Eötvös József művében az a meglepő, hogy mennyire izgalmas olvasmány még ma is. A történet ugyanolyan fordulatos, mint Jókai meséi, csak nem annyira csapongó; a csataképek, a Telegdi-ház ostromának jelenetei monumentálisak, de nincsenek annyira tele túlzó pátosszal, mint mondjuk Hugo némelyik látomása: Eötvös képei megragadják, de nem akarják megsemmisíteni az olvasót. A szereplők élőbbek is, mint a francia romantikusnál, akinél néha a cselekvések lelki mozgatórugó is mondvacsináltak, mint pl. a Kilencvenháromban.
A regény nagy, szép hosszan kifejlő jelenetekre tagolódik, amelyek önmagukban is egy-egy kerek drámaként idéződnek fel előttünk. Eötvös nagyon szépen építi fel ezeket az epizódokat, egyiket sem érezzük eltúlzottnak, vontatottnak, de rövidnek sem – ahogy Arisztotelész mondta a drámáról: ne legyen se túl hosszú, se túl rövid, hanem pont akkora, amekkorát be tudunk fogadni. Ilyen pl. a 11. fejezet, amikor Klára kétség és remény között vergődik; a szerző nagyszerűen bontja ki ezt a lelki hányódást a vágyódástól a csalódásig és vissza. Klára először megpróbál hinni abban, hogy Pál elveszi majd, később a fiú levelét olvasva keserűen mond le az álomról, aztán újra bízni kezd, amikor elhiszi, hogy Pál csak az apja miatt veszi el Frusinát. Ugyanilyen remek ritmusa van a nagyszerű 13. fejezetnek: a keresztesek először fenyegetik a Telegdi-ház cselédeit, aztán szabadon engednék őket, ám egy végzetes tett hatására (Gáspár halála) mégis megölik a bent lévőket. A szöveg itt nagyon izgalmas módon oszcillál remény és pusztulás között, a történet fordulatos, a végzet lassan, apránként bontakozik ki a véletlen esemének összjátékából – szöveg hosszan fenntartja a feszültséget, de nincs annyira elhúzva, hogy a befogadó ne tudja egyben végigolvasni.
Eötvös ügyesen illeszti össze az eseményeket, amelyek fogaskerekek módjára egymásba kapcsolódva adják ki a végzetet, a pusztulást. Ez összhangban áll a szerzőnek azzal a tételével, miszerint az ember nem uralja a történelmet, az egyes emberek cselekszenek, de a cselekedeteik túlhatnak rajtuk, és létrehoznak valamit, ami más, mint e cselekvések összege. Pál alapvetően nem igazán rossz ember, inkább csak felelőtlen: nem sejti, micsoda érzelmi vihart szabadít fel Kláriból. Klári viszont csupán meg szeretné ijeszteni Frusinát, nem akarja elpusztítani a családot, csakhogy aztán nem tud megálljt parancsolni a felbőszült tömegnek, ugyanígy jár Bakács, Lőrinc is – ez utóbbi a regény végére be is látja, hogy nem az lett a keresztesekből, amit ő szeretett volna. A tettek túlhatnak rajtunk, és összefonódnak egy uralhatatlan folyamatban, ami nem más, mint a történelem. Orbán cselekedetei is olyan végzetes módon kapcsolódnak be az események menetébe, hogy Frusina szemszögéből tényleg úgy tűnik, mintha a fiú valóban szándékosan juttata volna őt meg Bebek Katalint a keresztesek kezére.
Eötvös remekül meg tudja okolni a belső lelki folyamatokat is, pl. abban a szakaszban, amikor Pál szakítani akar Klárával, és azzal áltatja magát, hogy ezzel még jót is tesz, hiszen egy ilyen értékes lány így egy valóban derék, hozzá való fiúhoz mehet majd feleségül. Szépen kidolgozott példája az önigazolásnak. Rendkívül izgalmasak a drámai jelenetek, amikor a keresztesek tikokban tanácskoznak Szaleresiák házában, vagy amikor Lőrinc Bakáccsal beszélget: az érvek és ellenérvek elgondolkodtatótak, a konfliktus jól el van építve.
Péterfy Jenő szerint a könyv hibája az, hogy Eötvös nem igazán tudja rajzolni a jellemeket, inkább magyarázza, értelmezi őket. Péterfy különösen élesen bírálja a szereplők szónokiasságát: Lőrinc pap pl. ragyogóan felépített beszédeket ad elő, amik egy retorika-tankönyv példái lehetnének, ám a valódi emberek nem így beszélnek, nem így viselkednek, különösen azokban a szituációkban, amikor az indulat elragadja őket.
Bence Erika tanulmánya kiemeli, hogy a Magyarország 1514-ben egyedülálló történelmi regény, mert sem a romantikus hősiesség, sem a példázatosság nem meghatározó benne, ahogy a kortárs művekben, viszont erőteljesen elemző jellegű a szöveg. A szerző idézi Imre Lászlót, aki szerint Bakács monológja shakespeare-i jellegű, amikor pedig Ambruis megátkozza a lányát, az a romantikus végzetdrámákra emlékeztet, Ollósi és Bebek Katalin pedig humoros-zsáneres alakok. A jelenetek „freskószerűek”, egy-egy társadalmi problémára koncentrálva rajzolódnak ki. Bence kiemeli, hogy a regényben hangsúlyos az időbeli távolság léte: a szerző mindig hangsúlyozza a most és akkor különbségét, ezért történelmi távlatból pillant rá az eseményekre.
TÖRTÉNET
1 A régi, fényes és szép Budából mára már alig maradt valami, ám 1514 Szent György havának idején, 23-án, amikor a történet kezdődik, még áll a vár. Nemzetiségét és rendjét tekintve is nagyon heterogén tömeg áramlik a Szent György-térre, ahol Bakács nádor Dózsa Györgyöt fogja kitüntetni, aki Nándorfehérvár lovasságának hadnagyaként visszavert egy török támadást, megölve az ellenséges sereg vezérét (levágta a kezét). Régebben ilyesfajta vitézség szinte mindennapi cselekedet volt, fel sem tűnt volna senkinek, ám mostanában, hogy alig vannak harcok, különleges, hősi tettnek számít. Bakács ezzel a kitüntetéssel is éleszteni akarja a török elleni küzdelem tüzét.
A regény kezdőlapjain a szerző bemutatja a korabeli társadalmat, és annak egy-egy jellemző képviselőjét. Ez a társadalom igencsak megosztott volt, és nem csupán a már említett rendek és nemzetek miatt, hanem mert nem ugyanazt a királyt akarta mindenki a trónra (egyesek Ulászlót, mások Szapolyait). A század embere ráadásul nem egy egységes nemzetben gondokozott, hiszen az túl nagy közösség volt számára ahhoz, hogy átlássa, az emberek így a kisebb közösségüket pártolták, pl. a városuk kiváltságát előbbrevalónak tartották az ország szabadságánál. A magyar városokon egyébként is inkább az idegen anyanyelvű polgárság élt, míg a magyar nemesek és parasztok vidéken laktak; viszont Magyarországon a városok, lévén kevesebb számúak, nem rendelkeztek olyan befolyással a közügyekre, mint más vidékeken. Az olaszokat nemigen érdekelték a magyar ügyek, ők lélekben mindig Itáliában jártak. Emellett feszültség volt Pest és Buda lakosai között is.
A németek erős embereként Hammel Mihályt kell említeni, aki a Szűz Mária főtemplom plébánosa, a király gyóntatója. Rozgonyi Ollósi Tamás Bakács udvari szabójaként nagy befolyással rendelkezett a feljebbvalóknál. Szalaresi Ambrus gazdag kereskedő volt, aki szóban a polgárságot támogatta, de szemtől szemben nem mert a nemesekkel fellépni. Megjelenik a nép között két kivételesen jóképű, szépen öltözött fiatalember is, mindketten kamarások, név szerint Batthjányi Ferenc és Móré László. A tömegben parasztok is feltűnnek, ők fenyegető megjelenésűek, de még nem ébredtek erejüknek tudatára.
Végre megérkezik Dózsa. Egy ember odaszól neki: György! Ő a hős testvére, Gergely. Milyen büszke lenne az apjuk, ha most látná Györgyöt.
2 A Jagellók idején sokat szenvedett a nép, de a nemesek is, mindenki visszasírta Mátyást, érezték, hogy hanyatlásnak indult az ország. A palota még egyben volt, de már mutatkoztak rajta a pusztulás apró jelei; a kincseket is széthordták. A király nem foglalkozott semmivel, a templomban ült, vagy egyedül a szobájában, és csak Vencellel, a komornyikkal beszélt.
Ezt teszi most is. A király Eötvös szerint nem buta, csak nagyon tunya; jószívű is, ami máshol erény enne, de a trónon nem az. A királyt Vencel sürgeti, induljanak már, Ulászló lassan, lustán készülődik. Bakács is megérkezik, hogy sürgesse az uralkodót. Eötvös jellemzése szerint az érsek ravasz ember, de mindenben csak a sikert, előrejutást keresi, és néha olyankor is fondorlattal igyekszik boldogulni, amikor gyorsabb lenne az egyenes, nyílt úton járni, olyannyira, hogy nincs is barátja, senki sem bízik benne, azonkívül kapzsi is. Dózsa nemesi címet fog kapni, és földet is hozzá. A római terem a ceremónia helye, már számos előkelő összegyűlt e helyen.
Megjelenik maga Dózsa is, a székely vitéz. Az arca ijesztő, két nagy seb torzítja el. A nemesek, élükön Bebek Ferenccel, ugratják, ő dühösen szól nekik vissza. Ekkor lép be a terembe Telegdi István, Erdély alvajdája, aki nagyon nagy tekintéllyel bír. Dózsa elpanaszolja neki, hogy sértegették, Bebek azzal védekezik, hogy csak vicceltek egy paraszttal. Telegdi rászól Bebekre: Dózsa már nem paraszt, hanem nemes, Bebek viszont semmit nem tett le az asztalra. Felszólítja őket, hogy fogjanak kezet, Dózsa ezt megtagadja. Megtörténik az ünnepség, ami után Dózsa rossz érzéssel távozik Budáról. Egyszerre tapasztalta meg, hogy milyen, amikor az emberek őt ünneplik, de a megvetés is sebet ütött a lelkében.
3 Rákoson feltűnik egy kocsi, amely Buda felé tart. Ártándi Tamásé e jármű, a családjával és a kíséretével utazik. Ártándi valamikor Mátyás bizalmasa, fő embere volt, ám mióta a nagy király meghalt, visszavonultan él bihari birtokán. Mint szerény öltözete is mutatja, nem becsvágyó ember, viszont nagyszerű jellem. A fiát, Pált viszi bemutatni az udvarba. Pál jóképű, délceg, okos fiú, de van benne egy adag hiúság. Testvére Balázs, legjobb barátja Perényi Ferenc, nevelője a bihari vár káplánja, Vitus, aki jó szándékú, de a világról keveset tudó egyházi személy. Tamás 64, Pál 27 éves. Vitus nagyon szorong, már sötétedik, a közbiztonság már nem olyan, mint Mátyás idejében, mindenhol kóborló, gyanús személyeket látnak.
Pesthez közeledve, a várost körbevevő gyúmölcsösöknél segélykiáltást hallanak. Pál előrerohan, a rablók elmenekülnek, Ártándiék pedig ott találják a Szaleresi családot megkötözve. Szaleresiékről kiderül, hogy Ártándi régi ismerősei, nagyon hálálkodnak, Klári tekintetéből látszik, hogy rögtön kezd beleszeretni Pálba. Mióta keresztes hadjárat készülődik, minden tele van gyülevész hordákkal, akik veszélyeztetik az embereket.
4 Telegdi, a királyi tanácsos otthon tartózkodik, a palotája a budai épületek egyik legszebbike. Ártándiékat várja, akik nála fognak aludni. Telegdivel ott van Kardos Orbán is, az íródeákja. Orbán apja Telegdi jobbágya volt, aki feláldozta uráért az életét. Telegdi ezért magához emelte a fiát. Orbán azonban boldogtalan, most sem nem nemes, sem nem paraszt, sehova sem tartozik igazán. Azonkívül reménytelenül és halálosan szerelmes Telegdi lányába, Frusinába. Frusina nagynénjénél, Bebek Katalinnál él, aki az özvegy Telegdi feleségének, Máriának a testvére.Frusináról minenki úgy tartja, Pál lesz a párja, ezért Orbán titkon neheztel a riválisára.
Végre megérkeznek Ártándiék. A két férfi az ország állapotáról kezd diskurálni. Mióta Mátyás meghalt, semmi nem olyan már, nagy a feszültség az országban. Ártándi derűlátóbb, szerinte a magyar nép életképes, erős, Telegdi viszont amiatt aggódik, hogy a különböző társadalmi rétegek széthasadtak, nincs egység. Arra is felhívja Ártándi figyelmét, hogy nem csak a törökkel van baj, hanem a keresztes hadjárat miatt gyülekező parasztság is veszélyt jelent. Ezek az emberek elkeseredettek, dühösek, de ez nem is csoda hiszen a jobbágyok szenvednek, nincsenek jogaik, az urak semmibe veszik őket. Igaz, ezek az emberek Mátyás idején sem éltek sokkal jobban, de akkor legalább biztonságban voltak, most viszont az urak azt tesznek velük, amit akarnak. A jobbágyoknak nagy erejük van, és most, hogy Bakács összeterelte őket, nagyon veszélyesek - Telegdi tehát előre érzi, mi fog történni. Lassan meggyőzi Ártándit, aki mindezt eddig így nem gondolta végig. Továbbá, folytatja Telegdi, a vallás sem fogja vissza a parasztságot, hiszen éppen a papok hergelték fel a sereget azáltal, hogy az életük nyomorúságát részletezték nekik, azonkívül az egyház sem egységes: ahogy a jobbágyok, úgy az alsóbb papi rétegek is dühösek a gazdag feljebbvalóikra. Különben is, a vallás sokszor inkább igazolja, mint megfékezi a gaztetteket. Erős ember kellene a keresztesek élére, Telegdi rábeszéli Ártándit, hogy vállalja el ő a feladatot.
5 Éjjel van, Bakács még a szobájában dolgozik. Azon rágódik, mennyivel jobb lenne, ha ő lehetne a pápa Leó helyett. Galamb Máté érkezik, Bakács titoknoka. Máté remek szolga: mindig tudja, milyen magatartást vár el tőle az ura. Máté a kémei segítségével megtudta, hogy Ártándi elvállalta a keresztes had vezetését. Ez nem jó hír Bakácsnak: ő nem csak azért szervezte a sereget, hogy a török ellen induljon, hanem azért is, hogy a parasztság ellensúlyt képezzen Zápolya hadi erejével szemben, ugyanis Ulászlónak nincsenek katonái, mivel nem tudja azokat fizetni. Ha Ártándi a vezér, akkor az urak rájöttek, mi a terv. Meg kell előzni Ártándit, gyorsan ki kell nevezni valaki mást vezérnek. De kit? Ekkor veti fel Máté, hogy Dózsa alkalmas lenne a feladatra. Mivel már nemes, lehet belőle vezető, viszont nem húz más nemesekhez, ráadásul nyilván hálás Bakácsnak meg a királynak. Ez jó ötlet, mondja Bakács. Viszont nem a Máté gondolata: Mészáros Lőrinc, a ceglédi plébános kereste meg Bakácsot a javaslattal, most is ott vár az ajtó előtt. Mászáros az első pillanattól fogva nagyon lelkes volt, az ő szónoklatai hatására rengetegen csaptak fel keresztesnek. Vezesse be Máté Lőrincet, rendelkezik Bakács.
Lőrinc elmondja, hogy a parasztok szenvednek, gyűlölik az uraikat, ezért olyan vezér kell nekik, akit maguk is elfogadnak, már senkinek nincs hatalma fölöttük. Az urak nyomorgatják a jobbágyokat, az önkényeskedésüket a király tudná megfékezni, neki viszont semmi hatalma nincs. A parasztok lelkesen harcolnának a török ellen, de ha az általuk gyűlölt urak közül neveznek ki valakit vezetőjüknek, megtagadják a szolgálatot. Bakács egy kissé megijed: az volt a célja, hogy a parasztsereggel kissé ellensúlyozza a főurak hatalmát (a fekete sereg szétkergetése óta csak nekik vannak katonáik), de érzi, hogy kezd kicsúszni a kezéből az irányítás, a készülő had ereje és indulata kezd túlnőni azon, amit ő tervezett. Dózsa kinevezésével elvileg egyetértene, de honnan tudja, hogy Dózsa lojális lesz-e hozzá? Jöjjön Lőrinc holnap reggel Dózsával a király elébe, mondja.
6 A következő három hét eseményeit (május 13-ig) az író csak nagy vonalakban foglalja össze, mert, mint mondja, ő nem a közállapotok, hanem az egyes ember képét kívánja rajzolni. A parasztsereg ott gyülekezik Buda körül, minden jelentős politikai tényező attól tart, hogy az ellenségei felhasználhatják a hadat őellene. A parasztok egyre feszültebbek. Az urak földjeit nem műveli senki, ezért erőszakkal próbálják meg visszahozni a jobbágyokat, gyakran az otthon maradt rokonokon állnak bosszút, ezzel tovább mérgesítve a konfliktust. Hatalmas tömegek vonulnak szerte az országban.
Telegdiéknél egyelőre viszont nagy a boldogság. Frusina szerelmes Pálba, aki azonban nem igazán alkalmas arra, hogy ő is teljes szívéből szeressen, mivel a hiúsága gátolja ebben. Ennek ellenére számol Frusinával, ez a házasság még jól jöhet neki, hiszen a lány előkelő családból származik, jók a kapcsolatai, a vele való házasság segíthetné Pált, hogy feljebb jusson a ranglétrán. Ám a fiatalember Szaleresi Klárát sem felejtette el. Mivel egyszerre két nőnek udvarol, a hiúság mellé lassacskán kezd kialakulni benne az álnokság.
Frusina, aki továbbra is Katalinnál él, nem érti, miért olyan szomorú Orbán. Amikor Katalinnal a kertben ülnek, és beszélgetnek, az idősebb hölgy világosítja fel, hogy az írnok szerelmes belé. Dehát Orbán úgyis pap lesz, mondja Katalin, Frusina pedig nyilván Pált szereti, így elfelejti majd Orbánt. Frusina elpirul, Katalin kitalálta, mit érez. Pál szerelmet vall Frusinának; elutazik, Ulászló követnek nevezte ki az ország déli vidékére, ahol már egyre jobban mozgolódnak a törökök.
7 Orbán hazafelé tart Frusinától, érzi, hogy semmi esélye a lánynál, hiszen az Pált szereti. Elkeseredetten ül le egy padra, ekkor lép oda hozzá Lőrinc, régi ismerőse, arra akarja rávenni, hogy tartson a haddal. Ő, Lőrinc hasonló szenvedést élt át, mint Orbán: kiemelték a parasztsorból, ahol társtalannak érezte magát. Előbb az egyházi ranglétrán akart előre jutni, aztán a tudományokban, de mindkettőben csalódott. Csak az hozta meg neki a boldogságot, hogy a nyomorgó parasztokért tesz valamit. Lőrinc szerint Telegdiék is az elnyomók közé tartoznak, Orbánnak ott kell hagynia őket. Orbán azonban nem ért egyet vele, szerinte a háborúból csak rossz származhat, nem akar Lőrinccel tartani.
8 Ártándi Pál is meglátogatta Frusinát, éppen tőle jön, akárcsak Orbán. Nagyon boldog: van már magas posztja, van szép és gazdag menyasszonya. Ám itt a nehézség is: hogyan szakítson Klárával, akivel levelezett, és akit rendszeresen meg is látogatott? Farkas, Pál szolgája, aki egyébként nem nézte jó szemel ezt a kapcsolatot, azon a véleményen van, hogy levélben kellene közölnie a szándékát. Pál azonban úgy dönt, személyesen vallja be a lánynak, mi a helyzet. El is megy hozzájuk, közben nagyon tanakodik magában, mit is mondjon pontosan.
Amikor megérkezik, kiderül, hogy veszélyben van. Ennek a megértéshez a szerző magyarázatot fűz. A keresztesek kezdenek elvadulni, egyre inkább az urak ellen fordulnak. Dózsa sem nem aljas, sem kivételesen nemes ember, a helyzet tette azzá, ami. Az urak ellen sem akart lázadni, a körülmények hozták így. Dózsánál összejött az, hogy a sereg szinte istenként tekintett rá, az urak viszont lenézték. A parasztok dühét Dózsa Gergely, György testvére és Szaleresi igyekszik megfékezni, de egyre kevesebb sikerrel. A keresztesek rendszeresen tanácskoznak, mint pl. ezen a napon is. A parasztok gyűlölete Telegdi és Ártándi ellen irányul, előbbire azért haragszanak, mert nem akarta, hogy a keresztes had felálljon, mivel békét szeretett volna, utóbbi ellen az a kifogásuk, hogy ő lett volna a had vezetője.
Abból a szobából, ahol Pál találkozott Klárával, egy kis ablak nyílik a szomszéd helységre, ahol a keresztesek gyűltek össze, Pál így ki tudja hallgatni a beszélgetést. Gergely szerint azt kell tenni, amiért a had összegyűlt: a török ellen menni. Arra is emlékeztet: soha nem sikerült még a nemesek ellen fegyverrel győzni. Lőrinc ezzel szemben az urak hibáit sorolja fel, és figyelmeztet: soha nem lesz ilyen jó alkalom, hogy legyőzzék az elnyomókat. Innen már nincs visszaút, ha nem támadnak a nemesekre, azok akkor is fel fognak lépni ellenük, mert megérezték a veszélyt, és haragszanak a parasztokra, miért ott hagyták őket, és elmentek a hadba. Szaleresi Ambrus, a polgár is a harc ellen foglal állást, erre az egyik résztvevő a szemébe mondja: a nemesek belőle is bolondot csináltak, a lánya Ártándi Pál rimája, miközben Pál eljegyezte Telegdi Frusinát. Meghallja ezt Klára a másik szobában, dühösen vonja kérdőre Pált, aki viszont letagadja a dolgot. Sikerül elbújtatni Pált, Ambrus a lányához rohan.
9 Pál elhagyja a házat, gondolataiba merülve lovagol. Látja, hogy Klára nagyon szereti őt, azzal nyugtatja magát, hogy még jót is tesz, ha egy ilyen értékes lányról lemond, és olyan embernek engedi át, aki majd igazán szereti. Ezután a hallottakon kezd tűnődni. Amit megtudott, el kell mondania valakinek. De kinek? Végül Bornemissza mellett dönt. Bornemisszát Mátyás király emelte fel, most Lajos udvarmestere. Higgadt, különösen erkölcsös ember. Együtt elmennek Perényihez, a nádorhoz, közlik vele a dolgot. A parasztok a délvidéken gyülekeznek, addig van idejük a nemeseknek, hogy hadat gyűjtsenek. Perényi rendelkezik: meg kell támadni Dózsáékat, amilyen gyorsan csak lehet. A nádor figyelmezteti Pált: ha legközelebb megtud valamit, ilyen esetben rögtön őt keresse meg. Bornemissza viszont arra inti, hogy az erkölcs mezejéről ne lépjen le, ne flörtöljön lányokkal. Pál végre megírja a levelet Klárának, amiben tudatja vele az igazságot, de azt hazudja, az apja akarata volt, hogy Frusinát vegye el, ő pedig valójában továbbra is Klárit szereti.
10 Ulászló Vencellel beszélget a palotában, egyelőre nem tud semmiről. Kiderül: őt magát is zavarja, hogy nem jó király. Embernek remek, jószívű, szereti a családja, de királynak gyenge. Bornemissza érkezik, elmeséli neki a történteket, arra kéri, álljon a király maga a sereg élére a jobbágyok ellen, ő megbékíthetné az elnyomottakat, mert őt még tisztelik, és a nemeseket is megfékezhetné. Ezután Bakács és a nádor is betoppan; Bakács úgy véli, nem annyira nagy a baj, a nádor szerint teljes a katasztrófa. Ez a két ember egyébként mindig hatalmi harcot folytat egymás ellen. Nemesek érkeznek, akiktől megtudják, hogy az ország déli részén a parasztok már gyújtogatnak. Többen Bakács szemére hányják, hogy mindez miatta van, ő ezt felháborodottan utasítja vissza, hiszen nem ő mondta a hadaknak, hogy lázadjanak fel, az egésznek az urak kegyetlenkedése az oka. Erre a szemére vetik, hogy ő nevezte ki Dózsát a sereg vezérének, ahelyett, hogy elfogadta volna Ártándi ajánlkozását.
Mindenesetre úgy gondolják, jó, hogy a parasztok az ország alsó részein támadnak, mert addig is legalább nem fognak össze, hogy Pest ellen menjenek, hiszen a város egyelőre védtelen. Ulászló emberei tanácskozni kezdenek, mit tegyenek. Talán szólni kellene a császárnak, illetve a lengyel királynak. Csakhogy sok időbe telik, míg azok hadat gyűjtenek, különben is, a császárt nem jó idehívni, akkor ő akar majd uralkodni az országon. Egyébként meg milyen nemzet az, aki nem tudja megvédeni magát, és másoktól kér segítséget? Ezen aztán megint jól összevesznek.Saját maguknak kell megküzdeniük a jobbágyok hadával, döntik el végre. De ki legyen a vezér? Zápolya a legalkalmasabb, mégha veszélyes is rájuk nézve. A döntést végül elhalasztják másnapra.
11 Szaleresi a lánya szobájába megy. Megérti, ha Pál tetszik Klárinak, de ki kell vernie a fejéből, ők polgárok, Ártándi nemes, ez a két társadalmi státusz nem fér össze. Különben is, Pál Frusinéával jár jegyben. Klára ezt nem hiszi, rágalomnak tartja, felháborodottan utasítja vissza az apja szavait. Klára bevallja apjának, hogy szereti Pált attól a pullanattól fogva, hogy először meglátta. Nem mondja el, hogy titokban összejárnak, azt hazudja, elfogadja, hogy reménytelen a szerelme.
Amikor apja kimegy, Klára kinéz az ablakon, tűnődik. Tudja, hogy nagy a társadalmi különbség, ami elválasztja őket, de azért mégis reménykedik, hátha Pál annyira szereti őt, hogy átlép ezen a távolságon, és feleségül veszi. Belép hozzá a szolgáló, Erzsi, aki még tovább erősíti benne a reményt: ha Dózsáék nyernek, megszűnnek a társadalmi osztályok, és nem fog számítani, hogy ki milyen származású.
Ebben a pillanatban érkezik meg Farkas, aki átadja Klárának ura levelét. Pál Bihar megyébe távozott. Pál azt írja, csak apja kérésére veszi el Frusinát, egyébként Klárit szereti. Klári megérti: a fiú hazudott, amikor azt mondta neki, nem jegyezte el Frusinát, Pál csak játszott vele. De aztán mégis arra gondol, hogy Pál tényleg őt szereti, és nem érzi ugyanezt Frusina iránt, ezt még Farkas is bizonygatja neki, aki nagyon sajnálja a lányt.
Ekkor azonban Klári észreveszi, hogy Farkasnál egy másik levél is van. Kikapja a kezéből, és elolvassa. Az üzenetben Pál Frusinát figyelmezteti, hogy menjen a birtokukról Pestre, mert veszélyben van a lázadók miatt. Klári úgy érzi, a levél hideg hangon íródott, ami azt bizonyítja, hogy Pál tényleg nem szereti Frusinát. Ekkor Klárának eszébe jut: most Frusina az ő kezében van, ha nem ér oda a levél, Frusina meg is halhat. Klári vívódni kezd, mit tegyen. Végül szól Farkasnak, hogy várjon kicsit, el kell intéznie valamit. Erzsit megkéri, menjen el a parasztsereghez, és hívja ide Andrást, Szaleresi boltossegédjét. Egyelőre nem tudjuk, mit akar Klári, a fejezet vége kétségek közt hagyja az olvasót.
12 Telegdi, aki nem támogatta a keresztes had felállítását, különös veszélyben van. Rábízza Orbánra, hogy vigye el a legfontosabb iratokat Bornemisszához, és ott helyezze biztonságba. Orbán hazafelé tart, kiáll a budai vár egyik bástyájára, és a szerelmén tűnődik. Tudta, hogy egyszer eljön a nap, amikor le kell mondani Frusináról, de nem gondolta, hogy ez ilyen fájdalmas lesz. Nem tehet mást, ha már a szerelem ilyen reménytelen, az emberek boldogulását kell segítenie, ez lesz a feladata életében. Az ám, de kiét? Nem tartozik sem a parasztokhoz, sem a nemesekhez, kikért küzdjön? Hogyan döntsön?
Az a helyzet, hogy mikor azt képzeljük, mi hozunk döntéseket, valójában a sors irányít minket, mondja az író. Így történik Orbánnal is. Egyszercsak megszólítja a nővére, Katalin, aki eddig vallásos meggyőződsésből a keresztesekkel tartott a férjével együtt, de amikor azok kezdtek átmenni erőszakosba, elfordult tőlük. Figyelmezteti Orbánt: megtudta, hogy meg akarják támadni Telegdi házát, és a nővéréét is, ahol Frusina lakik. Orbán megretten. Rohan Frusináékhoz, a környéken már gyülekeznek az emberek.
Frusináék eleinte nem is értik, mit akar, aztán Bebek Katalin rémüldözni kezd, szeretné a ruháit, értékeit is magával vinni, de erre nincs idő. Amikor már indulnának, megjelenik a kulcsár, aki megvádolja Orbánt azzal, hogy a lázadókkal cimborál (látta Lőrinccel beszélgetni előző nap), és közéjük akarja vinni Frusinát, mert szerelmes belé. Orbán végül tisztázza magát, de sok időt vesztettek, éppen csak sikerül elmenekülniük. A szőlők közt járnak, amikor látják, hogy a lázadók felgyújtották a házat. Minden odaveszett, borzad el Katalin. Frusinát az is zavarja, hogy már látja: Orbán valóban nagyon szerelmes belé, de ő csak barátnak tekintette a fiút, hogyan tovább? Egy Posztómetsző nevű emberhez mennek, aki Orbán kérésére menedéket nyújt nekik.
13 A népet Klári küldte András közvetítésével Telegdiék háza ellen, azt szerette volna elérni, hogy Frusina mondjon le Pálról. Amikor azonban látja, hogy nem csak pestiek, hanem tótok, oláhok is jönnek, és inkább a nép alja, és erőszakre készülnek, a lány arra szólítja fel Andrást, hívja vissza az embereket. Csakhogy késő, azokat már nem lehet visszafogni. Elindulnak Telegdiék házához, a kert vaskapuján azonban nem tudnak áttörni. A benti cselédek rettegnek, van velük egy katona is, aki bátorságot önt beléjük. Vannak fegyvereik, amiket használhatnak, egyelőre viszont abban reménykednek, hogy külső segítség érkezik majd a parasztok ellen. A kulcsár bort ad nekik, attól felbátorodnak.
Szaleresi érkezik a sereghez, megpróbálja visszafogni őket, de nem jár sikerrel. Figyelmezteti a népet, hogy ő a keresztesek pesti osztályának vezetője, engedelmeskedjenek neki. Ám előáll egy Gáspár nevű ember, aki arról szónokol, hogy őket maga Isten vezeti, ők az Úr akaratát töltik be. Szaleresi ekkor azzal érvel, hogy Telegdi nem ártott senkinek, nem nyomorgatta a parasztokat. Viszont ellene volt a keresztes had felállításának, válaszolja valaki. Egy másik azt mondja, Telegdi is nemes, rajta fogja megtorolni a sérelmeit, mégha nem tőle szenvedte is el azokat. Ha Telegdi nincs otthon, akkor a családján torolják meg a sérelmeiket. Amikor az ő családját meggyilkolták, a nemesek sem kérdezték, ki ő.
Gáspár felmászik a kerítésre, és bekiabál a cselédeknek: ha kinyitják a kaput, szabadon távozhatnak, hiszen a keresztesek csak a nemeseken akarnak bosszút állni. A bentiek már hajlanának is a szóra, amikor a kapus, aki tőlük arrébb áll, és nem tudja, mit határoztak, lelövi Gáspárt. Erre a tömegen eluralkodik az indulat, betörnek, és meggyilkolnak mindenkit, akit találnak. Fosztogatni kezdenek, ám az egyikük, aki a legdühösebb köztük, rájuk szól: ők keresztesek, nem válhatnak rablókká, csak bosszút akarnak, vért, nem pedig kincseket. A tömeg egy pillanatra megtántorodik, de aztán folytatja a rablást. Az előbbi felgyújtja a palotát, hogy ezt megakadályozza, és arra biztatja a többieket, hogy folytassák bosszúhadjáratukat, menjenek a következő kastély ellen.
Csak Szaleresi, a lánya és András maradnak a helyszínen. Kiderül, hogy az egésznek Klári volt az oka. Szaleresi megátkozza a lányát, legyen átkozott a szerelem, ami miatt ez történt, és Klári soha ne lépje át többé a háza küszöbét.
14 Szaleresi el van keseredve. A pesti csapatok kapitányaként előre látta, milyen irányba fognak menni a dolgok, ezért végig azon dolgozott, hogy visszafogja az embereket, de az erőfeszítése nem járt eredménnyel. Ki is akart lépni a csapatból, most pedig, mivel az ő embere hergelte fel a tömeget, már ő is bűnrészes. Hazasiet, hogy legalább arról kiderítsen valamit, miféle szerelem irányította a lányát. A házában ott találja Farkast, akit Klári zárt be, miközben ő Andrással tárgyalt. Farkastól megtudja, hogy Pál azzal hitegette Klárit, hogy szereti, a lány pedig végig azt hitte, csak Frusina áll a szerelmük útjában. Szaleresi most már Pál ellen, és így a nemesek ellen gyullad haragra, akik csak úgy játszanak mások érzelmeivel. Helyes volt, hogy Klári bosszút állt, mondja, Frusina megérdemli, hogy ő is földönfutó legyen, mint Klára.
15 Hajnalodik Rákoson. Lőrinc egyedül ül, az elmúlt eseményeken gondolkodik. Dózsa a déli városokat akarja először megtámadni, ő viszont Buda ellen indulna, délen először Zápolya seregével kellene megmérkőzni, ott rögtön elbuknának. Ha viszont Pesten megszereznék a királyi hatalmat, akkor nagyobb lenne az esély a végső győzelemre. A múlt éjszaka történtek azt mutatják, hogy kezd kicsúszni Lőrinc kezéből az irányítás, kezd elbizonytalanodni, helyesen cselekedett-e. Gyorsan kell lépni, a következő napokban minden eldőlhet.
Egy Villibald nevű szerzetes jelenik meg, akitől Lőrinc azt a felvilágosítást kapja, hogy a bíboros fel akarja oszlatni a hadat, aki pedig ellenáll, azt az egyház kiközösíti. Bakács nem szívesen hozta meg a döntést, de nem nagyon volt más választása. Ez rossz hír: ha az egyház is ellenük van, akkor végképp magukra maradtak. Ha pedig a had feloszlik, azzal kiszolgáltatottá válnak, az urak szabad kezet kapnak a bosszúhoz. Ekkor veti fel Villibald, hogy valamiféle csodára lenne szükség, hogy az emberek elfogadják a döntést, Lőrincnek először nem tetszik az ötlet.
Reggel van a táborban. A sátrak szedett-vedettek, az egész gyülekezet inkább koldusok tengerére emlékeztet, mint hadseregre. Lőrinc misét tart, mikor ennek vége, küldöttek érkeznek a királytól. A főurak tanácsa úgy döntött, feloszlatják a sereget, aki békével elmegy, nem esik bántódása, ez alól kivételt képeznek azok, akik éjszaka felgyújtottak több nemesi lakot. Dózsa visszautasítja, hogy letegyék a fegyvert, hiszen ez nem az egyház kérése. Lőrinc sorolni kezdi az emberek szenvedését, és hogy mennyiszer csalták meg őket az urak – hogy hihetnének most nekik?
Ekkor lép elő a dominikánusok provinciálisa, ékes szavakkal beszél, beígéri az embereknek a kiátkozást, Bakács Tamás üzente, hogy tegyék le a fegyvert. A keresztesek megrémülnek, hiszen az egyházat nagyon tisztelik, ám Lőrinc ekkor a dominikánus szemére veti, hogy Bakács azért tett így, mert a főurak megfenyegették, hogy tömlöcbe vetik, tehát nem a saját akarata volt a kiátkozás. Jöjjön ide maga Bakács, és ő beszéljen velük, mondja. Ennek ellenére sokan rettennek meg az egyházi fenyegetéstől, a tömeg két részre szakad. Lőrinc és Dózsa kihirdetik a következő teendőt: két kereszt van felállítva a mezőn, aki a dominikánusokkal tart, menjen az egyikhez, aki Dózsáékkal, a másikhoz. A dominikánusokhoz nagyobb tömeg áramlik, ám ekkor a kereszt váratlanul leesik. Ez isteni jel! Nem, mondja a dominikánus, egyszerűen csak rosszul volt felerősítve a rúdra. Villibald megy, és felrakja újra, ám a kereszt másodszor, majd harmadszor is lezuhan (Villibald direkt rosszul kötötte fel). Az emberek elhiszik a csodát, és végül Dózsával maradnak. A dominikánus végrehajtja a kiátkozási szertartást. Borzalmas hangulat ragadja magával a népet, kiközösítettek lettek. Viharfelhők gyülekeznek fölöttük, mintha Isten is ellenük lenne.
Lőrinc azonban remek szónoklattal áll elő: Istent ők úgy szolgálják, ha a török ellen harcolnak, ha azonban most indulnának, az otthon maradt rokonaikat megölnék a főurak, így tehát az urak Isten igazi ellenségei, miattuk nem lehet a török ellen küzdeni. Istennek ezért az tetszik, ha a nemesek ellen vonulnak.
16 Reggel van, Frusináék örülnek, hogy megmenekültek. Orbán azonban rossz hírt hoz: nem mehetnek a városba, mert a külvárost elözönlötték a söpredék hordák. Frusina szerint Telegdihez kellene utazniuk Biharba, Katalin ezt a tervet nem helyesli, Orbánban sem bízik igazán.
Katalin kétségbe van esve, hogy minden ékszere, vagyona odaveszett. Orbán elhatározza, hogy megpróbálja azokat kimenteni a romok közül. Ott most éppen Klárit és Andrást találjuk. Klári el van keseredve, minden elveszett. Egyszer csak észreveszi, hogy éppen Frusina egykori szobájában ül, ekkor újra feltámad benne a bosszúvágy, ettől új erőre kap. András elmegy felderíteni, mi történt közben, és remülten meséli, hogy kiátkozták őket. Klárit ez nem érdekli, csak az, hogy életben van-e Frusina. Amikor András újra elmegy, hogy élelmet hozzon, megjelenik Orbán. Klári látja, hogy egy szekrényhez megy, kulccsal kinyitja, és a tartalmát magával viszi. Klári titokban követi Orbánt Posztómetszőhöz, kihallgatja őket, és megtudja, hogy Dunaföldvárra indulnak álruhában egy Kovács János nevű emberhez. Visszasiet Andráshoz, hogy ketten a Frusináék nyomába eredjenek.
17 Frusináék dél felé tartanak, mikor észreveszik, hogy egy titokzatos alak jár a nyomukban, akiben felismerik Ollósit, a szabót. Ollósi rémülten menekül Budáról. Sokáig Bakács bizalmasa volt, és most attól fél, őt is felelősségre fogják vonni a keresztesek rémtettei miatt, a keresztet is ő varrta fel a parasztok ruháira.
A társaságot három útonálló támadja meg, az egyiküket Orbán hős küzdelemben megsebesíti, ám ekkor előbukkannak a támadók társai, és a csoportot egy cigánytársasághoz vezetik. A vajda kijelenti, hogy ők Ulászló király cigányai, akiknek az a feladatuk, hogy a csavargókat megállítsák. A cigányok Ollósit különösen gyanúsnak találják, a helyzet kritikus, amikor egyszerre kiderül, hogy a cigányvajda, Polgár Tamás és Ollósi ismerik egymást. Polgár ezután azt javasolja, ne Biharba menjenek, mert ott szintén fellázadtak az oláhok, hanem Csanádba, és ne Földváron, hanem Csepelen keresztül. Felajánlja, hogy ő maga lesz a vezetőjük, a cigányokat addig a fiára bizza.
18 Dózsa Szeged ellen indul, a pesti keresztesek vezetője Szaleresi lesz, akit most fűt a szenvedély a nemesek ellen. Ez a fellángolás azonban néhány nap alatt alábbhagy, és helyét az aggodalom veszi át. A pestiek szimpatizáltak a sereggel, de kezdenek elfordulni tőlük, a seregen a széthúzás jelei észlelhetők. Arról érkeznek hírek, hogy a parasztok egyre több nemesi várat támadnak meg, kegyetlenkednek. Szaleresi fellép ez ellen, de a keresztesek nekitámadnak. Szaleresi végül ír Bornemisszának, hogy ki szeretne békülni.Mivel az ő vezérlete alatt álló keresztesek támadták meg Telegdi házát, és ezzel kezdődött az erőszak, nem sok jóra számít. A válasz azonban kedvező, Ambrus teljes bűnbocsánatra számíthat. A leveleket Farkas hozza-viszi.
A nemesek egy része gyáván bujkál a palotában, csak Bornemissza tevékenykedik. A királyi sereg kisebb, mint a lázadóké, de jobban szervezett, Bormenissza azt is látja, hogy a keresztesek nem támadják meg a várat, ráadásul egymást közt is viszálykodnak, sokan pedig már hajlandónak mutatkoznak, hogy letegyék a fegyvert. Buda nincs veszélyben. Így tehát Bornemissza a saját embereivel a keresztesekhez megy, és kegyelmet ígér azoknak, akik megadják magukat, és elvonulnak jobbra. Szaleresi az emberek egy részével így is tesz. A maradék embert Bornemissza legyőzi a saját hadával, mindent holttestek borítanak. Ambrust Bornemissza magával viszi az udvarba hadifogolyként.
19 Szaleresit azokkal a keresztesekkel együtt tartják tömlöcben, akiket harc közben fogtak el. Az emberek gúnyolják, amiért áruló lett, részletezik neki, hogyan fogják kivégezni. Később átviszik a csonka toronyba, de sejti, hogy nem fordul jobbra a sorsa.
A főurak, akik addig gyáván megfutamodtak, és minden engedményre képesek lettek volna, most, hogy megérezték a győzelem ízét, kegyetlen bosszút szeretnének. Bornemissza a király nevében ígért büntetlenséget Ambrusnak, ők azonban erről nem tudtak. Bakács is hajlana a kegyelemre, de mivel ő hirdette a keresztes hada, cinkossággal vádolják, nem szabad rokonszenvet mutatnia. A királynak kell ítéletet hoznia. Ulászló kegyelmet szeretne, hiszen erre szavát adta, de nem mer szembemenni a főurakkal. Bornemissza rá akarja beszélni, hogy mondja ki, szabadon engedi Ambrust. Királyként szavát adta erre, ha ezt a szót visszavonja, semmivé válik a királyi tekintély. Amikor megérkeznek a főurak, Ulászló először ezt is mondja, ám a főurak nekitámadnak, Ulászló megfutamodik. Végül elhalasztják a döntést, Ambrus továbbra is fogoly marad. Tehát egyelőre megkímélték az életét. Bornemisza elégedetlen, a királyi szó, becsület lerombolódott. Megfogadja, hogy Szalereseit mindenképpen megmenti, hogy a király becsülete megmaradjon.
20 Főhőseink folytatják utukat Csanád megye felé. Útközben lakatlan házakat, lerombolt kastélyokat látnak. Csanád környékén azonban rémülten szembesülnek azzal, a város lángokban áll, körötte a mezőn hogy minden tele van halottakkal. Dózsa csapatai győztek itt az urak fölött. Az egyik haldokló meg is szólítja őket, ő Sipos Antal, Telegdi hű huszárja. Kéri, hogy viseljék gondját a családjának; megtudják tőle, hogy Telegdi biztonságban van.
Úgy tervezik, csónakkal kelnek át a Maroson, előtte megállnak egy kicsit pihenni. Ekkor azonban Báthori István, aki részt vett a csatában, és eddig ott feküdt a mezőn, hirtelen meglóg két lovukkal. Mivel Ollósi lova veszett el, a szabó nem tart velük tovább.
21 Ollósi délnek megy tovább, betéved egy faluba, Óbesenyőbe. Itt emberek gyülekeznek, egy paraszt, aki a keresztesektől érkezett, éppen a csanádi csatát meséli. A harc véres volt, csak Telegdi menekült meg. Őt is meg kell ölni, mondja valaki. Telegdi nem rossz ember, ő soha nem kínzott senkit, veti ellene valaki. A csatában először úgy tűnt, az urak győznek, a keresztesek majdnem vesztesen vonultak vissza, másnap azonban az erdőben ők kerekedtek felül. Báthori félelmetes vitéz volt, csak Dózsa mert szembeszállni vele, de vegül a székely győzött, Báthori meghalt, meséli a legény.
Ollósi ekkor közbeszól: Báthori nem halt meg, ő látta. A parasztok körbeveszik, kérdőre vonják, ki ő. Parasztnak hazudja magát, de gyanakodnak, hogy ha paraszt, akkor megszökött a seregtől, vagy pedig úr lehet. A bíró felolvassa Dózsa levelét: a szökött kereszteseket meg kell ölni, különben ő végez azzal, aki rejtegeti az árulókat. Úgy tűnik, Ollósira is halál vár, ekkor azonban megmutatja az útlevelet, amit Bakácstól kapott. Bakácsot tiszteli Dózsa és a had, úgyhogy Ollósi megmenekül, még némi tiszteletet is kivív a parasztok között, ahogy elmeséli a történetét. Amikor Ollósi látja, hogy a levélnek köszönhetően visszahőkölnek az emberek, vérszemet kap, korholni kezdi őket.. A sorsa jóra is fordulhatna, ekkor azonban újabb probléma adódik. Klára és András toppan be a kocsmába.
Klára félőrülten kérdezi, hogy vannak Ollósi útitársai, Telegdi Frusina és Bebek Katalin. Ebből viszont a parasztok rájönnek, hogy Ollósi a gyűlölt Telegdi ismerőse. Az emberek ellene fordulnak, de visszatartja őket Bakács levele. Klári beszélgetni kezd Ollósival, megtudja tőle, hogy merre mentek Frusináék. Ollósi védené a lányt, de arra gondol, már úgyis egérutat nyertek, Frusina nem érhet a nyomukba. A parasztok számára viszont kiderül, hogy Ollósi csak egy szabó. Ha csak egy szabó, akkor fel lehet kötni, mondják. Ráadásul az is felháborítja őket, hogy szabó létére előzőleg olyan lekezelően beszélt velük. Klári, hogy látja, milyen veszélyt szabadított Ollósira, most már próbálná lebeszélni a parasztokat a lincselésről, de nem sok sikerrel. Már kész is a kötél meg a hurok. Klári nem akar rosszat Ollósinak, mentegeti is, de hiába.
Ebben a pillanatban érkezik Lőrinc. Dózsa és Lőrinc úgy tesznek a keresztesek előtt, mintha a király és az egyház nevében harcolnának, de az emberek már egyre kevésbé hisznek nekik. Lőrinc ezért egyezséget ajánl Ollósinak: ha úgy tesz, mintha Bakács küldötte lenne, és velük tart, akkor megmenti a haláltól. Nincs mit tenni, Ollósinak el kell fogadnia az ajánlatot.
22 Két hónap telik el különösebb esemény nélkül. Frusináék Temesvár mellett bújnak meg Orbán nővérének kis házában, Klári, András és Ollósi a keresztesek hadával tart. A sereg Temesvárt osrtomolja, egyelőre hiába. Báthori áll ellen nekik, de győzelmet csak Zápolya tudna aratni a keresztesek felett, aki azonban egyelőre nem mozdul a hadával, mert kiengesztelhetetlen ellensége Báthorinak.
Pál Temesvár mellett táborozik. Egyre inkább eluralkodik rajta a becsvágy, halad felfelé a ranglétrán, más nem is érdekli igazán, ám ezt a belső ürsséget nem látni rajta kívülről. Elterjedt a hír, hogy Frusina meghalt, ez sem rázza meg igazán, a többiek azt hiszik, legyőzi a gyászt a közös ügy érdekében. Most azonban nagyon gondterhelt. András elhagyta a kereszteseket, hogy Frusina után nyomozzon, és közben foglyul esett. András elhallgatja, hogy a Telegdi-házat Klára szavára gyújtották fel, azt mondja, Klára Pált követte ilyen messzire, és őt is azért küldte, hogy a fiúnak üzenjen. Pálban kezd feltámadni a bűntudat, amiért könnyedén vett egy lányt, aki ennyire szerelmes belé.
Pál apja, Tamás sétál, beszélget a fiatal, tizenhat éves Perényi Ferenccel, aki Bihar megye főispánja, és a nádor fia. Tamás Zápolyát vádolja azzal, hogy nem jön segítségükre, és nem érdekli más, csak hogy király legyen. Perényi ekkor elmeséli: az apja még 1511-ben megyezezett Báthori Istvánnal és Drágfi Jánossal, hogy a „magasabb hivatalok osztogatásánál” senki nem fog olyat támogatni, akiben ne értenének egyet mind a hárman. Ez az egész lényegében azért történt, hogy Zápolyát a legfelsőbb hivatalokból kizárják, és az Báthori Istvánnak jusson. A nádornak nagyon nagy szava van a királyválasztásnál, és ha ezt a tisztet Báthori kapja, Zápolyának nem sok esélye van a koronára. Zápolya tehát csak akkor segíti Báthorit, ha az felmondja a nádorral kötött szerződést, és megígéri, hogy a nádorságot Zápolya beleegyezése nélkül nem vállalja el. El kellene küldeni Zápolyának a felmondásról szóló üzenetet, addig nem történik semmi. Tamás szerint maguknak kell támadni, nem várhatnak Zápolyára. Pálnak azonban ekkor valami eszébe jut, valamin töri a fejét.
23 Zápolya fényűző életet él, a királyságnak a lényege távol van tőle, inkább csak a külsőségeihez ragaszkodik. Most díszes sátorában látjuk Verbőczivel. Zápolyát sokan hősnek, sokan kannibálnak gondolják, az igazság a kettő között van.
Verbőczi arról akarja meggyőzni Zápolyát, hogy menjenek segíteni Temesvárnak, a vajda azonban hajthatatlan. Verbőczi azzal érvel, hogy ha az ellenséges Báthori mellé áll, akkor az le lesz kötelezve, és a közvélemény is Zápolya pártját fogja majd.
Az erdélyi, váradi püspökök és Ártándiék érkeznek Zápolyához a kéréssel, hogy induljon végre, ő azonban nemet mond. Erre Pál előáll egy tervvel: ő maga fogja elvinni Zápolya levelét Báthorihoz, hiszen amíg nincs megegyezés, nem tudják megtámadni Dózsát. Tamás elszörnyed: lehet, hogy Zápolya követét Báthori megöli. Pál azonban azt válaszolja, hajlandó akár az életét is feláldozni a haza ügyéért. Csak azt kéri, hogy Andrást, aki most a nemesek csapatának foglya, magával vihesse.
24 Pál Temesvár felé tart Andrással. A mezőn megállnak, itt fognak találkozni Klárával, András elmegy a lányért. Közben Pál gondokodik. A lány azt hiszi, Pál csakis őt szerette, de ki tudja, mit fog tenni Klára. Ugyanakkor, mivel Frusinát halottnak hiszik, Pálban kezd éledni a szerelem Klára iránt. Emellett pedig azt is szeretné elérni, hogy Klára ne árulja el a viszonyukat senkinek, meg akar győződni arról, hogy így lesz.
Klára megérkezik, Pál nyakába ugrik. A lánynak Pál azt hazudja, hogy csak azért vállalta el a küldetést, hogy Andrásnak mentséget szerezzen, és hogy vele találkozzon. Klára felajánlja, hogy ő viszi el a levelet Báthorinak. A temesiek egy része Dózsával szimpatizál, egy nemesnek és férfinak veszélyes odamenni. Pál egészen le van nyűgözve a lánytól.
Így is történik, Klára sikerrel megjárja az utat, visszatér Báthori üzenetével. Hárman továbbindulnak az erdő felé.
25 Nem messze attól az erdészháztól, ahol Pál az előző éjszakát töltötte, áll az a ház, amelyben Frusináék laknak már két hónapja. Orbán boldog, hogy Frusinával lehet. Katalin viszont kezd nyugtalankodni, nem bír tovább maradni. A cigányvajda hozza a híreket, tőle tudják meg, hogy nem messze állomásozik Zápolya, Katalin hozzá szeretne menni. Orbán azonban veszélyesnek ítéli az utat, szerinte várniuk kell. Katalin dühbe gurul, megparancsolja Orbánnak, hogy nyergelje fel a lovakat, este mindenképpen indulnak. Orbán válasza az, hogy Katalin menjen egyedül, a saját életével azt tesz, amit akar, de Frusinát nem engedi az ellenség karmai közé. Katalin erre elveszti az önuralmát, Orbán szemére veti, hogy jobbágyként egy nemes lányt szeret, és csak őt akarja eltávolítani Frusina közeléből. Orbán ezen az igazságtalan vádon nagyon megütődik.
Katalin kimegy a házból. Néhány perc múlva lehiggad, belátja, hogy igazságtalan volt, és üzen Frusinával a fiúnak, hogy megbánta, amit mondott. Orbán azonban teljesen összetörten szerelmet vall Frusinának, de az lényegében visszautasítja. Orbán érzi már, mekkora a szakadék közöttük.
Pál útja közben különvált Kláráéktól, akik ketten haladnak tovább az erdőben. Klára egyszercsak Orbánt pillantja meg, aki az erdőben szomorkodik. Klára tehát rájön, hol rejtőznek Frusináék.
26 Orbán tovább halad, és beleütközik egy kisebb csapatba, akik azért hagyták el a kereszteseket, hogy feltartóztassák Zápolyát. Márton, a csapat vezére fel akarja akasztatni Orbánt, mivel nemesnek nézi. Előáll azonban egy ember, Sipos, Orbán nagybátyja, aki tanúsítja, hogy Orbán is paraszt. A haláltól azonban ez sem kímélné meg hősünket: mivel az urakkal tartott, továbbra is fel akarják akasztani. Sőt még jobban haragszanak az olyan emberre, aki paraszt létére az urakkal tart. Mikor azonban kiderül, hogy Orbán ismeri Lőrincet, és vele akar beszélni, a parasztok meghátrálnak, és beleegyeznek, hogy odavigyék a paphoz.
Lőrinc éppen ételt oszt, a nagy kavarodásban, veszekedésben Orbán tud néhány szót váltani a sógorával, és üzenni Frusináéknak. Ezután kezd beszélgetni Lőrinccel, aki úgy dönt, szabadon engedi: ha nincsenek is egy oldalon, tiszteli Orbán elszántságát. Orbán azonban maradni akar, máskülönben rájönnének, úgy tesz, mintha direkt ment volna a táborban, csatlakozni a keresztesekkel, különben azok rájönnének, hogy Frusináékkal volt, és keresni kezdenék a lányt.
Lőrinc elmondja, hogy ő ölette meg Telegdit. Amikor elfogták a csanádi csata után, Dózsa, hálából azért, hogy Pesten Telegdi mellé állt Bebekkel szemben, meg akarta kímélni az életét. Ez azonban nem tetszett az embereknek, akik már-már egymásnak estek emiatt, ezért Lőrinc Dózsa távollétében halálra ítélte Telegdit, hogy a csapat felbomlását meggátolja. Ő maga sem akarta Telegdi halálát, de a nagy ügy érdekében fel kellett áldoznia.
Elmondja továbbá Orbánnak: tudja, hogy a sógora ott a seregben és rájött, hogy Frusináék a közelben rejtőznek, de nem akar nekik rosszat, a halálukból semmi jó nem származna. Orbán is mehet szabadon, Lőrinc úgy véli, hogy csak azért tesz úgy, mintha a keresztesek közé akarnak állni, hogy Frusináékat rejtse. Orbán azonban úgy dönt, mégis a keresztesek közé áll. Lőrinc ellenkezik: egy nő miatt ne hozzon ilyen döntést, nem ér annyit a dolog. Orbán ezen felháborodik: Lőrincnek túl hideg a feje ahhoz, hogy megértse, mit érez. Akiben nincs szenvedély, pont annyira nem látja és érti a valóságot, mint akit csakis a szenvedély irányít. Lőrinc elmagyarázza, hogy nem erről van szó: már rádöbbent, hogy nem nyerhetnek, ezért nem akarja, hogy Orbán közéjük álljon. Nem elég a fennáló rendet megváltoztatni, maguknak az embereknek kell mássá lenni. A keresztesek, akiket fel akart szabadítani, vadabbak, mint egykor az uraik. Lőrinc csalódott, de egykori boldogsága és reménye miatt mégis megérte; bízik benne, hogy egykor majd jobb világ lesz.
Orbán mindennek ellenére küzdeni akar. Telegdi, a jótevője halott, Frusinával nem lehet már többé olyan baráti a viszonya, mint addig, így tehát nem győzelmet, dicsőséget keres a harcban, hanem a halált. Orbán körülnéz a táborban: a keresztesek teljesen lezüllöttek, nem készültek fel ilyen hosszú harcra.
27 Dózsa a sátrában tartózkodik a testvérével, Gergővel. Igyekszik maga körül olyan pompát teremteni, mintha igazi király lenne, mivel nem eszmékért harcol, hanem inkább csak a hatalomért, bosszúból. A testvére azt javasolja neki, ne harcoljon tovább, nincs semmi esélyük. A csapat egy része is szétszéledt. Most talán még lehetne valahogy békét kötni. Dózsa erre dühödten nekitámad, úgy érzi, Gergő elárulja, mintha nem is egy anyától származnának. Gergely erre megsértődik, ott akarja hagyni. Lényegében Gergő az egyetlen ember, akit György szeret, ezért rögtön megbánja, amit tett, kiengeszteli a testvérét.
A táborban nagy mozgolódás támadt, elfogták Frusinát és Katalint., Klára árulta el őket a kereszteseknek. Az emberek vért akarnak, a halálukat kívánják. Gergő arra kéri Dózsát, ne bántsák a nőket, hasonló állásponton van Lőrinc is. György megparancsolja, hogy engedjék el a foglyokat, a keresztesek azonban, Mártonnal az élen, nem hajlandóak engedelmeskedni neki. Orbán Frusina mellé áll, hogy a végsőkig védelmezze a szerelmét. Egy asszony a tömegből elmeséli, hogyan becstelenítette meg a füldesúr, hogyan csúnyult meg harminc éves korára, bosszút akar állni Frusinán. Márton azt javasolja, ne öljék meg Frusinát, hanem adják hozzá a legcsúnyább paraszthoz, őt is megbecstelenítve ilyenformán. A nép végül Márton mellé áll.
Márton azt mondja, senki ne ajánlkozzon önként férjnek, hadd könyörögjön Frusina, hogy vegye el valaki, megmentve a haláltól. Frusina azonban erre nem hajlandó. Az emberek egyre csak gúnyolódnak rajta. Végül előáll Orbán, hogy ő lenne a férj. A nép elfogadja az ügyet, Frusina undorodva löki el magától Orbánt, most már ő is úgy gondolja, az egészet direkt tervelte ki Orbán. A szerencsétlen ember megszégyenülten távozik az erdő felé. Katalin kezét Ollósi kéri meg.
28 Orbán elkeseredve jár a mezőn a csillagos ég alatt. Minden elveszett, nincs semmi remény, Frusina ilyen eljasságot feltételez róla. Lassacskán azonban megnyugszik, elhatározza, hogy elveszi Frusinát, hogy megmentse, de aztán szándékosan meghal majd a csatában.
Frusina is el van keseredve. Orbán becsapta, és ha hozzámegy, még ha utána elválnak is, már nem lehet Pál menyasszonya. Nagy nehezen elalszanak. Másnap Orbán lép a sároba, magyarázkodni akar, de Frusina nem hallgatja meg. Orbán előző nap elment, egy óra múlva a keresztesek rajtuk ütöttek, és nemsokára ott állt Orbán Lőrinc társaságában, és kész a házasság. Világos, hogy az egészet előre kitervelte; milyen nagy különbség van közte és Pál között, mondja Frusina. Orbán felveti, hogy talán Pál sem olyan hűséges, mint a lány gondokja. Frusina erre még dühösebben támad Orbánra, méginkább gonosznak tartja. Orbán erre nem tud mit mondani, elkeseredetten távozik. Rövidesen megérkezik a násznép.
29 Megtartják az esküvőt, nagy mulatságot csapnak. A parasztok énekelnek, ökröt sütnek. Lőrinc nyugtalankodik: a csapat védtelen, Zápolya hada a közelben jár. Dózsa is iszik, mulat, ő már régen nem hisz a keresztesek győzelmében. Tudja, hogy az embereket nem lehet összetartani, nem szoktak a harchoz. Inkább zászlója, mint vezetője a népnek.
Imre vitéz jelenik meg rémülten a nép közt a hírrel, hogy Zápolya megérkezett, már át is kelt a Temesen. A had letáborozott, Zápolya egyelőre nem akar támadni. Dózsa erre kiadja a parancsot, hogy induljanak a csatába. Sem Lőrinc, sem Gergely nem ért egyet vele, a nép részeg, így nem lehet hadakozni. Dózsa azonban, aki maga is ittas, hajthatatlan.
30 Megkezdődik az ütközet. Eleinte a keresztesek állnak győzelemre, ami megdöbbenti Zápolyát. Ebben az esetben nem is jött rosszul, hogy a parasztok ittasan vonulnak, mert így a vakmerőség helyettesíti a hadi tapasztalatot, ami hiányzik. Főként Dózsa és Lőrinc vitézkednek. Gergely szárnya azonban kevésbé áll jól helyt, itt felülkerekednek a nemesek. A keresztesek erre pánikba esnek, menekülni kezdenek, pedig akár győzhettek is volna.
Orbán mindent megtesz, hogy Pál közelébe jusson, és elmondja neki, hogy Frusináék a táborban vannak. Ez végül sikerül is, de Orbán közben halálos sebet kap. Dózsát elfogják, és Zápolya elé viszik. György bátran áll a kivégzés, vagy a kínzás elébe, csak azt kéri, az öccsét, aki csak miatta tartptt a haddal, nem bántsák. Zápolya ebbe nem megy bele. A keresztesek elbuknak, a foglyokat Temesvárra viszik, Pál rátalál Frusinára.
31 Temesváron a következő két hét kivégzésekkel, kínzásokkal telik, már maguk a hóhérok is belefáradnak. Az emberek látják már, a győzők sem jobbak, mint a keresztesek, a terror uralkodik. Csak Pál boldog, hírnevet, megbecsülést vívott ki magának, ő közvetít Zápolya és Báthori között, nagy befolyással bír.
Most azonban gondterhelt. Bornemissza azt kéri, járjon közben Szaleresi érdekében Zápolyánál. Ambrust közben Temesvárra vitette a nádor. Pál azonban nem akar az ügybe belefolyni, mert akkor kiderülne, milyen kapcsolatban állt a családdal. Farkas arra kéri, hogy Klárira való tekintettel segítsen Szaleresinek. Pál erre azt válaszolja, hogy Klári meghalt, látták a folyóba fulladni. Klári azonban éppen ebben a pillanatban lép be parasztasszonynak öltözve. Szemére veti Pálnak a bűneit, aki lényegében anyagilag akarja kárpótolni Klárát. Ezzel azonban csak méginkább feldühíti: a lány szerint fel sem fogta, mit vett el tőle, csak a pénz érdekli, és most őt is a saját szintjére akarja lehúzni. Klárinál ott van a levél, amiben Pál leírta, hogy csak őt szereti, és az apja akarata miatt veszi el Frusinát, ezt a levelet akarja megmutatni Frusinának Klári. Farkas azonban ekkor közbeveti, hogy az apját csak úgy mentheti meg, ha Pál köznenjár érte. Végül piszkos alkut kötnek: a levél Szaleresi életéért cserébe.
32 A lázadókat kivégezték, már csak a két Dózsa van életben és Szaleresi, egy szobában tartják fogva őket. Dózsa csak az öccse miatt aggódik, neki szeretne valahogy kegyelmet kérni, Szaleresi viszont retteg a haláltól. Már kezd lemondani a reményről, amikor Farkas és Klári érkezik Zápolya levelével, melyben kegyelmet ad Ambrusnak.
33 A háború végével a parasztok terhei csak növekedtek, az urak törvényt hoztak ellenük, kemény megtorlást léptettek életbe; az erről szóló törvényt Ulászló nem akarta aláírni, de nem volt ereje ellenkezni a tanáccsal.
Pál boldog Frusinával, megtartják a kézfogót, ahová hivatalos minden fontos ember. Nagy a boldogság, Katalin azt meséli, milyen cudarul elbánt velük Orbán. Ekkor dalt hallanak az ablak alól, amely egy elhagyott szerelmesről szól. Pál felismeri Klári hangját, és egy pillanatra elborzad. Igazán azonban csak Farkas tudja, mit jelent ez a pillanat, a többiek elől rejtve marad az értelme.
Kláriék tovább mennek az apjával, elgahyják Budát. Az utolsó jelentben összetalálkoznak Lőrinccel, aki arról beszél, hogy nem szabad elkeseredni, végül igazság lesz a világban, és a bűnösök meglakolnak. Aztán mindannyian eltűnnek, soha többé nem hallunk róluk.
Utolsó kommentek