HTML

Az olvasás kalandja

A blog személyes olvasmányaimról szól, egyfajta kalandozás a bölcselet, irodalom és a képregény világába

Utolsó kommentek

Címkék

1001 éj (1) Adorno (1) Ady Endre (7) Ágoston (2) Aiszkhülosz (2) angol irodalom (19) Apuleius (1) Arany János (1) Arisztotelész (7) Aronson (1) Asimov (1) Asturias (1) Austen (1) Auster (1) Babits (1) Bahtyin (2) Balzac (1) Barrow (1) Bataille (1) Baudelaire (7) Berzsenyi (1) Boileau (2) Borges (2) Brontë (1) Bulgakov (1) Burke (1) Butor (1) Byron (1) Calvino (3) Camões (1) Cassirer (1) Cholnoky (1) Cixin Liu (1) Clavell (1) Corneille (1) Cortázar (1) Dante (1) Darvasi László (4) Davies (1) Defoe (2) Derrida (1) Déscartes (1) de Man (4) Dickens (1) Diderot (1) Donne (1) Dosztojevszkij (1) Dumas (1) Eco (8) Eliot T. S. (2) Eötvös József (4) Erdélyi János (2) erőszak (1) Esterházy (1) Faulkner (1) fenséges (3) film (3) Flaubert (2) francia irodalom (27) Freud (5) Fried (1) Gadamer (3) Galland (1) García Márquez (1) Gautier (1) Gide (1) Gogol (1) Golding (1) Gozsdu (1) Greene Brian (1) Green Julien (1) Gribbin (2) groteszk (1) Gyulai Pál (1) Habermas (2) halál (2) Hardy (1) Hawking (1) Hawthorne (1) Hegel (1) Heidegger (6) Hemingway (1) Hobbes (1) Hoffmann (1) Horváth János (4) Hugo (5) Huizinga (1) Huysmans (1) idő(beliség) (4) Immanuel Kant (5) Jauss (1) Jókai Mór (34) Joyce (1) Justh Zsigmond (1) Kaku (2) Kemény Zsigmond (2) képregény (6) Kölcsey (1) kortárs (16) Kosztolányi Dezső (5) középkor (7) Kulcsár Szabó (3) Lem (1) Lovik (1) Lukács György (1) Madách (1) Mailer (1) Mallarmé (1) Márai (1) Margócsy (1) Márton László (2) marxizmus (1) Maupassant (1) Mérimée (1) Mikszáth Kálmán (2) Milton (1) modernség (9) Montesquieu (1) Moravia (1) Móricz (1) Musil (1) Musset (1) nacionalizmus (1) Nádas (3) Németh G. Béla (1) Nietzsche (2) Ókori irodalom (5) oktatás (2) olvasás (2) Ottlik (1) Pap Károly (1) Péterfy Jenő (5) Petőfi (1) Platón (1) Poe (1) Proust (2) Racine (1) realizmus (2) regény (2) Rilke (1) Robbe-Grillet (3) Rorty (1) rossz költő (2) Rousseau (1) Rowling (1) Schlegel (1) Styron (1) Sue (1) Szabó Lőrinc (1) Szegedy-Maszák (3) Szent Tamás (2) szépség (7) szimbolizmus (3) szociálpszichológia (1) Szophoklész (1) Tasso (1) Térey (1) Thackeray (1) Tömörkény (1) undefined (1) Univerzum (4) Verne (1) Wells H. G. (1) Woolf (1) Wordsworth (1) XIX. századi magyar irodalom (5) Zimbardo (1) Žmegač (1) Zola (1) Zrínyi Miklós (1) Címkefelhő

mte1oda0otcxmzi4nzaxoty1.jpg

1.

H. G. Wells a fantasztikus irodalom klasszikusa, neki köszönhetjük többek között Az időgép, A láthatatlan ember vagy a Világok harca c. alapműveket. Én itt Wells rövid történeteiről szeretnék beszélni, amelyeket fiatal koromban annyira szerettem, és a mai napig lenyűgöznek varázslatos atmoszférájukkal. Diákkorom nagy élménye volt A bűvös bolt c. könyv, amely Wells novelláiból tartalmaz egy válogatást (Európa, 1973). A napokban újra elolvastam ezeket a szövegeket, és hozzá egy adag novellát angol nyelven a wikipédia wikisource nevű részlegéről, ahol szinte minden klasszikus irodalmi mű hozzáférhető. (Én egyébként át szoktam tenni a szövegeket wordbe, ahol aztán átszerkesztem olyan betűtípussal, amilyen nekem tetszik, ez többnyire a Georgia, ami szerintem a legszebb mind közül.) Ahol a következőkben magyarul adom meg egy szöveg címét, az A bűvös boltban olvasható magyarul, a többi a wikipédián található.

Ahogy az angol szövegeket nézegettem, megismertem Wellsnek a sötétebb oldalát is. A magyar válogatás inkább a derűsebb darabokat gyűjtötte össze, amelyek között akadnak kifejezetten tréfás novellák is (pl. Struccvásár; A bacilus-tolvaj). Az angol novellák között előfordulnak egészen másféle művek is, pl.  van gótikus kísérettörténet (pl. The Red Room), kőkemény horror (The Cone), groteszkbe hajló rémtörténet (The Lord of the Dynamos, Pollock and the Porroh Man).

Wellsnek majdnem minden történetét élmény olvasni, mivel szinte mindegyik valamilyen nagyon erős alapötletre épül, rendkívül szuggesztív kidolgozással. Az újonnan olvasottak közül nekem az egyik legnagyobb kedvencem a The Lord of the Dynamos.  Az elbeszélés főhőse Azuma-zi, aki valamilyen afrikai törzsi kultúrából érkezett Londonba, és a vasúton segít főnökének, Holroydnak a generátor kezelésében. Holroyd rosszul bánik Azuma-zivel, és meggyőződéses ateistaként megpróbálja kigyógyítani segédjét vallási téveszméiből. Azuma-zi azonban, aki hozzászokott a totemisztikus képződmények imádásához, fantáziájában lassanként a generátort kezdi természetfölötti létezővé változtatni, mígnem a generátor-isten életre kel, és felszólítja Azuma-zit, hogy áldozza fel neki Holroydot. Hasonlóan eredeti történet a Pollock and the Porroh Man is, egy nagyszerű zárómondattal.

Ám én itt most nem ezekről a sötétebb művekről szeretnék beszélni, hanem azokról, amiknek fő eleme a megdöbbentés, és a furcsa vagy a különös az a szó, ami a leginkább jellemzi e szövegek világát, a fantasztikum és a meseszerűség sajátos vegyüléke. Wells novelláinak leginkább magéval ragadó eleme az, hogy az olvasóban a gyermekkorban érzett csodálkozást idézi fel. Úgy olvassuk ezeket a novellákat, ahogy gyermekkorunkban csodálkoztunk rá a felfoghatatlanul nagy és még alig-alig érthető világra.

A legtöbb ilyen történetben a főszereplő inkább szemlélő, mint cselekvő. Az olvasó a főszereplő szemén, vele együtt pillant bele egy ismeretlen és felfoghatatlan világba. A szereplő általában mindvégig kívül áll e világokon, nem lép be azokba, nem keveredik kalandokba e világokban, nem hajt végre hőstetteket, nem köt ismeretséget senkivel. Közös jellemzője e világoknak az, hogy mindvégig megőrzik idegenségüket, titkaik nagy részét megtartják maguknak, a bennük látott csodálatos jelenségek jórészt megmagyarázatlanok maradnak. E világok mindig valamiféle sötétségből vagy álomból merülnek fel, de csak részben, mert az ébrenlét világának határozottságához sosem jutnak el, egy részük homályba vész az árnyék vagy az álom mélyében, aztán teljesen visszamerülnek abba, mielőtt sikerülne megragadnunk és megértenünk azokat. Wells igazi mester abban, hogy miként lehet megteremteni a csodálkozásnak, a titokzatosságnak ezt az atmoszféráját. A csodálkozásnak ez a jellegzetes eleme a novellák nagy részében megvan. Ilyen módon a csodálkozás az, ami a novellák fő elemévé lép elő.

Ezek a világok egészen lenyűgözőek, ami több komponensből áll, én itt hármat szeretnék kiemelni.

Először is színpompás gazdagságuk, sokféleségük és szuggesztivitásuk miatt. Ez a színesség egyrészt tartalmi, mivel rendkívül változatos terekbe kalauzol minket az író: eljutunk Wellssel a túlvilágra (Túlvilági utazás), az óceán mélyére (In the Abyss), a modern ipari világba (The Cone), az űrbe (Under the Knife) az őserdőbe (Kincs az erdőben). Másfelől viszont az ábrázolásra is jellemző a színesség, mivel Wells rendkívüli vizualitás erővel festi le ezeket a világokat. Az időgépben pl. egészen varázslatos módon érzékelteti, ahogy az időutazó látja a külvilágot a gyorsuló időben: „Az egymást követő elsötétedések alatt az újholdból villámgyorsan telihold lett, s homályosan láttam a körbe rohanó csillagokat is. Az egyre fokozódó sebesség következményeként a nappalok és az éjszakák ütemes váltakozása összefolyó szürkeségbe olvadt; az égbolt a hajnal csodálatosan fénylő, mélykék színét öltötte fel; az ugrándozó nap tündöklő fényívként hatott a végtelen szabad térben (…)”. (Ford Rizitska Mária, A bűvös bolt, 20). Egészen páratlan itt az a kép, ahogy a nap fénylő szalaggá válik az égen.

A második jellemzője e világoknak, hogy létmódjukban, szerkezetükben élesen ellentmondanak a tapasztalatainknak és a világról alkotott ismereteinknek. A Túlvilági utazás főszereplője, Gottfried Plattner például egy balesetnek köszönhetően átkerül egy másik, párhuzamos világba, egy sziklás, sötét, csupa zöldben derengő tájra, ahol szellemszerű lények lebegnek a légben. Közben azonban látja maga körül saját városa utcáit, embereit is, a két világ mintegy áttűnik egymásba, Plattner pedig egyszerre bolyong ebben a két különböző világban, melyek ugyanabban a térben helyezkednek el. A kristálytojásban Mr. Cave régiségkereskedő megtalálja a nevezett tárgyat a boltjában, és belepillantva egy csodálatos tájat fedez fel, hatalmas rétekkel és égbe nyúló építményekkel, a világot különös szárnyas lények népesítik be. Később Mr. Wace-szel, a kutatóval arra a meggyőződésre jutnak, hogy ez a világ a Marson található, a kristály pedig két helyen van egyszerre.

illo_squid.gif

A harmadik sajátossága Wells világainak a különös élőlények elképesztő mennyisége. Találkozhatunk itt szárnyas létformákkal (A kristálytojás), ragadozó növénnyel (A különleges orchidea) tengermélyén elő, kaméleonszerű teremtménnyel (In the Abyss), gyilkos polipokkal (The Sea Raiders), ősmadárral (Az őslények szigetén). Ez a sokaság kicsit emlékeztet engem Winsor McCay rajzaira, ahol hasonló fantázialény-sereglet található. A XX. század elején nagy divatja volt az ilyesfajta hibrid lényekből álló élővilágoknak; létezett olyan kiadvány is, amelynek a lapjait három részre vágták, így a rajtuk látható élőlények egyes részeinek számtalan kombinációját rakhatta össze az olvasó, miközben a könyvet lapozta (Little Nemo au Pays de Winsor McCay, Milan, 1990, 38.) A novellistának egyfajta önmetaforája lehet a The Triumphs of a Taxidermist c. novella főszereplője, aki mesterségesen hozza létre sohasem létezett állatok preparátumait. 

eb15316b517473e38ceee845c67bddfc.jpg

2.

A következőkben idézek néhány szövegrészt, amiket angolul olvastam, és mivel nagyon tetszettek nekem, megpróbáltam lefordítani őket magyarra. Az Under the Knife c. történetben az elbeszélő főszereplő súlyos műtéti beavatkozáson esik át, közben elhagyja a testét, és bejárja a kozmosz. Előtte azonban még benéz az őt operáló orvos fejébe, és látja a gondolatokat.

I looked into his mind, and saw that he was afraid of cutting a branch of the portal vein. My attention was distracted from details by the curious changes going on in his mind. His consciousness was like the quivering little spot of light which is thrown by the mirror of a galvanometer. His thoughts ran under it like a stream, some through the focus bright and distinct, some shadowy in the half-light of the edge. Just now the little glow was steady; but the least movement on Mowbray’s part, the slightest sound from outside, even a faint difference in the slow movement of the living flesh he was cutting, set the light-spot shivering and spinning. A new sense-impression came rushing up through the flow of thoughts; and lo! The light-spot jerked away towards it, swifter than a frightened fish. It was wonderful to think that upon that unstable, fitful thing depended all the complex motions of the man; that for the next five minutes, therefore, my life hung upon its movements. (….) Then, suddenly, like an escape of water from under a lock-gate, a great uprush of horrible realisation set all his thoughts swirling, and simultaneously I perceived that the vein was cut.

Belepillantottam az elméjébe, és láttam, mennyire fél attól, hogy átmetssze a máj kapuerét. E tevékenység konkrét részleteiről azonban elterelte a figyelmemet a számtalan különös változás, amely ebben az elmében végbement. A tudata olyan volt, akár az apró, vibráló fénypont, amit a galvanométer tükre vetít ki. E fénypont alatt úszott a gondolatok folyama, és a gondolatok közül egyesek élesen kirajzolódtak és felragyogtak a rájuk vetülő sugár tündöklésében, mások viszont árnyékba merültek a fényfolt peremén. Az izzó lencse mozgása most megdermedt egy pillanatra, ám Mowbray legkisebb mozdulatára, a legapróbb hangra, vagy az orvos sebészkése alatt fekvő, felvágott test legapróbb rezdülésére újra tüstént remegni és pörögni kezdett. Egy új érzékelés képzete hasított a folyamba, és huss!, a fénypont máris tovalibbent, sebesebben egy rémült halnál. Lenyűgöző volt belegondolni, hogy ez a szeszélyesen villódzó valami irányítja egy ember mozdulatainak bonyolult összességét, és végeredményben e mozdulatokon függ az én életem. (…) Ekkor hirtelen, ahogy az áradat áttör a zsilipen, szörnyű felismerés kavarta fel a gondolatainak örvényét, és pedig észrevettem, hogy a véna át van vágva.

Remek az ötlet, ahogy a testetlen tudat belelát egy másik ember tudatába. Ezt az önmagában is káprázatos képet az író azzal még tovább tudja színezni, hogy ahogy a tudat fókuszát ficánkoló halhoz hasonlítja, mintha az író fantáziája is halhoz hasonló fürgeséggel szökkenne tovább egyik ötlettől a másikig.  

A következő két részlet az In the Abyss c. történetből való.

It was a strange vertebrated animal. Its dark purple head was dimly suggestive of a chameleon, but it had such a high forehead and such a braincase as no reptile ever displayed before; the vertical pitch of its face gave it a most extraordinary resemblance to a human being.

Two large and protruding eyes projected from sockets in chameleon fashion, and it had a broad reptilian mouth with horny lips beneath its little nostrils. In the position of the ears were two huge gill-covers, and out of these floated a branching tree of coralline filaments, almost like the tree-like gills that very young rays and sharks possess.

But the humanity of the face was not the most extraordinary thing about the creature. It was a biped; its almost globular body was poised on a tripod of two frog-like legs and a long thick tail, and its fore limbs, which grotesquely caricatured the human hand, much as a frog’s do, carried a long shaft of bone, tipped with copper. The colour of the creature was variegated; its head, hands and legs were purple; but its skin, which hung loosely upon it, even as clothes might do, was a phosphorescent grey. And it stood there blinded by the light.

(…) It then moved sideways out of the glare into the mystery of shadow that bordered it on either side, and Elstead felt rather than saw that it was coming towards him.

Különös, gerinces lény volt. Sötétlila feje halványan egy kaméleonra emlékeztetett, ám a homloka magasabb volt, a koponyája pedig olyan, amilyennel hüllő soha nem büszkélkedhetett; a függőleges irányú arcélnek köszönhetően egészen emberinek tűnt.

Két hatalmas, kiugró szeme a kaméleonéhoz hasonló üregből bámult kifelé; széles hüllőszájának szegélyén, az apró orrlyukak alatt szarvak meredtek előre. A füleinek helyén kopoltyúfedőket voltak, amelyekből fákhoz hasonlóan ágbogas, korallszerűen lebegő nyúlványok törtek elő, amilyenekkel a fiatal rájáknál és cápáknál találkozhatunk.

Ám nem az arc emberszerűsége volt a legfurcsább vonása ennek a teremtménynek. Kétlábú lény volt; majdnem teljesen gömbölyű testét a végtagok különös hármassága egyensúlyozta, mely hármasság két békaszerű lábból és egy vastag farokból állt össze, négy ujja pedig mintha az emberi kéz torzképe lett volna, és egy ércheggyel ellátott, hosszú csontot tartott benne. A lény színe változatos volt; a feje, kezei és lábai lilák, ám a bőre, amely oly lazán lógott rajta, mint valami ruha, szürkén foszforeszkált. És a lény ott lebegett a tengeralattjáró előtt, elvakítva a fénytől.

(…) Aztán a lény elhagyta a lámpa fénykévéjét, és belemerült a mélység titokzatos feketeségébe, és Elstead inkább érezte, mintsem látta, hogy valami közeleg felé.    

Megfigyelhető itt a jellegzetesség, amiről fentebb beszéltem: a lény a teljes sötétségből bukkan elő, aztán vissza is merül abba. Annyi időre válik láthatóvá, hogy megdöbbentse a szemlélőt, kiváltsa a csodálkozást, ám megőrzi ismeretlenségét és idegenségét. 

Idézek egy másik részletet a novellából, a víz alatti város leírását, amely nekem a csodálatos költőisége és a finom vizualitása miatt tetszik. Mintha gyermekkorunk csodákkal teli világába térnénk vissza. 

And then he saw something faint and remote across the undulations of the submarine plain, a broad horizon of pale luminosity that extended this way and that way as far as the range of his little window permitted him to see. To this he was being towed, as a balloon might be towed by men out of the open country into a town. He approached it very slowly, and very slowly the dim irradiation was gathered together into more definite shapes.

It was nearly five o’clock before he came over this luminous area, and by that time he could make out an arrangement suggestive of streets and houses grouped about a vast roofless erection that was grotesquely suggestive of a ruined abbey. It was spread out like a map below him. The houses were all roofless enclosures of walls, and their substance being, as he afterwards saw, of phosphorescent bones, gave the place an appearance as if it were built of drowned moonshine.

Among the inner caves of the place waving trees of crinoid stretched their tentacles, and tall, slender, glassy sponges shot like shining minarets and lilies of filmy light out of the general glow of the city. In the open spaces of the place he could see a stirring movement as of crowds of people, but he was too many fathoms above them to distinguish the individuals in those crowds.

 

Ekkor valami gyenge és távoli derengés sejlett fel a tengermélyi világ fekete hullámzásában, sápadtan fénylő tágas horizont, amely olyan szélességben terjedt ki, amilyet csak beláthatott a piciny ablakon keresztül. A lények ebbe az irányba vontatták a tengeralattjáró gömbjét, ahogy az emberek vontatnak egy légballont egy nyílt ország területén egy város felé. Lassan közeledtek, és a homályos sugárzás apránként tisztább formát öltött.

Közel öt óra volt, mikor áthaladtak ezen a fénylő területen, és ekkorra világosan kivehető volt az utcák szövevénye, illetve kirajzolódtak a házak csoportjai, amelyeket egy tető nélküli, lerombolt apátságra emlékeztető képződmény roppant tömbje köré építettek. Mindez úgy terült szét a mélyben, mint egy térkép. Egyetlen ház sem rendelkezett tetővel, csak falakkal, amelyeknek az építőanyaga, ahogy később megfigyelte, foszforeszkáló csontokból állt, és emiatt ezek az építmények egészen úgy néztek ki, mintha a víz mélyére merült holdfény törmelékéből alkották volna őket.

A házak belső terében liliom alakú fák nyújtogatták csápjaikat, és magas, karcsú, áttetsző szivacsok csillogtak, mint tündöklő minaretek, és finom liliomok fénye ragyogott ki a város általános izzásából. A nyílt utcákon látta a vízi nép tömegének örvénylését, de túl messzire volt tőlük ahhoz, hogy egyenként szemügyre vehesse őket.

Címkék: angol irodalom Wells H. G.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása