Babits szatirikus disztópiája a mesét és a leírásokat tekintve egészen szórakozató szöveg, ám az élvezetet lerontja a folytonos, végsőkig leegyszerűsített panelekre épülő szájbarágós bölcselkedés. (In.: Babits Mihály művei, Szépirodalmi, Bp., 1982. 459-662.)
Remek alapeszme az „Örök harc” világa. Babits, ha jól látom, itt kifordítja a jellegzetes korabeli utópikus elképzelést: a kollektivizmus, az egyén megszűnése a regényben nem az örök békében (lásd pl. Madáchnál a falansztert), hanem a háborúban valósul meg. Ugyancsak elmés az ötlet, hogy ebben a világban csak a bénák, csonkák menekülhetnek meg a sorkötelezettségtől: az olvasó elborzad, milyen világ az, ahol a rokkantság és a halál között kell választani, és az anyák önként vetik alá a gyermekeiket a torzító műtétnek, hogy a frontszolgálattól megmentsék őket. Jól meg fel van építve, és így méginkább félelmetessé teszi az események menetét az erőszak fokozódásának folyamata: a férfiak mellé először a nőket is besorozzák, majd törvényt hoznak, hogy a sebesülteket is ki kell végezni, így végül már senkinek sincs esélye életben visszatérni a csatatérről. A háború embertelenségét nagyon jól érzékelteti a riasztó látomás, miszerint az frontvonal másik oldalán található ellenséges társadalom hajszálpontosan ugyanolyan, mint Elza világa: a háború eltöröl mindent, megszünteti az értékeket, amikért eredetileg indították, a világot a puszta erőszak terévé csupaszítja. Babitsnak sikerül egészen eleven képet rajzolni az óvóhelyekről és a frontfelszín alatti „tunnelekről” is. Magával ragadóak a jelenetek, melyekben a föld fölé szálló aeroplánt látjuk, és az óvóhelyek, aknák földalatti üregeiből a határtalan horizont fölé emelkedünk, amelyet elönt fényével a kelő nap (599). Nagyon erős a jelenet, amikor Elza az alvó Schulberggel elhagyja az ismert világot, és az aeroplánnal ott repül az ellenséges tartományok között, ég és föld között, a sötétben, a teljes bizonytalanságban, a semmiben. Babits megrázó erővel mutatja be a lánya sorsán kétségbeeső Kamuthyné érzelmeit is, amelyek végül, teljesen felemésztve az asszony lelkét, egyfajta katatón állapotot idéznek elő: az anya már nem is menekül a gáz elől, megadja magát a sorsnak.
Ám mindezt lerontja a szájbarágós filozofálgatás, a végtelenül egyszerű alapgondolatot fejtegető hosszas párbeszédek. A háborúban megsemmisülnek a kulturális és erkölcsi értékek, a múlt emlékei szertefoszlanak. Ezen értékeket a könyvek szimbolizálják, és a könyveket birtokló szereplők védelmezik azokat hősiesen, de a siker reménye nélkül. Tehát a háború áll szemben a könyvekkel és a kultúrával. Ez a gondolat ismerős Babits lírai műveiből, de az a baj, hogy túlságosan sokat sulykolják a regény folyamán. Akadnak ilyen végtelenül didaktikus mondatok: „Gyalázat, hogy Elza a frontra menjen. Az ő hivatása különb, nagyobb.” (563) Vagy: „Hiába csinálnak gyilkos masinát belőlünk! (…) Az emberbe be van oltva a szeretet ösztöne!” (566) Még ha nem is maga a szerző mondja ezen mondatokat, hanem hőseinek a szájába adja, nagyon sokat ront a szövegen az erőszakos didakszis.
Az meg külön zavaró, hogy Babits a háború pusztításával a (keresztény) vallást állítja szembe. Ki is mondatja szereplőjével: „A kereszténység a Béke vallása” (603) a regény végén pedig Elzát a keresztény vártanúkhoz hasonlítja (650). Pedig hát a vallás sok esetben maga is háborúk oka volt; a keresztény egyház igencsak erőszakosan lépett fel az eretneknek bélyegzettek ellen, a protestánsok és katolikusok közötti ellentétek is elég gyűlöletet és erőszakot szültek.
A Kis Földről szóló betéttörténet kissé zavarosaknak tűnik. Van egy Kicsi Föld, amit egy tudós hoz létre a mi világunkon belül, és folyamatosan vizsgálja azt, de valójában a mi világunkat is egy tudós irányítja és tanulmányozza, és így tovább. Rendben, de hogy függ ez össze a háború és az erőszak témájával? Talán úgy, hogy a világunk azért ilyen erőszakos, mert nem Isten, hanem egy (az) ember uralja? És ha a Földön belül vagy egy kicsi Föld, aztán azon belül is egy Föld, akkor hol vannak a hozzájuk tartozó napok? Ha a Kis Föld egy tudós laboratóriumában van, akkor a Földön lakók hol látják a Napot? Az is ott van a laborban, vagy csak a földlakók érzékcsalódása?
Babits nem lenne rossz író, de bár jártas volt a filozófiában, bölcselkedőnek nem túl erős.
Utolsó kommentek