HTML

Az olvasás kalandja

A blog személyes olvasmányaimról szól, egyfajta kalandozás a bölcselet, irodalom és a képregény világába

Utolsó kommentek

Címkék

1001 éj (1) Adorno (1) Ady Endre (7) Ágoston (2) Aiszkhülosz (2) angol irodalom (19) Apuleius (1) Arany János (1) Arisztotelész (7) Aronson (1) Asimov (1) Asturias (1) Austen (1) Auster (1) Babits (1) Bahtyin (2) Balzac (1) Barrow (1) Bataille (1) Baudelaire (7) Berzsenyi (1) Boileau (2) Borges (2) Brontë (1) Bulgakov (1) Burke (1) Butor (1) Byron (1) Calvino (3) Camões (1) Cassirer (1) Cholnoky (1) Cixin Liu (1) Clavell (1) Corneille (1) Cortázar (1) Dante (1) Darvasi László (4) Davies (1) Defoe (2) Derrida (1) Déscartes (1) de Man (4) Dickens (1) Diderot (1) Donne (1) Dosztojevszkij (1) Dumas (1) Eco (8) Eliot T. S. (2) Eötvös József (4) Erdélyi János (2) erőszak (1) Esterházy (1) Faulkner (1) fenséges (3) film (3) Flaubert (2) francia irodalom (27) Freud (5) Fried (1) Gadamer (3) Galland (1) García Márquez (1) Gautier (1) Gide (1) Gogol (1) Golding (1) Gozsdu (1) Greene Brian (1) Green Julien (1) Gribbin (2) groteszk (1) Gyulai Pál (1) Habermas (2) halál (2) Hardy (1) Hawking (1) Hawthorne (1) Hegel (1) Heidegger (6) Hemingway (1) Hobbes (1) Hoffmann (1) Horváth János (4) Hugo (5) Huizinga (1) Huysmans (1) idő(beliség) (4) Immanuel Kant (5) Jauss (1) Jókai Mór (34) Joyce (1) Justh Zsigmond (1) Kaku (2) Kemény Zsigmond (2) képregény (6) Kölcsey (1) kortárs (16) Kosztolányi Dezső (5) középkor (7) Kulcsár Szabó (3) Lem (1) Lovik (1) Lukács György (1) Madách (1) Mailer (1) Mallarmé (1) Márai (1) Margócsy (1) Márton László (2) marxizmus (1) Maupassant (1) Mérimée (1) Mikszáth Kálmán (2) Milton (1) modernség (9) Montesquieu (1) Moravia (1) Móricz (1) Musil (1) Musset (1) nacionalizmus (1) Nádas (3) Németh G. Béla (1) Nietzsche (2) Ókori irodalom (5) oktatás (2) olvasás (2) Ottlik (1) Pap Károly (1) Péterfy Jenő (5) Petőfi (1) Platón (1) Poe (1) Proust (2) Racine (1) realizmus (2) regény (2) Rilke (1) Robbe-Grillet (3) Rorty (1) rossz költő (2) Rousseau (1) Rowling (1) Schlegel (1) Styron (1) Sue (1) Szabó Lőrinc (1) Szegedy-Maszák (3) Szent Tamás (2) szépség (7) szimbolizmus (3) szociálpszichológia (1) Szophoklész (1) Tasso (1) Térey (1) Thackeray (1) Tömörkény (1) undefined (1) Univerzum (4) Verne (1) Wells H. G. (1) Woolf (1) Wordsworth (1) XIX. századi magyar irodalom (5) Zimbardo (1) Žmegač (1) Zola (1) Zrínyi Miklós (1) Címkefelhő

69fb49465dc824a3d2d5d67f7df6aeaf_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67.jpg

 

  Darvasi László regényeinek nem a kerek vagy csavaros cselekmény, nem is a szereplők közötti konfliktus vagy a belső világ következetes megrajzolása a fő erénye (ilyesmiről nem is nagyon beszélhetünk nála), hanem a szeszélyes, kiszámíthatatlan, sziporkázóan fantáziadús nyelv és az események csodaszerűsége. Tonnaszámra lehetne idézni korábbi regényeiből és novelláiból a káprázatosan szürreális mondatokat és a bizarr átalakulásokat, amelyek meghökkentő szereplőivel történnek.

   Az új kötetben azonban ezekből az erényekből nem sok mutatkozik meg (Magyar sellő, Magvető, 2019.) Míg a korábbi regényeknek volt beazonosítható idejük és terük (a három részre szakadt vagy a reformkori Magyarország), addig itt egy teljes egészében fiktív német településen járunk. Ezt a világot nem sok minden köti a valósághoz, ahhoz azonban nem eléggé elképzelt, hogy érdekessé váljék. A szereplők nem olyan fantasztikusak, mint korábban (Pep Velemir, Jozef Bezdán, Aranyfogú stb.), ahhoz viszont nem is reálisak vagy kidolgozottak, hogy tömegük, határozott kontúrjuk legyen; megmaradnak a két állapot között együgyű, stilizált lényeknek.

  A regény egyes motívumai, eseményei eléggé kidolgozatlanok, önmagukban nem érdekesek, egymáshoz pedig semmilyen módon nem kapcsolódnak – sem metonimikusan, azaz narratív módon, sem metaforikusan: nem adnak jelentést egymásnak. Olyan az egész, mint egy kusza ötlethalmaz, egy roncstelep. Nem derül ki pl., kik és miért dobálnak köveket, amivel megsebesítenek más embereket, pedig ez a motívum végigvonul a regényen. Nem tudjuk meg, miért baj, hogy ferdén nő a jegenyefa, amit Jonas nagyapja ültetett, vagy hogy miért és kinek akarja Jonas hirtelen feláldozni az egyik fiát (172). Vagy pl. mik azok a „szívvirágok”, amik a gróf úr ürülékéből nőnek ki csodás módon? És mi köze a kettőnek egymáshoz? A címszereplő sellőről ugyancsak nem derül ki semmi: egyszer sem látjuk őt magát életben, csak akkor kerül elő, amikor Jonas eltemeti. Rejtély, miért érdekes, hogy ő az egyetlen magyar lény a német környezetben, mivel a nemzeti önazonosságnak semmilyen jelentősége nincs a műben; az sem világos, hogy tudott megszökni, ha nincs lába. Az egyes ötletek sem túl invenciózusak, inkább tűnnek hatásvadásznak és kimódoltnak: van itt összekakált vécéülőke, kinyomott szem, levágott fül, fenéknyalás, kilógó nemiszerv stb.

   Az ajánló szöveg szerint a regény a hatalomról és az elnyomásról beszél. Ebben még lehetne is valami, hiszen a kovács Peter Nachtnak pl. a gróf fenekét kellene kinyalni, a tortúramester Jeremiás Mozart pedig megkínoz párat a szereplők közül. Ám sajnos a könyv ezt sem viszi végig rendesen ahhoz, hogy mondani tudjon valamit az elnyomásról vagy az erőszakról. Az egész súlyát elveszi, hogy Jonas tanácsokat ad az őt kínzó Mozartnak (42), akit a közösség tagjai egyébként is úgy kezelnek, mintha egy teljesen normális, átlagos szakmát folytatna. A kínzás nem okoz fájdalmat, az erőszak nem vált ki sem szenvedést, sem félelmet, csak egy díszítő elem a többi egyéb elem közt a regény töredezett, szürke ornamentikájában. Az erőszak korábban is erőteljesen jelen volt Darvasinál, és legtöbbször nagyon hatásos, groteszk epizódokban jelent meg (mint pl. Jeszenszky professzor kivégzése A könnymutatványosok legendájában), itt azonban csak súlytalan, sután átesztétizált képekben jelenik meg.

  A Magyar sellő biztosan nem fog Darvasi legjobb művei közé tartozni, a mutatvány ezúttal nem sikerült olyan fényesre, mint a korábbi műveiben.

Címkék: kortárs Darvasi László

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása