HTML

Az olvasás kalandja

A blog személyes olvasmányaimról szól, egyfajta kalandozás a bölcselet, irodalom és a képregény világába

Utolsó kommentek

Címkék

1001 éj (1) Adorno (1) Ady Endre (7) Ágoston (2) Aiszkhülosz (2) angol irodalom (19) Apuleius (1) Arany János (1) Arisztotelész (7) Aronson (1) Asimov (1) Asturias (1) Austen (1) Auster (1) Babits (1) Bahtyin (2) Balzac (1) Barrow (1) Bataille (1) Baudelaire (7) Berzsenyi (1) Boileau (2) Borges (2) Brontë (1) Bulgakov (1) Burke (1) Butor (1) Byron (1) Calvino (3) Camões (1) Cassirer (1) Cholnoky (1) Cixin Liu (1) Clavell (1) Corneille (1) Cortázar (1) Dante (1) Darvasi László (4) Davies (1) Defoe (2) Derrida (1) Déscartes (1) de Man (4) Dickens (1) Diderot (1) Donne (1) Dosztojevszkij (1) Dumas (1) Eco (8) Eliot T. S. (2) Eötvös József (4) Erdélyi János (2) erőszak (1) Esterházy (1) Faulkner (1) fenséges (3) film (3) Flaubert (2) francia irodalom (27) Freud (5) Fried (1) Gadamer (3) Galland (1) García Márquez (1) Gautier (1) Gide (1) Gogol (1) Golding (1) Gozsdu (1) Greene Brian (1) Green Julien (1) Gribbin (2) groteszk (1) Gyulai Pál (1) Habermas (2) halál (2) Hardy (1) Hawking (1) Hawthorne (1) Hegel (1) Heidegger (6) Hemingway (1) Hobbes (1) Hoffmann (1) Horváth János (4) Hugo (5) Huizinga (1) Huysmans (1) idő(beliség) (4) Immanuel Kant (5) Jauss (1) Jókai Mór (34) Joyce (1) Justh Zsigmond (1) Kaku (2) Kemény Zsigmond (2) képregény (6) Kölcsey (1) kortárs (16) Kosztolányi Dezső (5) középkor (7) Kulcsár Szabó (3) Lem (1) Lovik (1) Lukács György (1) Madách (1) Mailer (1) Mallarmé (1) Márai (1) Margócsy (1) Márton László (2) marxizmus (1) Maupassant (1) Mérimée (1) Mikszáth Kálmán (2) Milton (1) modernség (9) Montesquieu (1) Moravia (1) Móricz (1) Musil (1) Musset (1) nacionalizmus (1) Nádas (3) Németh G. Béla (1) Nietzsche (2) Ókori irodalom (5) oktatás (2) olvasás (2) Ottlik (1) Pap Károly (1) Péterfy Jenő (5) Petőfi (1) Platón (1) Poe (1) Proust (2) Racine (1) realizmus (2) regény (2) Rilke (1) Robbe-Grillet (3) Rorty (1) rossz költő (2) Rousseau (1) Rowling (1) Schlegel (1) Styron (1) Sue (1) Szabó Lőrinc (1) Szegedy-Maszák (3) Szent Tamás (2) szépség (7) szimbolizmus (3) szociálpszichológia (1) Szophoklész (1) Tasso (1) Térey (1) Thackeray (1) Tömörkény (1) undefined (1) Univerzum (4) Verne (1) Wells H. G. (1) Woolf (1) Wordsworth (1) XIX. századi magyar irodalom (5) Zimbardo (1) Žmegač (1) Zola (1) Zrínyi Miklós (1) Címkefelhő

Nem a legjobb regénye Jókainak. Kissé széteső a sztori, rendkívül sok elvarratlan szállal, meg nem magyarázott eseménnyel (pl. hogy jött össze Péter és Lidy, miért megy Scilla hirtelen feleségül Lyonelhez a regény végén). A cselekmény elképesztően túlbonyolított, néha két fordulat is bekövetkezik oldalanként.

lelekidomar.jpgTörténet

  A szabadságharc bukása után az államhatalom emberei az osztrák udvar megbízottai voltak, ezért a nép mindenkinek a pártját fogta, aki szembeszegült velük, egy kalap alá véve a politikai elítélteket és az egyszerű betyárokat, gonosztevőket, élükön Rózsa Sándorral, aki a kiegyezést követően ugyanúgy amnesztiát kapott, mint a politikai foglyok. Az alkotmányos magyar kormány felállásával azonban megváltozott a helyzet, lévén már nem osztrák kinevezettek irányították az országot. Amikor Rózsa Sándort is elengedik, egy összejövetelen (a koronázási táncesten) a regény főhőse, Lándory Bertalan figyelmezteti a belügyminisztert, hogy ebből könnyen baj lehet. Ez be is következik, a rabláncát vesztett híres betyár rémtettek egész sorát követi el a pusztában. A nép elpártol tőle, rövidesen kézre is kerül, a szeretője adta fel. Ám a pert le kell folytatni ellene, és kiszedni belőle mindazt, amit tud. A belügyminiszter erre a feladatra Lándoryt kéri fel, aki az emberi lélek és a börtönök nagy ismerője. Lándory szeme zöldeskék, az arca barnás, kissé mintha arab lenne.  

