Az olvasás kalandja

A történet összefoglalása

 Lőcsén a kősánc egyik rejtekajtajában található három festmény, mindegyik ugyanazt az asszonyt, Korponayné Ghéczy Juliannát ábrázolja, aki egyszerre volt hazaáruló és mártír. Hogyan lehetséges ez? Talán két különböző lélek költözött egy személybe? Olyan történet ez, amit csak a költő eleveníthet fel.

 1710, szilveszter napja, Lőcse, vásárnap a gazdag kereskedővárosban. Lőcse urai német anyanyelvűek, ám magyaroknak vallják magukat. A polgárok, a céhek tagjai katonák is egyben, akik képesek fegyverrel védeni a várost, ha ellenség fenyegeti. Lőcse büszke a függetlenségére, amit meg is kíván őrizni. Előfordult, hogy saját, önálló pénzt vertek a város címerével. A fejedelem II. Rákóczi Ferenc is sokra tartja ezt a települést, ahol ágyúöntő műhelyt is üzemeltet. Most is egy dandár kuruc őrzi Lőcsét a legvitézebb kuruc tábornok, Andrássy István felügyelete alatt.

  A szenátorok és a bíró a templom előtt gyülekeznek, misére tartanak éppen. Jelen van többek között Alauda, a bíró, De Hortis Siegebert, a fegyver- és vaskereskedő, Engelhart, a harangöntő. Korponaynét várják, aki Alauda elmondása szerint rendkívül hiú, becsvágya asszony, de egyébként kivételesen szép is. Korponayné férfiakkal körülvéve érkezik, ahogy a napot keringik körül a planéták. Ott látható mellette a férjén, Korponay János kuruc kapitányon kívül még Czelder Orbán, a német kuruc ezredes és mások. Rövidesen a mankóval járó Cornides doktor is felbukkan, aki azt a különös jóslatot tette, hogy ebben az évben Lőcse két bíróval büszkélkedhet majd egyazon időben. Alauda vidáman nyugtázza, hogy ez már biztosan nem következett be, hiszen az esztendő letelt.

  Mise után a társaság átsétál a városháza erős, masszív épületébe. Először Korponayné háztartásának szavaznak meg jóval több húst, hiszen neki tizenkét háziszolgája van, sok az éhes száj. Azután Alauda bíró előterjeszti a javaslatot, hogy másnap a város rendezzen lakomát a katonai vezérek tiszteletére, amire az egyéb főembereket, papokat stb. is meghívják majd. Többen azonban felhördülnek, sokallva a rendezvényre szánt összeget. Ekkora fényűzést, amikor a város a császáriak ostroma alatt áll! Amikor azonban a bíró egyenként felolvassa a tételeket, a tiltakozás csendesül, hiszen minden szenátornak van valami érdekeltsége a beszerzések között. Végül megszavazzák a költségeket, majd lemennek inni egyet a városháza pincéjébe. Amikor visszatérnek onnan, a tanácsteremben ott ül előttük a bírói székben egy ember, bírói ruhában. „Fabriczius!,” hebegi Alauda.

  Fabriczius János az előző bíró volt, de amikor a szepesi gróf átállt a császári oldalra, ő elment a lengyel királyhoz segítséget kérni, ott azonban elfogták, és egy időre az őrültek házába zárták. Ez nagyon megviselte, de túlélte. Sikerült neki megszökni, titokban visszatért. A lakomával kapcsolatos határozatra mutat: ezzel a költekezéssel az ellenség kezére játszhatják Lőcsét! Erre mindenki tagadja, hogy ő egyet értett volna vele, úgyhogy az új bíró meg is semmisíti az iratot. Jánossy István remek katona, de ha inni kezd, nem tudja abbahagyni (meg is kapta a „kocsmagenerális” jelzőt), ezért nem kell bort felszolgálni, rendelkezik Fabricius. Meg kell tartani az összejövetelt a város vezetőinek, de ugyanazt fogják enni és inni, amit a katonák, szól a további parancs. Korponaynénak pedig nem kell tizenkét léhűtőt tartani, menjenek csak harcolni. A nők sem flangálhatnak kint az utcán a szerelmükkel, mert aki ezt teszi, azt a főtéren felállított ketterhauschen nevű ketrecbe zárják, amit az új bíró ki is nyittat figyelmeztetésül. Eddig jó világ volt, most szigor kezdődik.

