ott lesben áll a titokzatos gyilkos, és megöli. Ezt a félelmét el is meséli Wallasnak, aki kap az alkalmon: ő maga megy el a házba, hátha ott fülön csípheti a gyilkost, aki Marchat akarná meggyilkolni. Miivel azonban Marchat visszamondta a kérést, a még életben lévő Dupont kénytelen maga elhozni az iratokat, ezért titkokban felkeresi a villát. A lesben álló Wallas őt nézi a gyilkosnak, és a megöli.
Szegedy-Maszák Mihály értelmezése szerint[ii] a regényben egyfajta hasonmás-történetről van szó, ami végül az Oidiposz-mítosz leképeződésévé válik. Nem véletlen, hogy a mű mottója Szophoklésztől való, és hogy a szerkezet a klasszikus tragédia felosztását követi (prológus, öt fejezet, epilógus). Wallas apránként azonosul Garinatival: először kiderül, hogy ugyanolyan pisztolya van, amiből ráadásul pont hiányzik egy golyó, később az említett részeg téveszti össze a gyilkossal, akit látott aznap, majd a postán Wallasnak adják át a Garianatinak szóló levelet. Wallas végül teljesen betölti Garainati szerepét, hiszen ő válik gyilkossá, és Szegedy-Maszák arra gyanakszik, hogy esetleg Wallas lehet Dupont eltagadott gyereke – erre utal, hogy Wallas talán azért emlékszik kiskorából homályosan a városra, mert Dupont utódaként valóban itt nevelkedett. Végezetül ez az elemzés is kiemeli, hogy Robbe-Grillet szakít a lélektani regény hagyományával.
A regény utószava ezenkívül kiemeli még azt is, hogy az írás a detektívregény deformációja, dekonstrukciója: annak motívumkészletével dolgozik, de mindent kifordít. Nem csupán Wallas üldözi a tettest, hanem (legalábbis a regény elején szó van erről) Garianati is Wallast, Wallas az orvost stb., de közben mindannyian el is vétik egymást.
Szegedy-Maszák szerint mindez a francia irodalomnak abban a kontextusában értelmezhető, ahol Sartre a Mi az irodalom? c. írásában megkülönböztette a nyelvet újraalkotó költészetet és az azt csak használó prózát, utóbbit leértékelve az előbbivel szemben, ám közben születtek kezdeményezések arra (Proust, Gide stb.), hogy felszámolják ezt a különbséget, a regényt elszakítva a referencia és a történet súlyától, és a költészethez tegyék hasonlóvá. Robbe-Grillet regénye ezen az úton tett jelentős lépést előrefele.
[i] A francia irodalom története. Elte-Eötvös Kiadó, Bp., 2011. 802-819.
[ii] Szegedy-Maszák Mihály, Alain Robbe-Grillet. In.: Uő, Világkép és stílus. Magvető, Bp., 1980. 500-504.
Utolsó kommentek