Nem különösebben figyelemfelkeltő címe ellenére a Jótékonysági vásár elképesztően fordulatos, tartalmas sorozat a Netflixen, amit minden szempontból csak dicsérni lehet. (A trailer itt megtekinthető)
A film kiindulópontja egy megtörtént esemény: Párizsban 1897-ben jótékonysági vásárt rendeztek (nem első ízben, 1885 óta hagyományosan évente megtartották az eseményt). Az összejövetelnek helyet adó faépület lángra lobbant, és fél óra leforgása alatt porrá égett, csapdába ejtve a tömeget. A borzalmas katasztrófa százhuszonöt ember, túlnyomó többségében nők életét követelte (egészen pontosan 118 női halott volt, közéjük tartozott a bajor hercegnő, Sissi testvére is). A tragédiát a filmsorozat első epizódja dolgozza fel, a történetfolyam tehát rögtön a lehető legmagasabb feszültséggel indul; az ijesztő, lélegzetelállítóan izgalmas képsorok már a kezdet kezdetén teljesen magukba szippantják a nézőt. Még alig ismertük meg a szereplőket (sőt egyelőre még az sem teljesen egyértelmű, egyáltalán kik is a főhősök), máris elképesztő fordulatszámon pörög a történet, és mi csak ámulunk: hogyan lehet ezt folytatni? Mi következhet ezután hét folytatásban? A csoda az, hogy a további események pont ugyanolyan sodró lendületűek, magukkal ragadóak, mint a lángokból való menekülés idegőrlő jelenetei (a hangsúly szerencsére nem a fizikai sérüléseken van, hanem a társadalmi viszonyokon, emberi kapcsolatokon, tehát nincs semmiféle öncélú borzalomábrázolás.)
A film fikciós szála teháti ebből a valós eseményből indulnak ki, és indáznak szerteágazó, ismeretlen irányokba, mélységekbe és magasságokba. Az első rész megtekintése után egyszerűen megjósolhatatlan, mi vár ránk a következőkben, és ez a teljes bizonytalanság nem csak a konkrét cselekmény menetével kapcsolatos, hanem a történet típusára, témájára is vonatkozik: a trauma feldolgozásáról szóló lélektani alkotást fogunk kapunk-e majd; esetleg a tűzvész kialakulásának okát kutató bűnügyi elbeszélést; társadalmi drámát vagy szerelmes történetet? A sorozatban mindez egyszerre megvan, szerves egységgé gyúrva. Mintha egy erősen felpörgetett Dickens-mesébe csöppentünk volna, tele sötét titkokkal, cselszövéssel és szerelemmel, csalódással és beteljesüléssel. A cselekmény elképesztően izgalmas, fordulatos, a feszültség a nyolc epizód során mindvégig változatlanul fennmarad, nincs egy pillanatnyi üresjárat, egy másodpercet sem lehetne kivágni a filmből anélkül, hogy ne maradjon utána hiány. Az emberi gyengeség, gonoszság, részvét és hősiesség hatalmas freskókon, éles kontúrokkal jelenik meg e képernyőn, de mindenféle erőltetett pátosz vagy édeskés íz nélkül, számos olyan érzelmes (de nem érzelgős) pillanattal, amik valóban megrendítőek, a lehető legmesszebb a giccstől, aminek az elkerülése pedig az ilyen jelenetek színrevitelénél az egyik legnehezebb művészi feladat.
A film fordulatainak az ad súlyt, hogy a karakterek élettel teliek, következetesen megformáltak, egyediek és összetettek, továbbá rendkívül szerethetőek, emiatt azonosulásra késztetik a nézőt; a döntéseik pedig igazi téttel bírnak, és komoly kérdéseket vetnek fel. A sorozat három nő élete, sorsa köré épül. Ezekben a sorsokban az a közös, hogy mindhárman az arisztokrácia által képviselt, elnyomó társadalmi renddel kerülnek szembe, és két lehetséges út áll előttük: vagy elfogadnak egy kiszámítható, kényelmes, biztonságos, de az igazi boldogságról való lemondásra alapuló, megalkuvásokkal teli életet, vagy követik a legbensőbb vágyaikat, de ez azt jelenti, hogy belevetik magukat a teljes egzisztenciális-emocionális sötétségbe, a sors kiszámíthatatlan, örvénylő mélységébe. (Innentől spoilerek!) Adrienne az erőszakos, hatalmaskodó férje elől menekül a bizonytalanságba; Alice dilemmája az, hogy szíve szerint kiállna ártatlan szerelme mellett, kikosarazva a gazdag Julient, de így a családja elveszti minden vagyonát, és földönfutóvá válik; Rose elfogadhatja Madame Huchon ajánlatát, hogy helyettesítse a halott Odette-t, és akkor anyagi jólétben telnek majd napjai, egy olyan gyerekkel, akivel kölcsönösen szeretik egymást, vagy elutasítja az ajánlatot, és arra megy, amerre a szíve húzza, de ebben az esetben nem tudhatja, hogy az eltorzult arcával talál-e majd munkát, és hogy a férje, Jean szeretni fogja-e így is, más szóval hogy a régi életébe visszatérve nem a teljes magány, elhagyatottság vár-e rá. A három nő különbözőképpen viszonyul a lehetőségekhez: Adrienne számára nem kérdéses, mit tegyen, már a film kezdetekor meghozta a döntést, Alice eleinte tétovázik (először igent mond Julien-nek, csak később utasítja el teljes határozottsággal), Rose viszont nem mer visszatérni a régi, vágyott életéhez. A kérdés teljes súlyával nehezedik a nézőre: te vajon mit tennél ilyen helyzetben? Mit választanál? Az egyik oldalon ott egy szürke, ismerős élet, a másikon pedig egy ismeretlen világ, ami éppúgy lehet fénnyel teli, mint pokolian sötét. De az is kérdéses, hogy vajon egyáltalán ki tudunk-e lépni a társadalmi rendből, létezik-e menekülés a világból, ahol „szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindenik determinált”? (József A) Vajon az ember maga irányítja az életét, vagy a körülmények határozzák meg a sorsunkat? És nekünk vajon lenne-e erőnk szembeszegülni a hatalommal, amit a gonosz Marc-Antoine de Lenverpré képvisel a filmben?
A női főszereplők mellett a férfiak karaktere is rendkívül összetett és erőteljesen megformált, személyiségük és viszonyrendszereik ábrázolása olyan hátteret ad a nők sorsának rajzaihoz, amitől ezek a sorsok méginkább súlyossá válnak, érződik a döntések meghozatalának nehézsége. Alice apja, Auguste de Jeansin folyamatosan vívódik, küzd önmagával. Tudja, mi lenne a helyes döntés, és érződik, hogy minden egyes kérdéses szituációban hajszálnyira van attól, hogy meghozza ezt a döntést, de végül mindig visszatáncol, behódolva Lenverpré akaratának. Julien alapvetően gyáva és ellenszenves alak. A filmbeli pályafutása egy borzalmas cselekedettel indul az első epizódban, amire nemigen van mentség – lehet ezt a tettet a pánik, halálfélelem számlájára írni, de hogy később úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, az mindenképpen gyenge jellemre emberre vall. Mégis, ez a morális erőtlenség nem azonos azzal a romlottsággal, lelketlenséggel, számító gonoszsággal, ami Lenverpré alakját jellemzi – olyannyira, hogy mikor Julien értesül Victor ártatlanságáról, őszintén felháborodik azon, hogy halálra akarják ítélni a fiatalembert, és ha nem is lép fel mellette olyan hősiesen, mint Alice, azért mégiscsak szilárdal áll a az igazság oldalán, és próbál valamennyit segíteni.
A sorozat képi világa szemet gyönyörködtető: a színek világosak és élénkek, de nem rikítóak, a ruhák stílusosak és elegánsak, a szobabelsők gazdag dekorációi káprázatosak; a korabeli Párizs épületei, tágas közparkjai pedig pompás hátteret adnak az eseményeknek.
Utolsó kommentek