  Wencezlauz úrfi, Alauda fia a rendeletet betartató őrjárat egyik tagja. A friss hóesésben női cipők nyomait fedezi fel. Nosza, nyomába erednek a nőnek, el is fogják. Kiderül, hogy nem más ő, mint Fabriczius gyermeke. A bíró megremeg, de elítéli a saját lányát is, nem 24, hanem 48 óra fogságra. A ketrec kulcsait Jánossyra bízza, az őrzését Wencezlauzra.  

  Jánossy kapitány maga keresi fel Fabricziust, hogy a lánynak kegyelmet kérjen. Csakhogy a bírótól a következő felvilágosítást kapja. A városból egy rejtekúton megszökött a rab, akit az ostromlók túszul küldtek, amíg Czelder Orbán tárgyal velük. Ezt az utat nagyon kevés ember ismeri, tehát áruló van Lőcsén. Mivel nincs túsz, Czeldert megölhetik. Bercsényi Lengyelországból küldött fegyvert és élelmet, hogy az megérkezzen, Korponaynak kell biztosítani a terepet. Czelder azért alkudozik Löffenholtzcal, hogy időt nyerjenek, és eltereljék a figyelmet, amíg ez a szállítmány megérkezik. Lehet, hogy Kroponay elmondta a feleségének, mi a feladata? Ha valami történik vele, akkor az áruló adta ki a tervet az ellenségnek. Ebben az esetben Fabriczius lánya áruló, akinek fejét kell venni. Ha nem áruló, hanem csak könnyelműségből szegte meg a tilalmat, akkor csak a haját vágják le, és kiűzik a városból. A 48 óra alatt ennek a kérdésnek kell eldőlnie.

  Másnap reggel Korponay a feleségével beszélget. Elmondja neki, hogy kiküldetésre indul, aminek a következtében elő is léptethetik főstrázsamesterré, ezt az asszony nagy örömmel hallgatja. Megpróbálja kiszedni a férjéből, mi a feladat, de az nem árul el semmit. Az asszony most maga főz, mivel Fabriczius rendeletének megfelelően csak két szolgát tarthatott meg. Az egyik ezek közül Pelargus, húsz éves fiatalember, aki a gyerek nevelője és mindenes a háznál. Részt vett a szabadságharcban, lelkesül a hősökért, de rabul ejtette Korponayné varázsa, úgyhogy a csaták helyett inkább a háztartást választotta. Amikor Korponay búcsút vesz tőlük, és elindul az embereihez, akkor jut eszébe, hogy nem is vitt a pogácsából, amit az asszony éppen sütött, és az sem pakolt be neki. Vajon kinek készült tehát a pogácsa?

  Korponayné lánynak öltözteti a fiát, valamint Pelargust is, és elküldi őket az apjához. Amíg az öltözködéssel elkészülnek, beszélgetnek, eamiből a következő derül ki. Czelder Orbánt azért küldték Löffenholtzhoz, a császáriak vezéréhez, hogy a megadásról tárgyaljon. Szándékosan olyan feltételeket szabtak azonban, amikről úgy gondolják, a császár úgysem fogadja el. Ezek: hogy minden katona eggyel fentebb lépjen rangban, illetve hogy megtarthassák azokat a birtokokat, amiket Rákóczitól kaptak. A két napi alkudozással csak időt szeretnének nyerni, amíg megérkezik a szállítmány. Csakhogy a szászáriak a várakozással ellentétben bele fognak menni az ajánlatba, mert Lőcse mindennél fontosabb nekik. Emiatt a lőcseiek egy része hajlik a megegyezésre. Az asszony aztán elbúcsúzik a gyerektől és a nevelőtől, útnak engedi őket.

  Belleville lovag, Lőcse francia származású mérnökkari főtisztje nagy szoknyabolond, a hazáját is nőügyei miatt kellett maga mögött hagynia. Most is éppen Korponayné ablakához tart. Útja a kalitka előtt vezet el, rá is ripakodik az ott tolongó, gúnyolódó emberekre, hogy nem bántsák az elzárt lányt. Kroponaynéval franciául cseveg, így senki nem érti, miről folyik a diskurzus. Kroponayné arra utal, hogy megkapja tőle, amit akar, ha éjfélkor odajön a kapuhoz, amelynek ő majd ledobja a kulcsait. Miután a lovag távozott, Korponayné egész nap a kalitkát bámulja nagy sajnálattal. Este magához hívatja a doktort azzal, hogy rátört a betegség: rosszul van, hányja-veti magát. A doktor orvosságot ad neki, és áthívja a gazdasszonyát, hogy vigyázzon rá. Az orvosságot azonban, ami lényegében altató, Korponayné épphogy a gazdasszony poharába csempészi, amitől az rögtön mély álomba merül.

  Korponayné ezután a Thurzó-házból, saját otthonából egy rejtekajtón át a szomszédos házba oson, ahol Jánossy Istvánnal találkozik. Esznek, isznak, nevetgélnek, rajzolnak egy rajzalbumba, a „közös Panteonba”, amelybe a férfi realista képeket készít híres személyekről, az asszony pedig ugyanazon személyiségek karikatúráit alkotja meg. Egyszerre hatalmas robbanás rázza fel az éjszaka csendjét. A lőporos torony robbant fel. Jánossy elrohan, azt hiszi, a császáriak támadtak a városra. Ezalatt Korponayné ellopja tőle a kalitka kulcsait, kiszabadítja Krisztinát, és elrejti a házban.

  Mikor éjszaka befut a lovag, ezt a kulcsot dobja le neki a ház kulcsa helyett. Ami a tornyot illeti, azt a lovag robbantotta fel egy időzített kanóccal (hiszen ennek a mestere). Szépen kifundálta, hogy ő kártyázott a cimboráival, amikor a detonáció bekövetkezett, így van alibije. Miközben a többiek a színhelyre rohannak, ő nyugodtan felkeresheti a kiszemelt prédát. Ám ahogy ott áll a kulccsal a kezében, feltűnik a polgárőrség. Krisztina eltűnt, a kulcsok a lovagnál, egyértelmű a helyzet. Belleville nemigen érti, mit akarnak tőle, de nem adja ki Korponaynét, majdnem össze is csap a polgárőrséggel. Feltűnik a helyszínen Fabriczius is, át akarja kutatni a házat. A lány máshol nem lehet. Korponayné gyorsan ráadja Krisztinára Pelargus ruháit, és felszólítja, hogy távozzék a titkos járaton át, amit csak a Fabriczius-család ismer.

  Fabricziusék berontanak a házba, hogy átkutassák. A lovag már kardozik a polgárőrséggel. Ekkor hirtelen feltűnik Korponay a seregével. Sikerrel járt, meghozták az élelmiszert és a fegyvert. Korponay Belleville védelmére kel. Helyesen tette, hogy kiszabadította a lányt. A polgári igazságszolgáltatás pedig nem ítélkezhet felette, csak a katonai. Amíg ez megtörténik, a lovag majd az ő foglya lesz a házában.

  Másnap megkezdődik a lovag pere. Krisztina megszöktetésével és a torony felrobbantásával vádolják. Próbálják rekonstruálni, hogyan történtek az események. A lovag nem hajlandó válaszolni arra a kérdésre, miként kerültek hozzá a kulcsok. Fabriczius erre megfenyegeti, hogy ebben az esetben kínvallatást fog alkalmazni, a hóhér már élesztgeti is a tüzet a tanácsteremmel szomszédos szobában, ahol a kínzókamra rémítő látványa tárul fel. Jánossy ellene veti, hogy egy városi bíró hatalma nem elég ahhoz, hogy tortúrának vessenek alá egy nemest. Fabriczius erre elővesz egy iratot, amiben az áll, hogy Rákóczi Ferenc teljhatalommal ruházta fel őt. Jánossy István azonban előáll, és magára vállalja, hogy ő szabadította ki a lányt. Akkor mondja meg azt is, hova bujtatta, förmed rá Fabriczius. Jánossy erre nem hajlandó, már-már egymásnak esnek, amikor váratlanul betoppan Czelder Orbán.

   Czeldernek nagy tekintélyt vívott ki magának az emberek között a hősiességével, védelmébe veszi a lovagot. Ő máshogy tudja a történteket. A torony kazamatájában kapott helyet a gránáttöltő laboratórium, ahol elfogott tiroli pattantyúsokat dolgoztattak, akik pedig katolikusok. Közülük az egyik volt az, aki a tettet elkövette a protestáns Lőcse ellen. Rendben, de azt mindenképpen ki kell deríteni, hova lett a lány, mondja Fabriczius. Erre Czelder egy levelet ad a kezébe. Fabriczius elolvassa, elborzad, kirohan a teremből.

   A titkos átjárót, ami Thurzó házban található, és amely a Lőcséből kivezető alagútba nyílik, csak a Fabriczius-család ismeri. A bíró átadta a titkot a lányának, akit nagykorúsított, de azzal a feltétellel, hogy nem megy feleségül idegenhez. A levél viszont arról tudósít, hogy Krisztina katolikus vallásra tért, és Blumevitz de Trautshon neje lett (ez a férfi volt a fogoly, akit a toronyban őriztek). Másnap megnyílik az rejtekajtó, és Blumevitz emberei özönlik el a várost. Blumevitz a Thurzó-házban összetalálkozik Jánossy kapitánnyal. Már egymásnak esnének, amikor egyszeriben megjelenik mellettük Korponayné Julánna, és ráveszi őket, hogy beszéljenek előbb egymással. Mindkettőjük kezében fegyver, körülöttük a labancok, akik bejöttek a rejtekajtón keresztül, azok körül a lőcsei kurucok, a város körül pedig az ostromló labanc had. Patthelyzet. Rendben, legyen egy rövid fegyverszünet. Blumevitz apránként arról győzi meg Jánossyt, hogy a harcostársai nagy része már inkább megadná magát, tehát nincs sok értelme a hősködésnek. Rendben van, mondja Jánossy, legyen fegyverszünet tizenkét óráig, döntsön a többi vezér. Közben kiderül az is, hogy Juliánna az egész találkozót azért hozta össze, hogy a császár kezére játssza a várost, cserébe pedig bárói címet kér a fiának, Gáborkának, valamint Ocskay sztropkói birtokát. Azért a fiának, mert Korponay, a férje úgysem adná meg magát, nem tenné le a fegyvert.

   Fabriczius előbb elhatározta, hogy meghal, le is feküdt az ágyra, mintha már nem élne. Amikor azonban megtudja, hogy a császár serege bent van a városban, elindul, hogy felrobbantsa az alagutat, amin keresztül bejöttek. Összetalálkozik Korponayval, tőle tudja meg, hogy Blumevitz az, aki a csapatot vezeti. Ekkor mindent megért, tudomására hozza a másik vitéznek, hogy az egész a felesége műve. Korponay erre félőrülten rohan Juliannához, hogy felelősségre vonja, még a kardját is előkapja. A nőt ez nem érdekli, őt meg is ölheti, neki csak a fiuk számít. Korponay dühös, inkább magával viszi a gyereket a csatába. Rohan is, hogy megkeresse, de persze nem talál senkit a fiúcska szobájában. Közben az asszony elrejtőzik.

  Korponay és Fabiczius összefognak, fel akarják robbantani a lőporos zsákot, ami Fabricziusnál van, de kiderül, hogy azt közben valaki kicserélte vasporra. Ekkor megszólalnak a harangok, jelezve, hogy megtörtént a békekötés, Lőcse megadta magát. Ezt nem mindenki fogadja el: Czelder Orbán neki akar támadni Blumevitzéknek a német kurucaival, de azok nem követik, leteszik a fegyvert. Fabriczius és Korponay kitörnek a városból és a hegyekbe szöknek.  

   Jánossy István testvére, Miklós Krasznahorka várában lakik, ezt védi. Sziklafalon épült erődítmény. Miklós valaha szerzetes volt, a ruhát most is viseli, de valójában istentagadó. Az a hely, amit templomnak nevez, és ahol gyakran tölti az idejét, nem más, mint a borospince. Vadállati természetű ember, csúnyán beszél, de őrült hazaszeretet dolgozik benne. István két fiát is nagyon szereti, kardforgatásra is tanítja őket. Serédy Zsófia, István felesége viszont mélyen vallásos asszony, minden erejével a nyomorékokat, elesetteket segíti, akiknek szállást ad a várban. István már négy éve nem járt otthon, de a születésnapját a távollétében is megünneplik, ahogy most is: szól az ágyú, az asszony misét látogat, Miklós a pincében tivornyázik sűrű pipafüstben. Itt éri őket István levele, amiben beszámol a történtekről, és hogy a császár megengedte, hogy megtartsák a birtokaikat, amiket Rákóczitól kaptak. Miklós iszonyú haragra gerjed, a templomba is beront, kikergeti onnan az embereket. Zsófia ezen fel van háborodva: az Istent nem bánthatja Miklós. Nincs isten, vág vissza a férfi dühösen. Ha pedig István hazaáruló lett, és Krasznahorkára jön, akkor ő is ellenség, őellene is meg kell védeni a várat. Azért kergette el Miklós a nyomorékokat, mert harcoló férfiakat akar a várba, a többiek menjenek lakni a vár tövébe. Zsófia vitatkozik vele: a csata már éppen elég emberéletet követelt, elég sebet hagyott, ha István véget vetett ennek, akkor nem rossz, hanem jó ember. Miklós erre szemébe vágja: István nem őmiatta jön Krasznahorkára, hanem hogy idehozza a szeretőjét.

   Miklós ezt onnan tudja, hogy Korponay az első felháborodásában, vak dühében megírta neki. Ilyenkor az ember iszonyúan indulatos, még azt is leírja, elhiszi, ami hihetetlen. Zsófiát összetöri a hír. Ennek ellenére több levelet is ír az urának, amiben várja haza. Miklós azonban megharagszik rá. Nem azért, mert szereti a hazaáruló Istvánt, hanem azért, mert elárulja neki, hogyan védik a várat, merről biztonságos jönni. Miklós ki is tiltja Zsófiát az erődítményből, azon kívül kell ápolnia az elesetteket.

   Zsófia a kisebb gyerekétől, Jóskától tudja meg, hogy Miklós vele és a testvérével akar lövetni az apjukra, aki már a szomszéd faluban van. Ferkót, a nagyobbat már a maga pártjára állította, ő már istenben sem hisz, csak a hazában. Zsófi levelet akar küldeni a kisebb gyerekkel Istvánnak, amelyben figyelmezteti az urát a veszélyre, ám Miklós rájön, és elkobozza az üzenetet. Zsófi el van keseredve, másnapra meg is hal. Ez tovább fokozza Miklós indulatát. Ezt a nőt hagyta el István azért a másikért!

  Megérkezik István, közelít a várhoz. Miklós ráveszi Ferkót, hogy lőjön ágyúval az apjára. A gyerek el is süti a fegyvert, ám elvéti a célzást. Felkiált: nem akar újra tüzelni, úgy érzi, hogy az anyja hirtelen megragadta a kezét és a szívét, ő akadályozta meg, hogy kárt tegyen az apjában. Ferkó elrohan, és meglátja az édesanyját a ravatalon. Az egyik keze felemelkedett, és bár Miklós szeretné visszaigazítani a testhez, nem tudja. A két gyerek ekkor megfogja egymás kezét, és kijelentik: nem hagyják, hogy eltemessék az anyjukat, amíg meg nem jön az apjuk. Miklós erre szélnek ereszti a seregét, ír a testvérének, hogy térjen haza, ő pedig örökre eltűnik.

  Amikor Jánossy István látja, hogy a saját fia lőtt rá, eleinte nagyon bosszús, de ezt aztán helyreteszi magában: tudja, hogy háborús időkben minden más, mint békében, és ismeri a saját testvérének a jellemét is. Ám a feleségének nem tud megbocsátani, amiért ezt nem akadályozta meg Ferkó kísérletét – nem tudja, hogy az asszony meghalt, mert Miklós nem engedte, hogy az emberei kitegyék a várra a fekete zászlót. István vissztér Lőcsére, mert féltékeny Juliannára. Ugyanis közben Belleville lovagot nevezte ki a császár Lőcse fővezérének, és most abban a szobában lakik, ahonnan át lehet járni Julianna lakosztályába. Ám megkönnyebbülve konstatálja, hogy a rejtekajtót közben befalazták. A Thurzó-házban nem csak Korponayné van elszállásolva, hanem Löffenholtz felesége és Krisztina is.

  Jánossy próbál egyedül maradni Juliannával, de sosem sikerül. Mivel a nő a császár üzenetét várja, amiben az megerősíti a fia megígért bárói címét, nem akar rossz hírbe keveredni. Juliánna elhatározza, hogy felkeresi Bécsbe a császárt. Az a terv, hogy útközben megáll Poprádon egy Husz apó nevű ember fogadójában, ott együtt tölthetnének egy kis időt. Jánossy már rohan is, hogy előremenjen. Ám Lőcse kapuján nem engedi ki az őr, előbb útlevelet kell kérni. Belleville ezt meg is adja neki, miközben utal rá, hogy nem titok előtte, milyen szándékkal utazik Jánossy. De mivel a lovag is szereti a nőket, biztosítja Jánossyt, hogy nem árulja el. Ám közben levél érkezik Bécsből, hogy a császár súlyos beteg, és ha meghal, azok, akik körülveszik, nem kedvelik a magyarokat, nem fogják fenntartani a kedvező ajánlatot. Juliánna rögtön indul is Bécsbe, hogy mielőbb egyezkedni tudjon a császárral. Meg sem áll Poprádon, sietve hajt el a fogadó előtt. Jánossy nem érti a dolgot. Pedig készült, medvét is lőtt. A hintó után siet, aztán megkérdezi a postahivatalban, nincs-e valami üzenet számára. Kap is egy levelet, de nem Juilánnától, hanem Miklós üzenete kerül a kezébe, amiből az is kiderül, hogy Ferkó fia is nagyon beteg az ágyúlövés óta. Nosza, rohan is Jánossy Krasznahorkára.

  Juliána Krisztinával megy Bécsbe. Krisztina azért tart vele, mert az apjának szeretne kegyelmet kérni. A savoyai herceget kérik meg, hogy juttassa be őket a császárhoz. Az óva inti őket ettől a tervtől, mert a császár nagyon súlyos, fertőző beteg, himlős. Julianát ez nem félemlíti meg, ő ápolni fogja az uralkodót, csak legyen módja beszélni vele. Magára is ölti az apácaruhát, minden idejét a beteg mellett tölti, de nem sikerül aláiratni a kívánt rendelkezést, mert a császár közben meghal.

   Nincs más megoldás, lóhalálában Szathmárba kell menni, ahol Pálffy nádor, amíg meg nem kapja a császár haláláról szóló írást, teljhatalommal van felruházva. Ő még hitelesítheti Juilánna gyerekének bárói címét. A halálhír kézbesítésével Andernach lovagot bízzák meg. Juliánna előtte halad, és mindent elkövet, hogy a lovag útját akadályozza: az egyes állomásokon elveszi előle a váltandó lovakat, tönkreteszi a hidakat, Lőcsén ráveszi Alauda bírót, hogy mindenféle ürüggyel tartóztassa a követet. Amikor az Ecsedi-lápon haladnak át, Juliánna és a kocsisa eltávolítja egy híd néhány deszkáját, amitől Andernach lova lesántul, ő pedig elakad. Juliánna egy fogadóban összebeszél a tulajjal. Parasztasszonynak öltözik, és amikor a lovag végre sárosan, összetörve betoppan, paprikás csirkével és borral látja vendégül, de a borba altatót tesz. Krisztinát közben előre küldte, most ő is megy utána. A lovag, mikor másnap kótyagosan magához tér, is nagy nehezen folytatja az utat, végre eléri Szatmárnémetit. Közben elhalad egy szekér mellett, úgy gondolja, abban lehet az asszony, aki mindig előtte halad. Végre megérkezik a nádorhoz, azon nyomban, úgy ahogy van, sárosan átadja neki a levelet. A nádor azonban nagyot kacag, amin Andernach iszonyúan elképed. Juliánna kicserélte a levelet az egyik betyár arcképére, ami az útmenti fogadóban volt kifüggesztve!

  Megtörténik a békekötés Szatmáron. A lázadók megtarthatják a birtokaikat, Rákóczi is, csak a fejedelmi címet nem. A csapatok szétszélednek. Juliánna megkapta, amit akart, Krisztina is. Hazafelé indulnak. A majthényi síkon haladnak át, éhesek ők is, a lovak is. Juliánna megszólít egy parasztot, aki a mezőn kaszál, hogy tudna-e abrakot szerezni a lovaknak. Ekkor hirtelen elborzad: amikor a paraszt felé fordul, Fabriczius néz rá, és megátkozza. Látomás volt, vagy valóság?

  A fegyverletétel után Juliánna Bécsbe készül, hogy kialkudja az új vezetés jóindulatát. Előtte azonban tesz még egy kis kitérőt. Értesült róla, hogy Löffelholtz Kézsmárknál tartja fogva Czelder Orbánt, és arra készül, hogy a fejét vegye. Korponayné odasiet, hogy Löffelholtz tudtára adja: a békeszerződés szerint a kuruc vezérek kegyelmet kapnak. Így tehát megmenti Czeldert, aki még mindig vágyakozva néz rá. Bécsbe viszont későn érkezik: a jóakaróit, Savoyai Jenő herceget és Wratislaw kancellárt az udvar már külföldre küldte. Juliánnát Illésházy Miklóshoz, a magyar kancellárhoz utasítják, aki közli vele, hogy a békeszerződés, amit Pálffy megkötött, nagyon gyenge lábakon áll, hiszen amikor ő intézkedett, a császár már halott volt. Egy gyerek egyébként sem kaphat bárói rangot, Ocskay birtokaira pedig többen pályáznak. Az asszony erre azzal érvel, hogy előtte már Löffenholtz is megadta ugyanezeket a javakat, amikor Lőcse aláírta vele a békeszerződést. Istvánffy is kegyelmet kapott, és megtarthatta a birtokait. Igen ám, de azok a saját birtokai voltak, vág vissza a kancellár, Kroponayné pedig a máséra ácsingózik. Különben is, Juliánna már átvette a fizetségét, 100 aranyat, amit Wratislaw be is jegyzett egy nagy könyvbe. Az asszony erre elsápad. Azt a pénzt arra kapta, hogy megelőzze Andernach lovagot, és el is költötte nagyrészt. Ám ezt nem vallhatja be, mert akkor azt is elárulná, hogy szándékosan körözte le a lovagot, és beszélt Pálffyval a halálhír megérkezte előtt. Tehát olcsón kifizették, mint egy árulót!

  Nincs más megoldás, újra fel kell keresnie Pálffyt, aki éppen Kassán tartózkodik. Útközben elhalad Krasznahorka mellett is, de nem tér be. Pedig Jánossy tudna segíteni, de nem akar vele beszélni. Nem akarja, hogy a férfi megtudja a cselekvései igazi mozgatórugóját, lássa csak őt könnyelmű nőnek, maradjon csak szerelmes belé. Vagy talán Julianna is szereti őt?

  Kassán azonban, amikor megérkezik, a főtéren éppen Czelder Orbán fejét vágja le a bakó, amit Pálffy az erkélyről néz végig. Juliánna megijed: ha Pálffy kegyelmet adott a kuruc vezéreknek, és most mégis kivégezteti Czeldert, akkor mit remélhet tőle? Belátja, hogy nincs mit tenni, hiába minden, elhagyja Kassát. Juliánna nem tudja, de Pálffy igazából azért hozta az ítéletet, mert Czelder még a békekötés után is lázadt, és egyenesen az ő életére tört. De mégis jó, hogy Juliánna nem találkozott vele személyesen, hiszen éppen ő volt az, aki Kézsmárknál közbenjárt Czelder kiszabadításáért.

   Juliánna apját Garamszeghi Ghéczy Zsigmondnak hívják. Igazi hős, rettenthetetlen kuruc harcos, aki soha nem ijedt meg a legnagyobb veszélyben sem, pedig többször volt már a halál torkában. Korponay azelőtt a császári hadsereg embere volt, Ghéczy azzal a feltétellel adta hozzá a lányát, hogy átáll a kurucokhoz. Egyszer, már idős korában Zsigmond majdnem meghalt, amikor egy villám belecsapott a szekérbe, amelyen utazott. Azóta retteg a vihartól. A gömöri erdőben van a palotája egy eldugott völgyben, a strecenói sziklaszorosban. Ide érkezik most Julánna, itt őrzik a gyerekét. Amikor megpillantja a fiúcskát, nagyon elámul. Az egykor piros, egészséges poronty most sápadt és beteges. Éppen ravatalozót épít játékból a kertben a bogaraknak. Úgy érzi, az anyja nem szereti őt. Óriási trauma volt számára, hogy az anyja elküldte magától télen a fagyban. Ráadásul beszámol arról, hogy még a nagyapának is az a szándéka, hogy megölje Juliannát.

  Zsigmond vára olyan, mint egy labirintus, aminek a közepén ott az ő pohárfenék üvegével fedett szobája, ahonnan titkos járat vezet a pincébe és a rézbánya aknáiba. Amikor meglátja a lányát, rá akar támadni, de ebben a pillanatban épp nagyot villámlik az ég, így hát bemenekül az üveggel borított szobába, így tudnak beszélni. Juliánna mindent elmond neki őszintén. Zsigmond dühös, de most már inkább a labancokra. Ő ugyanis nem fogadta el a békekötést, további felkelést szervez. Megbeszélik, hogy a lánya is ebben fog részt venni. Meg is kapja az első feladatát: el kell menni a többi lázadóhoz (Zsigmond a villámlás miatt nem mer), és felhozni a rejtekből, egy tikos mélységből a kincset, amiből a felkelés költségeit fedezik majd. Csakhogy ott Korponayval és Fabricziussal is találkozni fog!

   Zsigmond a dobsinai jégbarlangban rejtette el a kincset, ott várnak rá Fabricziusék. Meglepődnek, amikor meglátják Juliánnát. Korponay legszívesebben levágná a fejét, Pelargus kel védelmére. Amikor a nő megmutatja a kincset, amit már eltakar a ráfagyott jég, Pelargus valóságos védőbeszédet mond mellette. A férfiak végül nem bántják. Korponay továbbra is gyűlölettel néz rá, közli vele, hogy többé nem tekinti a feleségének. Nagyon dühös, még a saját fiát is elátkozza, mint Bánk bán. De ha már őmelléjük állt, bizonyíthatja az elkötelezettségét azzal, hogy a saját pártjukra állítja és beszervezi a felkelésbe Jánossyt, akire nagy szükségük lenne. A császár most Jánossy bátyját, Pétert nevezte ki István helyébe Gömör megye főispánjának. Érje el a nő, hogy István ne engedje be Pétert Krasznahorka várába, akkor tudni fogják, hogy sikerült a küldetés.

   Juliánna felkeresi Jánossyt. A férfiból valóságos remete lett, búskomorságba esett. Zsófia teste még mindig ott a koporsóban, nem indult romlásnak. A szobáját István szinte szentélynek tekinti. A nagyobbik fiú, Ferkó beteg, mióta az ágyút elsütötte. Amikor a nő elmondja neki, mi a helyzet Péterrel, a férfi dühösen felpattan, hogy ő bizony nem fogja beengedni a testvérét a várba. Nem is engedi, ezzel visszaszerzi a kurucok megbecsülését.

   Zsigmond megszervez a lányának egy találkozót Husz apónál – ezúttal Korponayval, hátha kibékülnek. Korponay a többiek táraságában találkozik vele. Amikor az asszony megviszi a hírt Jánossyról, mindenki örül, kivéve a férjét. Juliánna könyörögni kezd neki, hogy bocsássa meg mindazt, amit addig tett. Korponay erre azt mondja, hogy majd megfizetik a tetteit száz arannyal. A nőben ez felidézi a régi sérelmet, amit a császári udvarban elszenvedett. Hatalmas pofont kever le Kroponaynak, majd elviharzik. A férfi utána akar lőni puskával – nem azért mert haragszik rá, hanem hogy el ne árulja az ügyüket. Erre előlép Pelargus, hogy ő kezeskedik érte, követni fogja, megnézi, mit csinál az asszony.

  Lőcsére indul, hogy legalább doktor Cornidessel beszéljen, valami orvosságot kérni a fiának. Ekkor pont meglát egy hintót, amiben Krisztina és Löffelholtz felesége utaznak. Tőlük tudja meg, hogy III. Károly került a trónra, aki megint csak békét akar, megerősítette a szatmári béke pontjait, Fabriczius is kegyelmet kapott, Krisztina visszakapta a birtokaikat. Nosza, el is mennek Lőcsére ünnepelni.

   Egyszer aztán megkérdezik, mi van a férjével. Kibékültek, hazudja a nő. Ebben a pillanatban belép Korpnay, Juliánna halálra válik. De a férfi megöleli, mintha szent lenne a béke. Ők is hallották, hogy az új király amnesztiát ad, ki akarnak békülni, mondja. Újra teljes hát a boldogság, újra egy pár lesznek. A valóság azonban az, hogy a felkelők bízták meg Kroponayt azzal, hogy tegyen úgy, mintha visszatérne a feleségéhez, hogy ezzel biztosítsa, hogy az el ne árulja őket.

  Juliánna Pozsonyba megy, hogy újra beszéljen Pálffyval. Ám az nem biztatja semmivel, nemigen tudja a bárói címet elintézni. A nőnek erre hirtelen véletlenül kiszalad a száján: vigyázzon Pálffy, jöhet még más világ is. A férfi ebből rájön, hogy a nő tud az összeesküvésről. Most már mondjon el mindent, különben lefejezik, förmed rá. Valahogy rájön arra is Pálffy (nem világos, hogyan), hogy a nőnél ott vannak a felkelők azon levelei, amiket egymásnak írtak, és ami bizonyíték lehetne ellenük. Juliánna azt hazudja, hogy Kézsmárkon rejtette el azokat, követet kell értük küldeni. Ezzel időt nyer. A leveleket elégeti. Amikor az iratok hamuvá lettek, hirtelen belép az ajtón Pelargus. Látja, hogy a nő nem lett áruló, a kulcslyukon át figyelte, nagyon boldog, hogy nem kellett csalódnia a csodált asszonyban.

  A nőből megpróbálják kiszedni az árulók neveit, még kínvallatásnak is alávetik, de nem árul el semmit. Ekkor aztán Pálffy a tömlöcből egy másik, szebb szobába viteti. Itt talál egy papirost. Megnézi, mi az: Gábor donációs levele! Ekkor már elgyengül, megfordul vele a világ. A gyóntató pap lép be, aki álruhában nem más, mint Pelargus. Azt mondja Juliánnának, hogy Gáborka meghalt. Így az asszony már végképp nem mond semmit, ki is végzik.

  Ám Pelargus hazudott, Gábor él. Azért mondta ezt a fiatalember, hogy megóvja bálványát a végső elbukástól, Juliannából így hős lett.

   Gáborból derék ember vált. Jánossy fia, Ferkó viszont meghalt, ez végleg összetörte a vitézt.