   Lándorynak a hipnotikus erejével sikerül is szóra bírni a betyárokat és egyéb bűnözőket, maga Rózsa Sándor is kivallja neki a titkait. Kiderül, hogy itt valójában egy egész nemzetközi bűnszervezet húzódik meg a háttérben, amelynek az egyik fő alakja, aki a kincseket őrzi, egyelőre rejtőzködik, őt kell hát felkutatni.

  Badenben áll egy gyönyörű villa, a tulajdonosa Traumhold bankár, az inasa a hűséges Péter, a lánya Godiva, karizmatikus, metsző humorú asszony, aki karikatúrákat is rajzol egy titkos albumba, akárcsak Korponayné A lőcsei fehér asszonyban. Éppen összejövetelt tartanak, amikor felbukkan Lándory egy apró ember társaságában, akit Stauner Gottfriednak hívnak, és detektív. A belügyminiszter ajánlólevelével jöttek, hogy kivizsgálják Traumhold pénzügyeit, de megőrzik az inkognitójukat a társaságban, hiszen nem biztos, hogy a bankár bűnt követett el, nem akarják rossz hírbe keverni, ha esetleg ártatlan. Ilyen módon vesznek részt a közösségi rendezvényen a társas játékban, amit Godiva irányít. Lándory beszélgetésbe elegyedik Godivával. Megjósolja neki, hogy őt nem fogja lerajzolni a gúnyképekkel teli könyvébe. A lány nem érti: Bertalan talán jósolni is tud? Igen, Lándory szerint a jelen determinálja a jövőt. Lándory is készített egy képzeletbeli képet Godiváról: olyan embernek jellemzi, aki ki akarja hívni a sorsot, és meg akar küzdeni vele. Godiva szerint találó a kép. Meg is kérdezi a férfitól, hogy nős-e. Nem, és nem is akar az lenni, hangzik a válasz, majd a titokzatos indoklás: mindenkinek a lelkében van valami rejtély, amit a legtöbben nem értenek meg, bár megnyomorítja az életüket, de Lándory talán pont nem tartozik azok közé, akik nem ismerik a titkot. (A regény során nem fog kiderülni, miféle titokra gondolt.)

   Este a bál után Lándory és Stauner Bécsbe utazik Traumholddal az ottani kastélyába, hogy átnézzék a banki feljegyzéseket. Kiderül, hogy álnéven bűnözők őrizték ott a rablott kincseket, és utalták tovább a pénzt. Párizs mellett kirabolták egy Lis Blanc nevű vicomte kastélyát, a hely neve Seigniers. A szervező egy Monterosso nevű bűnöző, akit Lándory már kézre is kerített. Az elrabolt pénzt utalványok formájában meg is találják Traumhold páncélszekrényében. Traumhold nem tudta, miféle pénz ez, Lándory nem is vonja kétségbe a jóindulatát. Ez eddig rendben is lenne, csakhogy az utalványok mellett a borítékban eredetileg volt még két végrendelet is: vicomte először unokaöccsére, De L’Aisne Alfrédre hagyta a vagyonát, majd ezt a döntést megváltoztatva a fiát, Lyonelt nevezte meg örökösként, akit előtte kitagadott. Nomármost az örökösök: Alfréd, Lyonel és a mostohaanyja keresni fogja a bakáron az iratot, nem fognak neki nyugtot hagyni. Emellett pedig voltak még családi gyémántok, amiket nem sikerült Lándorynak megkeríteni, Monterosso nyilván elrejtette azokat valahol, leginkább Trencsén vármegyében, ahol az elfogatása előtt bolyongott. 

   Miután Lándory társaságában megvacsorázott, a bankát vissza akar menni a szobába, ahol a páncélszekrény található, ám dermedten látja, hogy az ajtót közben Stauner lepecsételte. Teljesen összeomlik, oda a jó híre, vége a vállakozásának. Magához hívja Pétert, közli vele, hogy mérget szándékozik bevenni. Péter ellene veti, hogy akkor a lánya nem fogja megkapni az életbiztosítást. Péter tehát felajánlja, hogy ha a bankár mégis megteszi, amire készül, akkor ő magára vállalja a gyilkosságot, feltöri az ajtót, elviszi a pénzt a szekrényből. Nem bánja, hogy utána börtönbe kerül, így már az ő élete sem sokat ér a főnöke nélkül.

 Másnap reggel Stanuer azzal ébreszti Lándory, hogy Péter megölte a bankárt, és megszökött. Stauner előzőleg megfigyelőket rendelt a ház elé, akik jelentették, hogy Péter a Bukarestbe tartó vonatra szállt fel. Az inast nemsokára kézre is kerítik Pozsonyban.

  Bertalant értesítik, hogy Godiva őt választotta gyámjának. A rokonai ugyanis szégyellik, ráadásul mindenkit lerajzolt gúnyképként az albumába, amit a hatóság elkobzott, kivéve Lándoryt. Godiva most 20 éves, a biztosítása 200 ezer ezüst, de csak 24 éves korában kapja meg, ha most akarná felvenni, csak a pénz harmada járna. Lándory megnyugtatja, hogy az apja becsületes ember volt, és hogy ő nem hiszi, hogy Péter, a hűséges szolga lenne a gyilkosa. Lándory azt is kitalálja, mi legyen Godiva jövőbeli pályája: mivel tehetséges, festészetet fog tanulni Münchenben, Schalkaug néven fog alkotni, hiszen az eredeti nevéhez már sok előítélet tapad a társaságban.

  Godiva tehát diák lett. Müncheni szobája hideg, ő maga kevés pénzből él, de lelkesen gyakorol. Karácsony este Bertalan toppan be hozzá. Megegyezett egy magyar könyvkiadóval, amely megjelentetett egy kötetet a lány kisgyermekekről készült rajzairól, már meg is van a honorárium, Bertalan átadja Godivának az összeget. Egy bécsi kiadó is tárgyalna a lánnyal, de ők a gúnyrajzokat szeretnék publikálni, erről Bertalan nem mert maga dönteni, megkérdezi a növendéket, aki igent mond. Ám a legjobb hír mégis az, hogy az apja bűnperében kimondták az ítéletet, miszerint a bankár ártatlan volt.

  A nyarat Godiva Magyarországon tölti Lándorinál, aki a nénjével, Saroltával lakik vidéki kastélyukban. Sarolta nem jár társaságba, mert szívbeteg, egyébként csinos fiatal nő. Csak magyarul beszél, de amikor tudomást szerzett Godiva érkezéséről, elkezdett tanulni németül, Godiva pedig magyarul. Nagyon szimpatikusak egymásnak. Bertalan elvégezte a feladatait, lezárultak a bűnperek, azóta nemigen jár el otthonról. Egyrészt azért, mert a nép nem szereti a rendőrkopókat, másrészt pedig azért, mert mint mondja, a társaságban az emberek hazudnak, és ez a béke feltétele (mint a szerző előzőleg megjegyezte, ritka békés év ez Európa történetében), ő viszont olvas a gondolatokban, és ez elveszi a kedvét. Amiatt is gyötri a tudat, hogy talán tévedhetett is, és olyan embereket is lakat alá juttatott, akik valójában nem is voltak bűnösek. Nemsokára kiderül, hogy Bertalan gondját viseli azok gyermekeinek, akik börtönbe kerültek. A gyermekek ott élnek a birtok mellett egy intézetben, nagyon boldogok, amikor meglátják Bertalant arra sétálni.

  Sarolta meghal szívbetegségből kifolyóan, Bertalan és Godiva is nagyon megrendül. A temetésre senki nem jön el, egy rendőrügynököt nem nagyon kedvelnek az emberek. Bertalan megkéri a lány kezét (egyébként itt derül ki, hogy Bertalan 34 éves, Sarolta 36 volt), aki igent mond. Bertalan megmagyarázza jövendőbelijének: nem azért akar vele összeházasodni, mert magányos – titokzatos módon visszautal arra, amit a megismerkedésükkor mondott: a szívben van valami titok, kilencvenkilenc ember ezt nem érti, de ő a századik. Hogy ezen mit ért, azt sem itt, sem később nem tudjuk meg. Hogy ő rendőr volt, Godiva apja pedig gyanúba keveredett, azt az emberek el fogják felejteni, nagy dolgok fognak még történni a világban.

  Godiva egyszer azt veszi észre, hogy a zsebkendője véres, amikor a szájához emeli. Ez tehát tüdőbetegség. Olaszországba utaznak, hogy az ottani levegőn gyógyuljon a nő. A vonaton, amikor Bertalan egy időre magára hagyja a fülkében, Godiva a szomszédból beszélgetést hall, éppen róluk csevegnek. Valaki azt állítja, hogy Bertalan a pénzéért vette el, ő pedig könnyű erkölcsű nő. Amikor a férfi visszatér a fülkébe, és látja, hogy milyen zaklatott, kitalálja, mi történt, de megnyugtatja: akik a szomszédban ülnek, azok hírhedt pletykafészkek, nem hisz nekik senki.

  Másfél évet töltenek Capri szigetén, ám visszafelé a hajón élve már csak Bertalan teszi meg az utat: Godiva ólomkoporsóban utazik vele. A kapitány elmeséli neki a saját történetét: neki is meghalt a felesége, sokáig siratta, csak akkor felejtette el, amikor az olasz-porosz-osztrák háborúban elsüllyedt a hadihajó, amin szolgált. Egyedül ő menekült meg, a többiek a vízbe vesztek – azóta az ő hangjukat hallja, nem pedig a felesége énekét. Bertalan arra gondol, számára biztosan nem lesz hasonló esemény. Ám pont ekkor derül ki, hogy a németek bevonultak Párizsba. A francia-német háborúról Bertalan nem sokat tud, mert Caprin nem vett a kezébe semmiféle újságot, mivel a hírek felizgatták volna Godivát. A kapitány azt javasolja neki, hogy most majd egyben olvassa el az összes lapot, de hátulról visszafelé, úgy kevésbé fogják sokkolni az események.

  Amikor megérkezik Pestre, Bertalan levelet kap a biztosítótársaságtól, hogy vegye fel Godiva pénzét, egyúttal azt is közlik, hogy az intézmény öngyilkosság esetében is fizet akkor, ha a halál előtt legalább három évvel történt a szerződéskötés. Bertalan ezután kegyelmet kér a minisztertől Péternek. Péter Illaván volt fogva tartva, de a börtönlázadás után (erről ír Jókai az Akik kétszer halnak meg c. regényben) áthelyezték Szamosújvárra. Bertalan felkeresi a börtönt. Az intézet vezetője szerint Péter az egyik legveszélyesebb rab, tizenöt évet kapott a gazdája meggyilkolásáért, és újabb tizenötöt azért, mert részt vett a rabok felkelésében. Bertalan kettesben beszél Péterrel, közli vele, hogy ő tudja, hogy ártatlan, és hogy kegyelmet eszközölt ki neki. Az a szándéka, hogy magával viszi Pétert. Péternek ez nem tetszik: jól érzi ő magát a börtönben, dolgozik is, enni is kap, kint nem lenne hova mennie, különben pedig vele ne jótékonykodjon senki, ő nem kísérleti nyúl, hogy rajta fitogtassa Bertalan a bátorságát és jóságát. Bertalan viszont erre elmeséli neki, hogy Godiva a felesége volt (Péter erről nem tud semmit), és ő fogalmazta meg utolsó kérésként a halálos ágyán, hogy szabadítsa ki Pétert, akiről még egy rajzot is készített az albumába. Péter erre elsírja magát, így már hajlandó követni Bertalan.

  Amikor beülnek egy vendéglőbe, Bertalan előadja Péternek, mit gondol ő az illavai lázadásról. A felkelés vezetője az a Monte Rosso volt, aki kirabolta Lis Blanc vicomtet. Péter tehát nyilván azért szövetkezett vele, hogy kiszedje belőle a titkot, hova rejtette a végrendeletet, amiért az örökösök sokat fizetnének, valamint a gyémántokat. Péter ezzel Godivának akart pénzt szerezni. Az egykori inas ki is derítette, hogy az említett dolgok Trencsén vármegyében rejtőznek, Lietava várának romjai közt (ez az a vár, ahova a Szeretve mind a vérpadig c. regény vége felé Ocskay viszi a feleségét). Hogy ne vonják magukra senkinek a gyanúját, főként a bűnszervezetekét, Lándoryék azt találják ki, hogy Péter festőművész, akit Bertalan azért visz a környékre, hogy megörökítse a romot, ami egy előző látogatása alkalmával annyira megtetszettek neki, ezzel a fedőtörténettel keresik fel tehát Lietavát. Visznek magukkal egy olyan festékes dobozt, ami a leírások alapján a fémdobozra hasonlít, és kicserélik a kettőt. Aki ezután a várromban a kincset keresi, csak néhány festéket meg ecsetet talál majd.

  Miután megszerezték, amiért jöttek, a vasúthoz igyekeznek, de éppen Illavánál eltörik a kocsijuk kereke, úgyhogy itt megszállnak, és felnyitják a dobozt. Az a kincsen és a végrendeleten kívül tartalmaz egy titkos iratot is, Lis Blanc vicomte feljegyzéseit, aminek Péter már ismeri a tartalmát, Bertalan viszont nekiáll, hogy áttanulmányozza.

  Alfréd, akire Lis Blanc először hagyta a vagyonát, rossz természetű alak, haragtartó, bosszúálló. Lis Blanc 58 éves volt, amikor a második feleségét, a 28 éves Sidonia grófnőt elvette. Sidonia szép nő, de az elülső foga műfog. A nőnek volt már egy lánya, Medea, aki intézetben nevelkedett, nem sok szeretetet kapott, amikor Lis Blanc megismerte, már a 16. életévébe lépett; fekete párducra hasonlít, a szeme akár Lady Macbethé, nagyon okos, humora is van, az irónia sem idegen tőle. Lis Blanc első felesége egy „cirkuszi amazon” volt, aki azonban soha nem adott okot szégyenre, a férfi nagyon szerette. A fiuk, Lyonel születésébe a nő belehalt. Lyonel nagyon okos és fizikailag ügyes fiatalemberré cseperedett, de többször kirúgták az iskolából a magaviselete miatt, adósságokat csinált, és a darwinista, szocialista eszméket hirdette (hogy milyen nézeteket vall, annak egyébként semmi jelentősége a történet szempontjából). A mostohaanyja mindenben a pártját fogta. Amikor az intézetből hazament Medea, Lyonel beleszeretett, nemsokára pedig párbajban lelőtte azt a fiatalembert, akit Lis Blanc kinézett a lány számára férjnek. Lis Blanc tudta, hogy ebben a párbajban a második felesége keze is benne van, aki egyetértett volna azzal, hogy Lyonel és Medea egybekeljenek. Igaz, hogy csak mostohatestvérek, de hát ez így is bűnös dolog! Lis Blanc egy évre megszakította a kapcsolatot a második feleségével, és ekkor tagadta ki Lyonelt az örökségből. Az asszony ekkor ráküldte a felolvasónőt, Hermionét, hogy kémkedjen kicsit a férfinál. Lis Blanc új feltételt szabott: ha Lyonel elveszi egy ismerősének, Lord Gyllover Ashtonnak a lányát, Lady Elvirát, és egy évre elutazik vele külföldre, akkor mégiscsak ő lesz az örökös. Az irat azonban itt megszakad, pedig nyilván nem itt ért véget a történet. Bertalan kíváncsi lenne a folytatásra.

   Péter azonban megtudott egyet-mást Monte Rossotól, aki nyilván ismerte Lyonelt, aki ekkoriban Raoul Ripaille néven élt. A mostohaanyja rábeszélésére Lyonel elfogadta az apja ajánlatát, elvette Elvirát, ám amikor Európában utazgattak az egybekelést követő évben, otthagyta újdonsült feleségét egy Scilla nevű táncosnőért. Elvira ezt szégyellte, és titkolta az apja előtt, úgy írta haza a leveleiben, mintha még mindig egy párt alkotna Lyonellel. Ám Elvira apja rájött a dologra. Mielőtt azonban Lis Blanc is megtudta volna, meghalt, a szekrényt pedig ellopták. Közben tehát Alfréd lett az örökös. Sidonia, hogy az örökséget megkapják, hozzáadta a lányát Alfrédhez, hiába, hogy a két emberben semmi közös nincs. Nemsokára azonban el is váltak, egyelőre nem tudja senki, miért (később Alfréd elmeséli Bertalannak, hogy vesztek össze). Amikor a párizsi kommünárok szembeszálltak a kormánnyal, Lyonel ott volt köztük, el is fogták (nemsokára kiderül, hogy valójában a Párizs alatt húzódó pincerendszerben bujkál). Lyonel mostohaanyja annak idején eljárást indított Traumhold ellen, hogy adja elő a végrendeletet, ezt akarják most Péterék megszüntetni. De hogyan, ha közben Lyonelt kivégzik? 

  Lándoryék Seigniersbe utaznak, ahol részt vesznek a hagyatéki tárgyaláson. Ugyanis Traumhold vagyona le van foglalva a Lis Blanc család igénypere miatt, ezért kell nekik belefolyni az ügybe. Előadják a végrendeletet, amely Lyonel javára szól. A tárgyalás után Sidonia meghívja őket a kastélyba. Bertalan gyanakszik, hogy Medeával akarják összehozni. Az estélyen mindenki jelen van: Alfréd, a helyi pap, a polgármester. Amikor szóba kerül, hogy jár megtalálói díj is a kincsekért, akkor Lándory közli, hogy azt a kommün alatt árván maradt gyerekeknek ajánlja fel, Godiva néven. Medea szeme dühösen szikrázik, amikor ezt hallja. Amikor a kommünárokra terelődik a diskurzus, mindenki dühösen kiabál, hogy ki kellene végezni őket, az élükön Raoul Ripaille-lel. Ám Lándory közli, hogy ő pont kegyelmet kapott, ezt Bertalan a belügyminisztertől tudja. A vacsora után a grófnő félrevonja a lélekidomárt, hogy Lyonelről érdeklődjön, Bertalan ekkor elárulja neki, hogy ő maga beszélte rá a belügyminisztert a kegyelemre, Lyonel büntetése így csak tíz év száműzetés.

  Az összejövetel után Bertalan hármasban beszélget Sidoniával és Medeával. Itt meséli el, hogy Raoul Ripaille-t nem fogták el, mert azokba a föld alatt csatornákba rejtőzött a társaival, amiket Sue regényéből és A nyomorultakból is ismerünk. Van vizük, konzervük, sokáig kibírják ott. A kormánynak az a terve, hogy ha nagy esőzés lesz, a felgyülemlett vizet nem a Szajnába, hanem a lázadók barlangjába vezetik, így azok kénytelenek lesznek a felszínre jönni.

  Bertalan Párizsban időzik pár napot, várva az akció kezdetére. Egy este felkeresi Sidoniát, aki ott akar lenni Lyonel elfogásánál. Nagy esőfelhők gyülekeznek Párizs egén, közel tehát a várt esemény. Lándory és Sidonia a helyszínre sietnek. Amikor a víz elönti a barlangot, a felkelők egymás után bukkannak fel a felszínre vezető szűk csigalépcső kijáratában, miután a menekülő patkányok már előbukkantak (szó szerint patkányok, nem a kommünárokra értendő). Szörnyű, marcona alakok tűnnek elő. Lyonel piszkosan, megviselten lép a csendőrsorfal elé, bombát dob rájuk, de sikerül lefegyverezni. Először nem is ismerik fel, egy tüzértiszt leplezi le. Lyonel viszont rákiált a tisztre, hogy ő meg egy álruhás nő: Lidy Carcasse. Ekkor a katonák ezt a nőt is elfogják (Meglehetősen homályos jelenet, később derül ki, mi történik itt valójában). Lidy Sidoniához könyörög oltalomért, a grófnő el is határozza, hogy magához veszi a lányt. Viszont Sidonia nagy csalódására Lyonel nem örül, hogy viszontláthatja a mostohaanyját, úgy beszél és viselkedik, mint egy őrült, Sidonia rá sem ismer. Az asszony egy időre delíriumba is esik a traumától, amikor hazatér.

  Mikor később beszélnek Lidyvel, a lány elmeséli a történetét. Egy bombagyárban dolgozott, és Lyonel felesége lett a harcokban. Nem azért kiáltott rá, amikor a fiú kijött a rejtekhelyről, mert rosszat akart ne ki, hanem azért, mert nem szerette volna, ha felrobbantja magát vagy másokat, és meghal, hiszen a lány akkor már tudta, hogy a szerelme kegyelmet kapott.

  Bertalan Párizsban időzik, amíg várja, hogy vége legyen a pernek (valami mindig akadályozza, hogy dűlőre jussanak). Egy nap összetalálkozik Alfréddel, beszélgetésbe elegyednek. Alfréd most már jóban van Sidoniáékkal, még ha a házasság nem is sikerült Medeával. El is meséli ennek a történetét: az első napon szerette volna előcsalni valahogy az asszonyból a szerelmes nőt, de hiába itatta, etette, nem történt semmi. Végül ő maga kezdett ittassá válni, meg akarta csókolnia nőt, aki ezt nem hagyta, dulakodni kezdtek, a férfi elesett, rosszul lett, úgyhogy ott is hagyta Medeát, is visszatért a régi szereméhez. Viszont Bertalan megpróbálja rábeszélni, hogy jöjjön össze Medeával, úgy látszik, ő tetszik a nőnek, nem úgy, mint Alfréd (aki egyébként 30 évvel idősebb is volt nála).

  Alfréd bemutatja Bertalant a szerelmének, Scillának, akiről kiderül, hogy valójában egy magyar lány, Katica, akinek a taníttatását annak idején részben Bertalan fizette. Mostanra sikeres balettáncossá vált, de ő inkább drámai színésznő szeretne lenni. Bertalan segít is neki, hogy közösen elpróbáljanak egy darabot, amiben Scilla ezt az új mesterségét gyakorolja. Közben a férfi elmeséli neki egy kalandját, amikor lelőtt egy híres betyárt a pusztában. Scilla nagyon izgul a történeten, Bertalan ilyen rettentő kalandokat Godivával nem mondott volna el.

  Alfréd neheztel Bertalanra, mert Scilla ezután már nem szereti őt, hanem csak a lélekidomárt. A nő ráadásul Elutazik Moszkvába, először azt hiszik, Bertalannal megy, de aztán kiderül, hogy tőle függetlenül kel útra. Közben lezárul a bírósági ügy, kimondják, hogy Lyonel Lis Blanc örököse (most éppen Egyiptomban van, hiszen száműzték), ám 24 éves koráig nem juthat hozzá az örökséghez, addig Sidonia a gyámja. Bertalan megkéri Medea kezét, aki igent mond. Előtte azonban megtanácskozza a dolgot Godiva arcképével – és pont ekkor nyit be hozzá egy könyvkiadó, hogy megjelentetné a rémper történetét. Ezt Bertalan úgy tekinti, mintha Godiva keze lenne a dologban, aki helyesli, hogy új életet kezdjen. Sidona eladja a családi ékszereket, és az a terve, hogy Erdélyben vesz belőle egy birtokot Lyonel számára.

   Az esküvő után Sidonia el akarja zavarni Bertalant, mondván, ő menjen Moszkvába Scillával, ők Medeával Erdélybe utaznak. (Nincs rá szerzői magyarázat, mi baja lett hirtelen Sidoniának a férfival, és ha el akarja küldeni, akkor miért adta hozzá a lányát). Nagy meglepetésére azonban Medea közlik, hogy nem tart Sidoniával, inkább Bertalannal tart Magyarországra. Amikor az esküvő utáni napon Bertalanék megszállnak egy fogadóban még Franciaországban, Hermione, a felolvasónő lép be hozzájuk azzal, hogy Sidonia Medea után küldte a kelengyét. Mivel azonban közben Bertalan már vett egyet a feleségének, a Sidoniától kapottat odaadja a szobalánynak. Mikor Bertalan birtokára, Bernátfalvára megérkeznek, meglepődik a lány, mert valamiféle nagy pusztaságot, sivatagot várt, ehhez képest virágzó, szép helyet talál, az ételek is nagyon ízlenek neki. Később kissé hóbortossá válik (nem tudni, miért, talán mert ekkor már terhes), meglátogatják Godiva sírját is.

  Sidonia, Alfréd és Lyonel közben bekalandozzák a világot, főleg lóversenyekre járnak. Amikor az újságokból kiderül, hogy éppen Pesten tartózkodnak, Bertalan felutazik a fővárosba, mert tudja, hogy a kaszinóban össze fog futni Lyonellel. Meghívja magukhoz, felkéri, legyen a születendő gyermekük keresztapja, Lyonel azonban úgy dönt, inkább elhagyja a várost.

   Sidoniáék viszont ellátogatnak a pesti lóversenyre. Amikor Hermione és Alfréd kettesben, Sidoniától távolabb beszélgetnek, a nő azt kérdezi, miért tart a férfi mindenhova a nőkkel. Alfréd válasza az, hogy szeretné látni, amikor majd Lyonel és Bertalan egyszer egymásnak esnek. Ugyanis ő az, aki Lyonelt állandóan hergeli, mondván, Medea szerelmes belé, és csak bosszúból ment hozzá Bertalanhoz.

 Amikor Bertalan hazatér, ott találja náluk Herimonét. Nem teljesen világos, hogy került oda, meddig marad, mindenesetre úgy tűnik, hosszabb időre szegődött a család szolgálatába. Péter figyelmezteti Bertalant, hogy Hermione róla ír jelentéseket Sidoniának. Egyúttal azt is közli, hogy meg akar nősülni (46 éves). Meg is lepődik Bertalan: kit akar elvenni? A válasz méginkább megdöbbentő: Lidy Carcasse-t. Hogyan, kérdezi Bertalan, hiszen a Lidy Sidoniáéknál van. Majd meglátja, válaszol Péter. Másnap Medea elmondja Péternek, hogy szeretne egy olyan társalkodónőt, aki igazán jól érti őt, ezért elhozatta magukhoz Lidyt. Átmenetileg Pestre költöznek, itt születik meg Medea lánygyermeke. Medeát néha rémlépek gyötrik, azt képzeli, Godiva eljön a gyermekért.

   Medea kérésére Erdélybe költöznek. Sidonia felmenői magyarok (Mezőhegyesiék), van egy kastélyuk Dorogmándon. Balladákra emlékeztető, labirintusszerű, zegzugos építmény. Herminone is velük megy, ismeri a helyet. Feltűnik neki, hogy Lidy és Péter sokat vannak együtt, de nem tudja, hogy házastársak, ezt ugyanis titkolják. Dorogmándtól két órára helyezkedik el Albisor, az a hely, amit Sidonia Lyonelnek vásárolt. Lyonel felkeresi őket a következő javaslatot adja elő: mint mondja, ő kedveli Bertalant (ez ellentmond az előzőleg tanúsított magatartásának), de Sidonia nem, ezért nem szeretné, ha Lyonel meghívná őket magához. Ha viszont Bertalantól érkezik a meghívás, akkor a társaság nyugodtan átmehet hozzájuk, és találkozhatnak. Ha ezt Sidonia megtudja, elmenekül a vidékről Kolozsvárra. Lyonel később bevallja Bertalannak: igazából azért szeretné, ha Sidonia távozna, mert Scilla a vidékre érkezik, ott fog fellépni, ő pedig szívesen találkozna vele. Közben viszont Bertalan Scillától is levelet kap, amiben a nő figyelmezteti, hogy vigyázzon magára, mert merénylet készül ellene (igencsak össze van már itt bonyolítva a sok összeesküvés).  

  Másnap meg is érkezik a társaság, és közlik, hogy Sidonia Kolozsvárra ment – ahogy tehát várható volt. Hermione titokban a következő tervet közli Lidyvel: Lyonel az este részegnek fogja tettetni magát, a többiek lefektetik aludni. A férfiak kártyázni fognak, amivel lefoglalják Bertalant, hiszen a háziúrnak nem szabad otthagyni a játékot, amikor vendégek vannak nála. Közben Lidynek Hermione szobájába kell vezetni Lyonelt, ahonnan egy rejtekajtón keresztül Medea szobájába lehet jutni, Lyonel ott fog találkozni mostoha testvérével, méghozzá Medea tudtával. Vajon mit akarhat Medea? Arra készül, hogy elhagyja Bertalant? Nem erről van szó, mint később kiderül: szembe akar nézni azzal az emberrel, aki őt folyamatosan üldözi, és a saját félelmével is, hiszen nem tudja, lesz-e ereje nemet mondani a jóképű fiúnak. Minden úgy történik, ahogy megbeszélték, de közbeszól a sors. Hermione ugyanis délután rengeteg szilvát eszik, amitől gyomorrontást kap, és ágynak esik. Először nem tudják, mi baja van, de amikor Bertalan látja a csupasz szilvafát, megérti, hogy nem komoly a baj, a többiek viszont attól félnek, hogy kolera. Lyonel az éjjel, amikor áthalad Hermione szobáján, látja, mennyire rossz állapotban van a nő, azt hiszi, hogy kolerás. Mire felér Medea szobájába, eluralkodik rajta a rettegés. Amikor pedig megtudja, hogy Hermionet Bertalan és Medea maga ápolja, annyira megijed a bacilusoktól, hogy elmenekül a kastélyból – csakúgy, mint nemsokára a többi vendég is. Medea csalódott, és meg is van lepődve. Valamiféle démonnal akart szembenézni, erre csak egy ijedt, szánalmas férfival találkozott. Rájön, mennyire szereti a férjét, aki sokkal különb ember Lyonelnél.

  Az igaz, hogy Sidonia Kolozsvárra ment, de azért, mert tudott Lyonel tervéről, és el akarta kerülni a látszatot, hogy neki is köze van ahhoz. Másnap azonban mégiscsak ellátogat Bertalanékhoz, mert furdalja az oldalát a kíváncsiság, hogy mi történt. Nagy meglepetésére Lyonel eltűnt, Hermione nem tudja, mi történt, hiszen beteg volt, sajnálja, hogy belekeveredett az egész ügybe, azt hiszi, direkt mérgezték meg. El is hagyja a házat, ahogy Sidonia is csalódottan távozik. Később azonban ír a lányának, hogy szeretné, ha meglátogatnák Kolozsvárott, és láthatná az unokát. Ám Kolozsváron Medea meghallja a pletykát, miszerint Bertalan direkt hívta meg magukhoz a szeretőt, hogy a cselédjével szövetkezve megmérgezze. Ez bizony nem túl hízelgő elképzelés. Medea ezt el is meséli Bertalannak, aki elkomorodik, a nőt hazaküldi, ő pedig ellovagol.

  Bertalan a kaszinóban felkeresi Lyonelt, beleköt, ebből párbaj lesz. Az eseményre a patakmalomnál kerül sor. Alfréd örül, összejött, amire vágyott. Bertalan eltalálja Lyonel pisztolyt tartó kezét. Lyonel elejti a fegyvert, ami telemegy homokkal, így aztán amikor a másik kezével próbál lőni, a pisztoly rosszul sül el, Lyonel homloka megsérül, az arca telemegy söréttel, ami elcsúfítja a gyönyörű férfit. A keze is lebénul egy-két ujját el is veszti.  

  Sidonia felkeresi Medeát, hogy látogassa meg Lyonelt, Medea ebbe nemigen akar belemenni. Bertalan ekkor rászól Medeára, hogy válasszon az anyja és közte ebédig. Ám mielőtt ez az idő elkövetkezne, Medea habozását látva Bertalan megsértődik, és elhagyja a birtokot (Bertalan addigi jellemét ismerve igencsak érthetetlen cselekedet ez a hisztéria). Ezt látva Medea kénytelen az anyjával tartani az ő birtokukra. Útközben beleakadnak egy másik kocsiba, amivel versenyezni kezdenek, és amit egy orosz ember vezet. Lyonel nem akarja őket fogadni, Sidonia miatt keveredett párbajba. Ám kiderül, hogy egy nő is van Lyonel társaságában: Scilla, akit feleségül kíván venni (a nő kocsijával versenyeztek útközben). Scilla szemrehányást tesz Medeának azért, hogy zavarba kevert egy olyan csodálatos embert, mint Lándory, aki még párbajozott is miatta. Medea elismeri, hogy Scillának igaza van, Scilla ezen meg is lepődik. Sidonia fel van háborodva Lyonel döntésén.

  Később azonban, miután Alfréddel beszélt, Lyonel ír Sidoniának, meghívja az albisori kastélyba, amit át is írat a mostohaanyja nevére, valamint közli vele, hogy szakított Scillával. Sidonia ennek először nagyon megörül, ám nemsokára rájön az igazságra. Lyonel, aki most 22 éves, úgy döntött, hogy beáll máltai lovagnak, ugyanis az apja végrendelet úgy szólt, hogy ha Lyonel szerzetes lesz, akkor rögtön hozzájuthat az örökséghez, és nem kell, hogy Sidonia 24 éves koráig a gyámja legyen. Scillát névleg Alfréd vszi el, de valójában Lyonellel fog élni, cserébe Alfréd is kap némi részt a vagyonból. Sidonia dühöng, el van szegényedve, a kastélyon, amit Lyoneltől kapott, egy rakás kölcsön van. Végül Bertalan segíti ki némi pénzzel, amikor már éppen öngyilkos akar lenni. Medea felkeresi Bertalant, aki közben képviselő lett Pesten, és kibékülnek. Közben egy fiuk is született a lány mellé. Velük él Péter és Lidy is, akikről Medea most tudja meg, hogy házasok. Happy End.

Címkék: Jókai Mór

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azolvasaskalandja.blog.hu/api/trackback/id/tr8815693212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása