HTML

Az olvasás kalandja

A blog személyes olvasmányaimról szól, egyfajta kalandozás a bölcselet, irodalom és a képregény világába

Utolsó kommentek

Címkék

1001 éj (1) Adorno (1) Ady Endre (7) Ágoston (2) Aiszkhülosz (2) angol irodalom (19) Apuleius (1) Arany János (1) Arisztotelész (7) Aronson (1) Asimov (1) Asturias (1) Austen (1) Auster (1) Babits (1) Bahtyin (2) Balzac (1) Barrow (1) Bataille (1) Baudelaire (7) Berzsenyi (1) Boileau (2) Borges (2) Brontë (1) Bulgakov (1) Burke (1) Butor (1) Byron (1) Calvino (3) Camões (1) Cassirer (1) Cholnoky (1) Cixin Liu (1) Clavell (1) Corneille (1) Cortázar (1) Dante (1) Darvasi László (4) Davies (1) Defoe (2) Derrida (1) Déscartes (1) de Man (4) Dickens (1) Diderot (1) Donne (1) Dosztojevszkij (1) Dumas (1) Eco (8) Eliot T. S. (2) Eötvös József (4) Erdélyi János (2) erőszak (1) Esterházy (1) Faulkner (1) fenséges (3) film (3) Flaubert (2) francia irodalom (27) Freud (5) Fried (1) Gadamer (3) Galland (1) García Márquez (1) Gautier (1) Gide (1) Gogol (1) Golding (1) Gozsdu (1) Greene Brian (1) Green Julien (1) Gribbin (2) groteszk (1) Gyulai Pál (1) Habermas (2) halál (2) Hardy (1) Hawking (1) Hawthorne (1) Hegel (1) Heidegger (6) Hemingway (1) Hobbes (1) Hoffmann (1) Horváth János (4) Hugo (5) Huizinga (1) Huysmans (1) idő(beliség) (4) Immanuel Kant (5) Jauss (1) Jókai Mór (34) Joyce (1) Justh Zsigmond (1) Kaku (2) Kemény Zsigmond (2) képregény (6) Kölcsey (1) kortárs (16) Kosztolányi Dezső (5) középkor (7) Kulcsár Szabó (3) Lem (1) Lovik (1) Lukács György (1) Madách (1) Mailer (1) Mallarmé (1) Márai (1) Margócsy (1) Márton László (2) marxizmus (1) Maupassant (1) Mérimée (1) Mikszáth Kálmán (2) Milton (1) modernség (9) Montesquieu (1) Moravia (1) Móricz (1) Musil (1) Musset (1) nacionalizmus (1) Nádas (3) Németh G. Béla (1) Nietzsche (2) Ókori irodalom (5) oktatás (2) olvasás (2) Ottlik (1) Pap Károly (1) Péterfy Jenő (5) Petőfi (1) Platón (1) Poe (1) Proust (2) Racine (1) realizmus (2) regény (2) Rilke (1) Robbe-Grillet (3) Rorty (1) rossz költő (2) Rousseau (1) Rowling (1) Schlegel (1) Styron (1) Sue (1) Szabó Lőrinc (1) Szegedy-Maszák (3) Szent Tamás (2) szépség (7) szimbolizmus (3) szociálpszichológia (1) Szophoklész (1) Tasso (1) Térey (1) Thackeray (1) Tömörkény (1) undefined (1) Univerzum (4) Verne (1) Wells H. G. (1) Woolf (1) Wordsworth (1) XIX. századi magyar irodalom (5) Zimbardo (1) Žmegač (1) Zola (1) Zrínyi Miklós (1) Címkefelhő

leviatan.jpg

  Julien Green Leviathanja (Szépirodalmi, Bp., 1976) az unalom, kétségbeesés, kilátástalanság regénye. Nagyon komor mű, de ezt a sajátos diszpozíciót (ahogy a szorongás mellett Heideggernél is az unalom a létet feltáró másik fontos hangoltság) kivételes erővel érzékelteti. A hőseit alapos elemzésekkel teszi élővé; ezek a szereplők vergődő, szenvedő figurák, akikkel nem lehet teljesen azonosulni, mivel többé–kevésbé bűnös, immorális lények, ám a részvétet sem tudjuk tőlük megtagadni, mivel a bűneik részben a szenvedésük okozatai, részben okai is a gyötrelmeknek. A motivációik különösek, sőt bizarrak, de a szerző nagyon következetesen, a jellemükből és a sorsukból eredezteti ezeket az indíttatásokat.

   Ami a karakterek létének alaphangoltságát illeti: az unalom, a be nem teljesült vágyak és az élet egyhangúsága, a külvilágtól és a saját életüktől, sőt önmaguktól való elidegenedés a végtelenségig fokozódik a lelkükben. Mintha egy idegen, érzéketlen, embertelen hatalom uralkodna felettük, ami azonban nem annyira konkrét, azonosítható sorscsapásoknak rendeli alá őket, ahogy a görög tragédiákban láttuk, hanem céltalan, változatlan létezésre kárhoztatja őket, amihez képest még a tragikus események is valamiféle változást, megkönnyebbülést jelentenek. Ehhez társul a jövőbe vetett bizalom elvesztése, a kilátástalanság érzése is. A jövő szertefoszlása többször is tematizálódik, és minden szereplő perspektívájában megjelenik a regényben. Például: „Egy-egy magányos órájában, amikor éjszaka, amikor nem tudott aludni a melegtől, vagy nappal, ha fáradt volt sétálni, a jövendő képe úgy villant meg előtte, mint az egymáshoz hasonló hetek hosszú sora, amikbe legfeljebb betegségek és szerencsétlenségek vegyítenek változatosságot.” (84. Néhány további példa: 152, 177, 190.) A szereplők felismerik egymásban a sors hasonlóságát, érzékelik, hogy a többiek ugyanattól szenvednek, amitől ők, ám mégsem képesek segíteni egymáson. A lelkük egymás tükre, ám nem oldódnak fel valamiféle kölcsönösségben, hanem inkább egymás gyötrésében keresnek enyhülést a saját bajaikra.

  Ebből az alapérzésből következnek, illetve ezt a reménytelenséget tárják fel a motivációik és a tetteik. Paul Guéret őrülten szerelmes Angélába, és amikor felfedezi, hogy a lány más férfiakkal pénzért megy el, fizikailag bántalmazza a lányt, örökre eltorzítva az arcát. Hirtelen tette saját maga számára is váratlan és érthetetlen, mintha egy másik ember lett volna, aki az erőszakot elkövette: „És még most, hetekig tartó gondolkozás után sem volt képes öntudatában valóságos viszonyt megállapítani a gyilkos és önmaga közt.” (217) Angéla azért nem árulja el Guéret-t, mert bár nem szereti a férfit, nem tartja vonzónak a középkorú, hajlott hátú embert, mégis az egyetlen említésre méltó érzelmi esemény az volt az életében, ahogy érezte, a férfi milyen elkeseredett vágyakozást mutat iránta – ez mégiscsak melegséggel töltötte el a lelkét, és ha a vágyott nagy szerelmet nem is hozta el, de legalább felidézett valamit abból, amilyen lenne. A szeretetre képtelen Mme Grosgeorge azért segít Paulnak, mert azt képzeli, hogy a férfi abból a célból tért vissza Párizsból, hogy az ő segítségét kérje – a sivár, kilátástalan életben még ezt is fontos, életet adó eseményként éli meg. Ahogy végül a gyötrelem legmélyén bevallja önmagának (227): szerelmet érez egy olyan ember iránt, aki súlyos erőszakot követett el, mert még ez az erőszak is valamilyen változásnak, eseménynek érződik, ami megtöri az élet elviselhetetlen egyhangúságát. Ám nem is igazán a viszonzás az, amit várna Paultól, az örömöt az jelenti számára, hogy egy ideig hatalma van a kiszolgáltatott férfi fölött, ezért is tartóztatja éjszaka a házában, ezért nem ad neki rögtön pénzt, hogy tovább szökhessen. Mme Londe-t sem a közösség érzése, hanem az uralkodás vágya kapcsolja az embertársaihoz, egyetlen szenvedélye az, hogy megismerje, kikutassa a titkaikat, ezzel hatalmában tartva őket.

  A magyar irodalomból Green regénye kissé Móricz elfojtott indulatú hősökkel teli világára emlékeztet, vagy Kosztolányi Pacsirtájának mozdulatlanságára. Rokona a műnek szerintem Faulkner fojtogató atmoszférájú univerzuma, a francia irodalomból pedig Baudelaire versei tematizálják az unalmat

Címkék: francia irodalom Green Julien

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azolvasaskalandja.blog.hu/api/trackback/id/tr8015362190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása