Az olvasás kalandja

Az utóbbi heteket Mikszáth-regények olvasásával töltöttem. Ezeket a műveket mind ismertem már korábbról, de most, hogy Mikszáthot kellett tanítanom tizenegyedik osztályban, azzal voltam kénytelen szembesülni, hogy szinte semmire nem emlékszem már e szövegekből. Újra neki kellett tehát ülnöm az életműnek, ezúttal viszont, hogy az elkövetkezendő évekre megkönnyítsem a saját dolgomat, készítettem magamnak egy jegyzetet a történetek tartalmáról, méghozzá a tőlem telhető legnagyobb alapossággal. Ez eléggé kimerítő és unalmas így, de a jövőbeli énem remélhetőleg hálás lesz majd a mostaninak ezért a fáradságért. Végül is, ahogy egy barátomtól hallottam: az irodalmár abban hasonlít a nőgyógyászra, hogy nem csak azzal kell foglalkoznia, ami éppen érdekli, hanem azzal is, amire nem kíváncsi.

Mikszáth úgy élt az emlékeimben, mint kissé súlytalan, de viszonylag élvezetes szerző. Most azonban kimondottan szenvedtem tőle, nekem nem mondott semmit, és nagy megkönnyebbülést érzek, hogy a végére értem.

Vannak alkotók, akik rögtön az első találkozáskor lenyűgöznek, letaglóznak, mintha mellbe vágnák az embert. Vannak ezzel szemben olyanok is, akiknek a varázsa és a hatása lassanként, de folyamatosan növekszik, ahogyan fokozatosan elmélyülünk a műveikben – ez lehet azért, mert egyre inkább megértjük őket, és mert fokozatosan tárják fel belső gazdagságukat, vagy azért is, mert az oeuvre művei közt idővel rálelünk azokra a darabokra, amelyek a leginkább közel állnak hozzánk. Mikszáth ez utóbbi alkotói karakternek pont az ellentéte: minél többet olvas tőle az ember, annál unalmasabbá és érdektelenebbé válik. Azok az elbeszélői ötletek, amelyek elsőre izgalmasnak tűnnek, fokozatosan elvesztik ízüket a hosszadalmas elbeszélések híg levében. Az egész életműben van valami felszínes parlagiasság, ami helyenként szirupos ömlengésbe olvad; az iróniája súlytalan, a humora fárasztó, a fordulatai kiszámíthatóak és érdektelenek.

Jókai és Mikszáth

Mint az köztudott, Mikszáth mestere Jókai volt, akiről egy egész életrajzot is írt. A fordulatos cselekmény és a hangnem könnyedsége, közvetlensége Jókai leleménye. Bár Keményt és Eötvöst sokkal többre tartotta a korabeli kritika (sőt a mai irodalomtörténészek egy része is, pl. Szegedy-Maszák Mihály), Jókai volt az, aki úgy tudott mesélni, hogy abban mindenki örömét lelje, műveltségtől, kortól, nemtől függetlenül. (Fordulatos cselekményszövés Eötvösnél is van, de nem olyan magával ragadó módon, mint Jókainál.)

Gyulai Pál és Péterfy Jenő, Jókai korának nagy kritikusai egyben Jókai legnagyobb ellenfelei is voltak. Mindketten a realizmust tekintették viszonyítási alapnak, és ehhez képest Jókai regényeit drasztikus elmarasztalásban részesítették, elsősorban a meseszerű fordulatok és a kidolgozatlan, egyoldalú jellemek miatt. Péterfy maró iróniával figurázta ki Jókai hőseit, akik héroszok, csaknem félistenek. Az utóbbi idők irodalomtudománya viszont korántsem tartja ezt hibának. Szilasi László szerint pl. Jókai művei nem regények, hanem románcok, vagyis olyan történetek, amelyek átmenetet képeznek a regény és az eposz között.

A Fekete gyémántokat különösen erősen kritizálta Péterfy a főszereplő, Berend Iván személye miatt, aki mindenhez ért: a párbajban oda lő, ahová csak akar, tudós és aszkéta, de ha akarja, a mulatságban mindenkit az asztal alá iszik stb. Ám a regény varázsát éppen ez a monumentális heroizmus adja, az egyébként zseniális Pérerfy ebből semmit nem érzékelt. Berend Iván a lángoló bányát megfékezve küzd meg az elemekkel, mintha magával a pokollal, mintha a túlvilág összes démonával harcolna. Ezt jelzi a regény kezdete is, amely a kőszénné lett ősidőkről beszél, és ezzel határtalan mértékben kitágítja a regény világát, egyfajta apokaliptikus színpadot teremtve az emberfeletti hős számára.

Ez a heroizmus az, ami Mikszáthnál eltűnik. Miközben megmarad a fordulatos cselekmény és a könnyed, közvetlen hangnem, itt Jókai mellékszereplői lépnek elő főhőssé. Noszty Feri pl. nem más, mint Jókai Kárpáthy Abellinojának egy változata. Emiatt Mikszáth olyannak tűnik számomra, mint egy hősök nélküli Jókai, hősköltemény fogatlan oroszlánokról, nyugdíjas Akhilleuszokról. Egy varázsát, súlyát vesztett Jókai, egy meztelen király.

Mikszáth jellegzetes karaktere nem a hérosz, hanem a hóbortos, rögeszmés, különc figura. Ilyen különcökből viszont olyannyira tele van ez a világ, hogy igencsak megszokottá, sőt teljesen szürkévé válnak. Gregorics Pál egy manó a piros esernyőjével, Pongrácz István középkori várúrnak képzeli magát, Horvát István a Különös házasságban találós kérdéseket tesz fel a lánya kérőinek, mint a mesebeli királyok, Quendel apó A fekete városban titokban török basát játszik, egész háreme van. Ezen a földön mindenki mesefigurának van öltözve, mindenki bohócruhát visel, mint a bolondok házában, vagy egy ősmagyar Disneylandben. Éppen csak az épületek nincsenek mézeskalácsból. Jókai nagyszabású díszletei helyett egy érdektelen, kicsinyes, unalmas világot kapunk.

Anekdotikus cselekményvezetés

Mikszáth műveinek sokat emlegetett jellemzője az anekdotikus meseszövés, vagyis az, hogy a nagyobb történetek sok apró, önmagában is kerek elbeszélésből épülnek fel. Mikszáth ezt a technikát időnként valóban nagyon ügyesen alkalmazza. A Szent Péter esernyőjében a glogovai csoda és Gregorics Pál két különböző története önmagában is fordulatos, ötletes, frappáns elbeszélés, és nagyszerű ötlet, hogy a kettőt összekapcsolja az esernyő motívuma. Bravúros írói megoldás, hogy mindkét mesében ugyanaz a hétköznapi tárgy válik rendkívüli jelentőségűvé, de teljesen különböző módon. Kár, hogy ez a remek narratív építmény aztán teljesen elveszti az erejét Gyuri és Veronka szerelmének giccses szerelmi szálában.

Az anekdotikus meseszövés az esetek nagy részében viszont inkább fárasztóvá teszi Mikszáth műveit, mint élvezetessé. A fekete város elején pl. rendkívül erős a Görgey rögeszméjéről szóló rész, amely szerint Veronka nem a saját lánya, mert a bátyjáék kicserélték a saját gyerekükre. Szintén nagyon jól sikerült jelenet az, amikor a haldokló lőcsei bíróval futásnak erednek az emberei, hogy a vérével körbekerítsenek egy területet a városnak. Ezek a groteszk epizódok szinte már a modern irodalmi groteszket, Örkény őrült ötleteit előlegezik. Szintén jó kezdet a gyászoló város leírása, amely olyannyira súlyos és baljós atmoszférát kölcsönös a regény elejének. Csakhogy később ez a mű is átfordul szellemeskedő anekdotázásba, ami teljesen elveszi az addig megteremtett atmoszféra erejét. Megtudjuk, hogy a török basa valójában Quendel apó, hogy Bibóknak meg az apjának közös felesége van stb. A feszültségből semmi nem marad, a kezdetben erőteljes atmoszféra teljesen elvész.

Hasonlóan totálisan felesleges anekdotázás az, amikor a Különös házasságban elmeséli, hogyan adja férjhez a lányait Horváth István, hogyan tesz fel mesebeli királyként találós kérdéseket a kérőknek, hogyan szeret egymásba János és Piroska. Az alaptörténethez ennek semmi köze, azt semmiben nem árnyalja, szellemesnek pedig cseppet sem nevezhető. Ennek az epizódnak az értelmetlenségét egyébként Eisemann György is kiemelte Mikszáth-monográfiájában: e történetnek „mesterien anekdotázó elbeszélése semmiféle poétikai kapcsolatban nem áll azokkal a szövegrészekkel, melyek a polgári házasság melletti érvelés sugalmazásának foghatók fel. E kettő pusztán a cselekményvezetés felszíni összefüggéseiben kötődik (…)”, „a történetben párbeszédbe kényszerített, ám egymással formai-nyelvi dialógusra képtelen elemek (…) viszonyba kényszerítése igen kevés szemantikai produktivitást eredményez.”[i]

Ennél is nagyobb baj azonban az, hogy Mikszáth lényegében mindig ugyanazokkal a történetekkel hozakodik elő. Az elbeszélési kényszer eluralkodik szerzőnkön, és nemigen zavarja, hogy önmagát ismétli minduntalan. A Szent Péter esernyőjében a Gregoricsok egymása licitálva versenyeznek, hogy ki tudja megvásárolni a „Libanont”. A Beszterce ostromában Trnovszkyék egymásra licitálva versenyeznek, hogy ki tud több pénz adni Apolkának. A fekete városban Blom és Quendel egymásra licitálva versenyeznek, hogy ki tud több hozományt adni a lányának. Mondanom sem kell, ez így iszonyúan unalmas, és a végletekig visszaél az olvasó türelmével.

Németh G. Béla a kései Mikszáth novellái kapcsán beszélt kiüresedésről és önismétlésről, de ez szerintem némileg ráillik a korábbi Mikszáthra is: „Az asszonyi hiúságról és szeszélyről, a hivatalnoki slendriánságról és alázatról, a bírói közömbösségről és megvesztegethetetlenségről, a papi képmutatásról és kapzsiságról ugyanazon kiszólások légiója gyűjthető egybe, amelyek hol némi funkcióval és olcsó aktualitással, többnyire azonban csak önmagukért vannak a szövegbe dobva. Vallással, történelemmel, eszmékkel ugyanaz a pohárközi, komázó, frivol élcelődés. Az örökhagyó halálára leső rokonok ugyanazon hada, a mamlasz idegent falhoz állító szélhámosoknak ugyanaz a raja (…)” stb.[ii]    

Nők

Ám Mikszáth elbeszélő művészetének kétségkívül az egyik legfárasztóbb, legszellemtelenebb és legirritálóbb oldala a női nem festése. Mindenekelőtt a fiatal lányoké, akikbe a hős legények beleszeretnek. Mihelyst egy ilyen leányka megjelenik a színen, az addig komikus, ironikus vagy éppen groteszk hangnem mintegy varázsütésre negédessé válik, a madarak tüstént dalra fakadnak, a levegő émelyítő rózsaillattal telik. Mikszáth lányfigurái üresek és egyéniség nélkül valók, naiv angyalkák, bárgyú cicababák, csillogó cukorfigurák az édességboltban. Ezzel együtt persze a szerelem ábrázolása is teljesen sematikus, nem véletlenül hasonlították már sokszor Mikszáth műveit az operettek cukros világához.

Nézzük pl. Rozi leírását A fekete városból (Tizedik fejezet): „Hát még mikor a lábacskának olyan segítségére van az arc, mint ebben az esetben, gyönyörű metszésű száj, ibolyára emlékeztető szem. Semmi szabályosság nem volt ez arcon és mégis valami édes harmónia a vonásokban, a homlok egy kicsinyt keskeny, de oly nemes, olyan különösen boltozott, hogy az ember belebolondul. Lehetetlen megmondani, mi az, ami szép rajta – csak tetszik, nagyon tetszik és ez untig elég (…).” Olyan szép a lány, hogy még Görgey is rögvest az isteni jóságról kezd elmélkedni – pedig ez a téma egyébként sem Görgeyt, sem a regényírót nem foglalkozatja egy pillanatig sem. Horváth Piroska leírása a Különös házasság harmadik fejezetének elejéről: „Pedig micsoda felséges szem volt! A legbájosabb arcocska, amit képzelhetsz, s az a nemesen boltozott homlok az ártatlanság glóriájával! Szelíd kék szemei, gyönyörű lenhaja egy aranyabronccsal leszorítva hogy a homlokába nem nőjön. Hát még az a formás termet!”

Úgy látszik, a fiatal lányok kizárólag a homlokuk magasságában térnek el egymástól, egyébként nem sok érdekes vonás akad bennük. Apolkáról, a Beszterce ostromának főszereplőjéről nagyjából annyit lehet megtudni, hogy „szép.” Nagyon szép, szép a szeme, szépen néz vele stb. Nem lehet nem beleszeretni. Viszont ezzel az erővel akár egy aranyhalba vagy egy kanáriba is beleszerethetne az ember. Apolka egyébként Szűz Máriára hasonlít. A regény egy jelenetében Pongrácz gróf benyit a Máriához imádkozó Apolkához, és azt látja, hogy egészen olyan az arca, mint a képen láthatóé. A regény tehát egy szentkép és egy mesefigura szerelmét beszéli el. Nemigen tudunk meghatódni ezután bensőséges kapcsolatuknak leírásán, és nem ráz meg a mű végén Pongrácz őrülete, sem halála.

Két szem, homlok, piros száj – ennyi tehát a nő Mikszáthnál. Legalábbis a fiatal nő. Mert érdekes módon ezzel szemben az asszonyok ereiben egyetlen csepp sem marad leánykori tündér-énjük véréből. Idősebb korukra ugyanis a nők menthetetlenül pletykássá, pénzéhessé, méregkeverővé válnak. Jó példa erre a minden apró hírre tigrisként rávetődő Marjákné A fekete városból, a férjeken marakodó két Bibókné ugyanebből a regényből, vagy a Tóth Mari elcsábításának stratégiáját kitervelő Homlódyné A Noszty fiú esetéből.

Hogy miféle lélektani mechanimusok hatására történik ez a szégyenletes változás a korosodó asszonyállat lelkében, az Mikszáthot nemigen foglalkoztatja. Viszont nem hagy kétséget afelől, hogy az idő roncsoló hatalma igencsak kíméletlen a nőkkel szemben, akiket valósággal kifordít önmagukból. Szépen megfogalmazódik ez a különös jelenség a következő szellemes hasonlatból A fekete város tizenkettedikfejezetének első bekezdésében:

Nyugtalan, rossz évek következtek nemcsak Lőcse városára, de az egész szkítai nemzetre – mint az akkori krónikás megjegyzi. Hanem iszen csak kell őket állni, lesznek még azokból szép évek is, mivel az idők olyanok, mint az asszonyok, csakhogy megfordítva. A szép asszonyok idővel csúnyák lesznek, majd mindég, a csúnya idők ellenben szépek lesznek, nem mindég – de igen gyakran.

 
Ezúttal ennyit szándékoztam elmondani Mikszáthról. Nagyon elfáradtam az utóbbi hetekben a regények jegyzetelésében. Ebben a pillanatban, hogy ezt a mondatot írom, szombat este van, kilenc óra. Jó érzés arra gondolni, hogy ha holnap reggel, március 8-án felébredek, sütni fog a tavaszi nap, és én valami mással foglalkozhatok majd.

FÜGGELÉK. A FONTOSABB MIKSZÁTH-MŰVEK TARTALMÁNAK ÖSSZEFOGLALÁSA

Megjegyzés: Az összefoglalás egy része a Mikszáth Kálmán (2) c. posztban olvasható, mivel ide nem fért ki. 

A Noszty fiú esete a Tóth Marival

Noszty Feri katonatiszt, Velkovics Rozáliának udvarol, e tevékenységében vetélytársa az üzletember Kozsehuba Tivadar. Mivel semmi pénze nincs, egy merész ötlettel magától Kozsehubától kér kölcsön kétszáz forintot. Az hitelez is neki, de hogy tőrbe csalja, nem kétszázat, hanem ezret, három hónap lejáratra. Cserébe Noszty a váltóra ráhamisítja kezesként a felettesének, Stromm Adalbert lovagnak az aláírását.

Feri nagy lábon él a következő időben, úgyhogy amikor lejár a határidő, nem tud fizetni. Kétségbeesetten ír apjának, aki Trencsény megyébe jön húgával, Vilmával, de pénzt nem hoz. Kopereczky Izsák Izraeltől kérnek pénzt, aki a bank elnöke, zsidó nevének külön története van (egy távoli őse azzal a feltétellel hagyta a Kopereczky-családra a vagyonát, hogy csak azok a fiúk örökölhetnek, akiket zsidó névre keresztelnek). Jól elmulatnak, Izsáknak (más néven Kéti), megtetszik Vilma.

Elérkezik a nagy nap, november 10. Az öreg Noszty kétségbeesetten megy Kétihez, kér tőle kölcsön 2000 forintot (tehát a saját részére is). Kopereczky zálogul cserébe Vilma arcképét kéri, aki a valóságos Vilma szimbóluma, vagyis Vilma kezére pályázik. Ebbe az öreg Noszty bele is egyezik. Megkapják a pénzt, de elkésnek Kozsehubától, aki emiatt elmegy Strommhoz. A katona nagy meglepetésére szó nélkül kifizeti a pénzt. Kozsehuba nem ért célt, Feri megmenekült. Ez tehát le van tudva, de azért az apja tanácsára Feri lemond a katonaságról, és hazaköltözik. Egy rakat ki nem fizetett hitelezőt hagy maga után.

Amikor a 2000 forint visszafizetésére megbeszélt fél év letelik, megjelenik Kéti Vilma kezéért. Vilma igent mond, van üzleti érzéke. Rövidesen gyerekük is születik, Kopereczky apját viszont lenyisszantja a halál, úgyhogy örökséghez jut. Közben meghal Bontó megyében a főispán, Noszty pedig a vejét ajánlja a megüresedett pozícióba. Cserébe arra kéri a jövendő ispánt, segítsen összehozni Ferinek egy bizonyos nőt. Ferinek ugyanis időközben nőttek az adósságai, nagyobb hal kell, gazdagabb nő, mint Rozália.

Kétinek szüksége van egy jegyzőre, aki majd beszédeket készít neki, elsőként mimdjárt a beiktatási szónoklatát. Feri felkeresi régi cimboráját, Malinka Kornélt, aki szerelmes Vilmába, és teljesen el van keseredve, amiért Vilma férjhez ment. Kornél elfogadja az állást, és Kéti segédje lesz. Kornél megírja a beszédet, de Kétinek nem tetszik, ezért Kornél elővesz egy másik, már megjelent szöveget, és azt adja oda az alispánnak.

Hazamennek Krapecre, Kopereczky birtokára, megnézni az újszülöttet. Kornél látja, hogy milyen rosszul gazdálkodik a nemes, szóvá is teszi. A házban Noszty levele várja őket: Kéti ellenfeleinek nem tetszik Bontó megyében, hogy ő lett az alispán, pénz kellene, hogy meggyőzzék őket, Kéti küldjön kétezer forintot. Bubenyikre, a minden hájjal megkent komornyikra marad a feladat, hogy kifundálja, miként juthatnának pénzmaghoz.

A terv az, hogy a főkötőőröket kell megnyerni. Van a Koperecky-családnak egy ereklyéje, egy főkötő, amire annak idején húsz különlegesen értékes gyöngyöt raktak. E drágakövek nagy részét az elődök már pénzzé tették, négy maradt csak, ezért most két vagy három öregasszony vigyáz rá. Bubenyik nagy ravaszan előadja a faluban, hogy Malinka vasfúró mester, aki bármilyen vasat át tud fúrni. Az asszonyok erre inkább odaadnak egy gyöngyöt, minthogy a vasfúró kiszedje mind a négyet.

Útban a vonaton Kéti már nagyon izgul, mert nem tudja megtanulni a beszédet. Különben is, Bontó megyében mindenki ellene van, már a vasúton várják, hogy megdobálják záptojással. Egy csellel azonban úgy tesznek, mintha lemaradtak volna a vonatról, és az éjszakát Rágányoséknál, Bontó megye nagyuránál töltik. Itt éppen mulatság van, ahol ott tartózkodik a tehetséges alispán, Poltáry is, de haza kell mennie beszédet írni. Útközben valakivel szóváltásba keverednek, az asszony hajtűje elveszlik, meg kell keresni, úgyhogy az éjszakát ezzel töltik. Kiderül, hogy otthon ejtette el, viszont az éjszaka elment a kereséssel, Poltárynak nem marad ideje és ereje megírni a beszédét.

Másnap eljön a nagy nap. Megérkezik Tóth Mihály is a lányával. Felvásárolja a záptojásokat, amiket el akarnak adni neki, hogy ne lehessen vele megdobálni senkit. Vele van a lánya is, akit Noszty távolról mutat a fiának, hogy őt szánta neki. Kiderül, hogy Noszty Rágányossal párbajozott fiatal korában.

Elkezdődik a gyűlés. Elsőként Poltáry mond beszédet, és pont azt, amit Malinka lemásolt. Mivel ez előző napi kaland miatt nem volt ideje új szöveget írni, elővette a régit. Ezután Kopereczky, aki észre sem vette, hogy ez az ő beszéde, elmondja újra az egészet. Mindenki azt hiszi, emlékezetből, ironikusan mondta el ugyanazt a beszédet, mint Poltáry, teljes a siker.

A házasságot viszont össze kellene hozni Ferinek. Tanakodnak az urak. Egy Homlódy nevű embert kérnek, hogy közvetítsen. Ő nem jártas az ilyen furfangokban, viszont a felesége, Homlódyné Labikán Amália szívesen vállalja a feladatot. Voglányban laknak, oda kell mennie Ferinek, hogy megbeszéljék a tervet. Ő a rokona Nosztynak, a birtokon felerészben osztoznak.

A terv az, hogy Noszty Feri egyszer véletlenül Mari mellett utazik a vonaton, aztán felad egy hirdetést, hogy szeretne azzal a lánnyal találkozni, aki vele szemben ült, kék ruhát viselt. Ez nagyon banális, de Marinak éppen ez fog majd tetszeni. A lány ugyanis minden férfinál arra gyanakszik, hogy csak a pénzéért udvarol neki, de egy ilyen véletlennek álcázott esettel majd elültetik a szívében a szerelem magját. A hirdetésre valószínűleg nem válaszol majd, de álmodozni fog a fiúról, és amikor a valóságban is találkoznak majd, meglesz az alap.

Váltás, vissza a múltba. Tóth Miska, Velkovics Gyuri együtt volt kosztos Stromm Adalbertnél, akinek a fiával is összebarátkoztak, aki később katona lett. Miska mérnöknek készült, de a szülei meghaltak, így a fiú pénz nélkül maradt, és pipakészítő lett belőle. Aztán Nagy Istvánhoz, a nevezetes pesti pipakészítőhöz került. Utána mentek a haverok is.

Miska fizette Gyuri tandíját, aki azonban elhagyta Pestet, hogy betegápoló legyen egy arisztokrata mellett. Később azonban nyoma veszett. Amikor újra megjelent Miskáéknál, tréfásan úgy tett, mintha koldusszegény lenne, de aztán kiderült, hogy valójában sok pénzt örökölt, és ennek a felét Miskának adta. Tervezgetni kezdtek, mi legyen a pénzzel.

Bécsben megismerkedtek egy Kohlbrunn Frigyes nevű emberrel, az ő két lányát vették feleségül. Gyuri egy prémáruüzletet nyitott Pozsonyban, Miska Amerikába ment. Itt sóskiflit kezdett sütni, ő lett a kiflikirály. Küldött pénzt Velkovicsnak is, aki időközben tönkrement. Amikor az öreg Kohlbrunn meghalt, Nosztyék hazajöttek, és itt ragadtak. Miska szőlőt örökölt a Somlyóban, úgy döntött, azzal fog foglalkozni.

Vissza a jelenbe. Szüreti mulatság van Nosztyék falujában, érkezik egy titokzatos vadász, aki valójában Feri. Egy szekérre száll, hogy Nosztyék szőlőjéhez vitesse magát, útközben látja, hogy Mari ruhát cserél a szolgálójával. Aztán összetalálkozik a sokat és cikornyásan beszélő Répási Jánossal, aki odavezeti őt a bál helyére. Ott van Brozik, a fogadós, és lányai, Karolinka, Tinka.

Feri udvarolni kezd Marinak (szolgálói álruhában). Már a négyes táncra készülnek, amikor Feri meglátja, hogy Mari Velkovics Rozáliával beszélget, aki a barátnője, úgyhogy jobbnak látja kereket oldani, még a puskáját is otthagyja. El nem tudják képzelni, ki lehetett a titokzatos ember, elterjed a szóbeszéd, hogy Patkó, a zsivány volt, egy ideig még félnek is tőle, de aztán elvetik ezt a fikciót.

Kéti megpróbálja kineveztetni főszolgabírónak Ferit, de vetélytársa támad ebben a pozícióban: Kaby Józsi, aki nagyszerűen tudja énekelni a Marseilles-t. Közgyűlést tartanak, az első napirendi pont a magyar nyelvű iskolák ügye (?), amit botrányos módon elfogadnak. Ezután következik Feri főszolgabírósága. Bár mindenki Kabyt akarja, a főispán mégis kinevezi Ferit. Feri boldog, újabb kölcsönöket szed össze, bízik a jó házasságban.

A főispán tanácsára Feri elindul, hogy körbejárja a vidéket, és megismertesse magát a nemesekkel. Először Palojtay Istvánhoz megy, akinél jót kártyáznak. Palojtay a saját anyósát, Fruzina mamát vette feleségül, akinek pont másnap van a névnapja, nagy muri lesz, Feri ott tölti az időt, ott vannak Tóthék is. A jégen korcsolyázva összetalálkoznak Marival, akit két udvarló kísér. Feri azt mondja Marinak, emlékezteti valakire, amivel nagyon felizgatja a lányt. Mari aztán kérdezgeti, mit lehet tudni Feriről, de nem sok jót hall róla. Hógolyóznak, véletlenül eltalálja Ferit. Később bál van, a fiatalok táncolnak, az idősebbel kártyáznak a kártyaszobában. Mari és Feri beszélgetnek, Mari izgatottan puhatolózik, Feri volt-e a titokzatos vadász, Feri úgy tesz, mintha ős is megdöbbenne, hogy Mari volt a szolgálólány. Elmondja neki, hogy lapokban adott fel hirdetést, hogy keresse a lányt. Mari izgatott lesz, kéri, hozza el azokat az újságokat.

Tóth Mihály egy kórházat (ispotályt) tart fent, amit Szent Sebestyén Pihenőháznak nevez, ennek az orvosa Pázmár Anselmus. A doktor elmondta neki, hogy hiába gyógyul meg 200 ember évente a kórházban, ha a Tóth által üzemeltetett szeszgyár meg ennél sokkal több ember megbetegedésében felelős, erre Tóth bezáratta a gyárat. Ezután Tóth inkább a terményekre vetette magát, azok termesztésében is nagy sikereket ért el. Nagyon jó gazdálkodó, a megfelelő emberekre bíz minden munkafolyamatot.

Noszty rövid látogatást tesz Tóthéknál. Mari megmutatja neki a kismacskákat. Feri elviszi neki az újságokat, amikről beszélt, a lány izgatottan olvassa. Feri ezután is gyakran ellátogat Tóthékhoz, és jó benyomást tesz rájuk. Tóth még egy kulcsot is ad neki a Szent Sebestyén egy szobájába arra az esetre, ha a környéken járna, és nem lenne hol aludni.

Egyszer azonban szóba kerül a katonaság meg Velkovics Rozália, és kiderül, hogy ismerőse Tóthéknak. A helyzet forróvá kezd válni. Ráadásul Ferinek kártyaadósságai is vannak, kezd rossz híre terjedni Pesten. Feri a főispántól kér pénzt, aki ultimátumot ad: még azon a héten meg kell kérnie Mari kezét, különben nincs pénz.

Nosztyék vadászni indulnak, velük tart Feri is. Utánuk megy Mari is abban a ruhában, amiben a Somlyóban megismerkedtek Ferivel. Látnak egy rókacsaládot, azt figyelik, közben Feri megkéri a lány kezét.

Elújságolja ezt az alispánnak meg a családnak, mindenki boldog, Feri már vesz is négy lovat, meg egy jachtot. Ám ekkor Tóth hosszabb időre elutazik, meghalt Velkovics. Amikor visszatér, lemondja az esküvőt. Nosztyék elkeserednek, ám Homlódyné, Vilma és Feri titokban szervezkedni kezdenek.

A főispánék jótékonysági bált rendeznek, amire meghívják Tóthékat is, Marit valami jelenetbe / élőképbe szánják szereplőnek, amiről fényképet készítenek. A terv nagyon bonyolult, egyelőre nagyon titkos. December van, nagy hó. Malinkára az a feladat vár, hogy megszervezze, hogy az adott napon ne lehessen átkelni a hídon: Klincsókot megkéri, hogy szedje szét, aztán reggelre rakja helyre a hidat.

Máli (Homlódyné) eljátssza, hogy beteg, és haza kell mennie. Mari elkíséri, de velük megy Feri is. Málit leteszik otthon, és visszaindulnak, de a híd elromlott. Feri felajánlja, hogy elviszi Marit Mezernyére, a Szent Sebestyénbe, ahol lesz szállása éjszakára, és otthagyja. Bubenyik segítségével aztán felöltözik öregembernek, aki menedéket kér az épületben éjszakára. A kulccsal bemegy Marihoz, elkezd könyörögni, és végül nagyjából meg is győzi a lányt. Elmondja, hogy kompromittálni akarja.

Ez meg is történik, a doktor nyit rájuk reggel, utána erről beszél az egész megye. Mindenki győzködi Tóthot, hogy a lány jó híre érdekében adja hozzá Marit Ferihez, de Tóth nem akar ráállni a dologra. Pedig még a felesége is hisztizik. Végül azt mondja, beleegyezik, és megszerveznek egy hatalmas esküvőt. Tóth azonban közben megszerez egy levéltöredéket, amit Feri Somlyóban otthagyott, és amiben beszámol Málinak, hogy összejött a trükk. Ez bizonyítja, hogy az egész történetet előre kitervelték.

Amikor Feri Marit keresi az esküvőn, egyszer csak azt látja, hogy Tóthné beszáll egy kocsiba, és elhagyja a helyszínt. Az udvaron kaszákkal felfegyverzett emberek. Mari sincs ott. Feri ekkor dühében neki akar esni Tóthnak, ekkor megjelenik Stromm ezredes, aki ismeri a hamos váltó titkát, úgyhogy Ferinek engednie kell.

  
Különös házasság

Két pataki diák érkezik Olaszröszkére, Bornócra tartanak vakációra. Megállnak egy fogadóban Tóth György kocsmárosnál, ebédet kérnek. A fogadósnő azt mondja, kiránt nekik két csirkét, ha meg tudják fogni. A diákok ügyetlenkednek az udvaron a csirkékkel, sokan odagyűlnek, hogy nézzék. Végül egy kisfiú csúzlizza le a szárnyasokat, akiről kiderül, hogy ő Kossuth Lajos.

A dolog a főszolgabírónak, a zsugori Dőry Istvánnak is a fülébe jut, meghívja őket magához. Az egyik fiú Bernáth Zsiga, a másik Buttler János, nagy kópék mind a ketten. A lakomán részt vesz Dőry lánya, Mariska, és Szucsinka János, a fiatal, jóképű pap, meg egy majom is. Jól telik az idő, nagyokat adomáznak. Zsiga összebarátkozik Mariskával.

Egy pillanatig úgy tűnik, Mariska beteg, ezért áthívják magukhoz Medve doktort, Dőry a pappal irat egy levelet, hogy jöjjön az orvos. A betegségből semmi nem lesz, viszont ha a doktor már ott van, ott is marad vendégségben, a pappal kezd vitatkozni.

Az orvos később hazamegy, az ott maradtak asztalt táncoltatnak. Ennek a tevékenységnek a vezetői az Izsépy-nővérek, Dőry szomszédai. Fura, hogy az egyik szellem mintha a doktoré lenne. Eztán érkezik a hír: az orvost halva találták a hazafelé vezető úton. Ez ám az eset! Mindenki megborzong. Az ég beborul, esni kezd.

Másnap Dőry átnézi a halott ruháit, és megtalálja benne a pap levelét. A levél hiányos, de utalás van arra, hogy a betegség okáról ne beszéljen Dőrynek – ebből őr rájön, hogy a lánya terhes.

Hazatérnek a diákok, otthon nagy örömmel fogadják őket. János a szomszéd, Horváth Miklós lányába, Piroskába szerelmes. Horváth valamikor papnak készült, de szerelmes lett, és kiugrott. Rozsólist kezdett árulni olyan furfangos módon, hogy halott földesurak családjának vitetett egy-egy hordóval, mintha az elhunyt rendelte volna a halála előtt. Így elterjedt a híre az italnak, sokan vettek tőle Meggazdagodott, irigyei támadtak. Igaz, volt benne egy kis nagyzolás, várrá alakíttatta a házát.

Három lánya van, az egyiket férjhez adta, a másikat megszöktette egy hadnagy, ezért Piroskát otthon őrzi. Egyébként furfangos kérdéseket tesz fel a kérőknek, mint a király a mesében. Piroska nagyon bájos lány. Mivel az apja bezárva tartja, nem sokat mozog, nagyon sápadt. Horváth néhány éve kihívta Medve doktort, aki felírta neki gyógymódként, hogy három hónapon keresztül minden nap ki kell vágni egy fát. Az erdőben összetalálkoztak egyszer a két diákkal, Buttler beleszeretett, titokban ő is vágni kezdte a fákat, és odavitte a többi közé. Csodálkoztak is, hogy lett a fa több, mint a nap.

A két család birtokán egy kis patak folyik keresztül, erre tettek papírhajókat, és úgy leveleztek. Több év telt el így, János nagyon reménykedett, mígnem egyszer átment, hogy személyesen találkozzék a lánnyal. Amikor azonban Horváthtal beszélni kezdett, kiderült, hogy a leveleket nem a lány, hanem az apja írta. Ám azt is elmondja Horváth, hogy ő Jánost nézte ki vejének. Megkérdezik Piroskát, ő mit szól hozzá, és igent mond. Nagy az izgalom, tervezgetik a lagzit.

Ám a diákoknak még hátra van egy év az iskolából, tehát vissza kell térniük Patakra. Útközben Dőryéknél szállnak meg. A kastély felé tartva Tóth Györgytől vészjósló híreket hallanak: Dőryék újabban nagyon be vannak zárkózva, és valami nagy munkában vannak, ácsok dolgoznak náluk. A majom pedig titokban virágot vitt az Izsépy-lányoknak, amit rendszeresen az ablakukba rakott, nyilván utánozott valakit, de Dőry egyik embere meglőtte, mert azt hitte, tolvaj.

Megérkezvén furcsának találják, hogy a két diáknak egészen máshol, egymástól távol van alvóhelyük a kastélyban. Mariska zavartan nézeget, kerüli Buttler tekintetét az ebédnél. Közben megérkezik Szucsinka plébános is, arcán halotti komorság.

Ebéd után Dőry behívja Buttlert egy szobába. Komor hely, az asztalon gyertya, a sarokban fegyverek. Elmondja a fiúnak, hogy feleségül akarja adni hozzá a lányát, ha a fiú nem egyezik bele, akkor erőszakkal. János először felháborodik, aztán arra gondol, hogy ez talán Horváth tréfája. Ez azonban nem vicc: előlép a hajdú, mellette Szucsinka. Erőszakkal összeadják Jánost a lánnyal. Mariska maga is nagyon szégyenkezik, János meg hiába tiltakozik, kiabál: a papnak be van dugva a füle. Az esküvő után Dőry bezárja egy szobába azzal, hogy másnap majd elengedi.

Amikor Jánost magához hívja Dőry, a pap Bernáth Zsigával beszélget, de aztán otthagyja. Zsiga ezt nagyon furcsállja. Barangolni kezd a kastély körül, és találkozik, összetalálkozik Vidonka Józsival, aki elmeséli, hogy Dőry egy emelőszerkezetet készíttetett vele. Zsigán egyre inkább eluralkodik a baljós hangulat. Keresni kezdi Jánost, de nem találja, Dőry emberei lefogják. Ekkor elhatározza, hogy segítséget kér, de rá kell döbbennie, hogy a kastély kertjének kapuja be van zárva. Felmászik hát az egyik fára, és onnan átugrik az Izsépyék kertjében lévő fára, még az egyik csizmáját is elveszti közben. (Itt ér véget az első kötet.)

Zsiga Tóthékhoz megy, elmondja nekik, mi történt. Tóth szerint a pap ejthette teherbe Mariskát. Zsiga Fáyhoz, János gyámjához akar rohanni Patakra. Tóth nem nagyon mer neki segíteni, ő is fél Dőrytől, azt mondja, tegyenek úgy, mintha Zsiga ellopta volna tőle a lovat.

Útközben hallja, hogy Fáy nagyon el van keseredve, mert drága tulipánhagymákat rendelt külföldről, de a munkások megették a zsíros kenyérhez. Éjjel betegen fekszik az eset miatt, amikor megjelenik nála Zsiga. Amikor hallja, mi történt Jánossal, menten elfelejti az előző baját. Elsietnek közösen az alispánhoz, akinél éppen bál van. Az alispán felháborodik, ám Dőryvel ő is vonakodik szembeszállni, de végül elindulnak.

Útközben találkoznak a rendkívül megviselt Buttlerrel. Eljött Dőryéktől, de az éjszakát ott töltötte, a szerkezettel felhúzták Mariska ágyába. Később összejönnek János és a barátai Horváthtal együtt, hogy tanácsot tartsanak. Meghívják Kövy Sándor és Pereviczky Kristóf prókátorokat is, utóbbit megbízzák az üggyel. Pereviczky nagyon furfangos ember. Fáy Egerbe megy Fischer István érsekhez, Horváth István a nádori udvarba Budára.

Közben eltűnik János. Fáy ideges, attól tart, hogy öngyilkos lett. Elhívja magához Krok Mátyást, az egykori titkosügynököt, meg Griby doktort, mert rosszul érzi magát. Krok kér egy személyleírást Jánosról, és érdeklődik, hogy milyen ruhát viselt. Erre az inas azt válaszolja, hogy pont olyan kabátja volt, mint a doktornak. Csodák csodája, kiderül, hogy nem ugyanolyan, hanem ugyanaz a kabát. A doktor a testvérétől kapta e ruhadarabot, aki Kaposon él. Fáy és Krok tehát oda indul a kocsival a „Griff” fogadóba.

Nagy élet pezseg a Griffben, lagzi van, a fogadós húgát elvette Vidonka József. Józsinak sok lett a pénze, Lengyelországba készül (Dőrytől kapta a szerkezet elkészítéséért és a hallgatásáért cserébe). A nagy forgatagban megkeresik Gribyt, hogy beszéljenek vele. Kiderül, hogy János ott járt, átöltözött mesterembernek, és elment. Kitől vette a ruhát? Bodolyitól, a szabótól. Elhívják hát Bodolyit. Krok rájön: János most Veres Mihály kertészlegény. Előzőleg ugyanis talált egy hamis bizonyítványt erre a névre János széttépett papírjai között.

Fáy tudja, hogy Vidonka olyan tanú, akit meg kell fogni. Felajánlja tehát neki, hogy uradalmi asztalos lehetne nála. Végül sikerül megpuhítani Vidonkát. Fáy lefekszik aludni, és amikor felkel, előtte áll János a kertészruhában. Azért adta ki magát mesternek, hogy Piroska közelében lehessen.

Múlik az idő, de az ügyben nem történik semmi. Mindenki szeretné eltussolni a botrányt, főként az egyház. Egyszer aztán vendégség van Buttleréknél, amikor váratlanul bejelentik, hogy a „grófné,” vagyis János felesége, Mariska érkezett hozzájuk, megfagy a levegő. Buttler elrohan, legszívesebben lelőné a nőt. Előveszi a fiókból a pisztolyt, de ott talál mellette valami fehér dolgot, hát a virág az, amit annak idején Piroskától kapott. Végül összeáll a kép: rájön, hogy Marika terhes, azért kellett olyan sürgősen férjhez adni. Elborzad, felpattan a lovára, napokig csak lovagol, végül utoléri a hír, hogy megszületett a gyerek.

Telik az idő, kitűzik a tárgyalást, de az érsek beteget jelent, úgyhogy el kell halasztani. Súlyos, hideg tél, ekkor verik meg az oroszok Napóleon hadait. Meghal Pereviczky, pedig ő szervezte az egész pert. Végül mégis megkezdődik a tárgyalás, ekkor már forró nyár van. Rengeteg ember kíváncsiskodik, a tárgyalás soká húzódik, sorra hallgatják meg a tanúkat, mikor ki áll nyerésre. Dőry hevesen beszél Buttlerék ellen, Horváth kihívja párbajra egy jelző miatt, amit sértőnek talál, de Dőry céloz jobban, Horváth életét veszti.

   Amikor Vidonka vallomására kerül a sor, eltűnik: egy szénásszekéren menekül. Retteg, hiszen ha Dőry Horváthot is lelőtte, mit fog tenni ővele? Zsiga előkeríti, és visszaviszi. Végül amikor tanúként a bíróság előtt áll, hősiesen elmond mindent. A per azonban tovább folytatódik.

Egy napon aztán váratlanul megszületik az ítélet. Három kanonok szavaz az házasság felbontása ellen, három mellette. A generális auditor viszont a házasság érvényessége mellett dönt.

Fáy ekkor úgy határoz, átviszik a pert az érseki székhez, ám itt sem nagyon halad az ügy. Közben meghal Szimáncsiné, aki Dőry egyik legfőbb tanúja volt arra nézve, hogy az esküvőn János önszántából volt jelen, nem tiltakozott. A halálos ágyán bevallja, hogy hamisan tanúskodott. Ez reménysugár, de az ellenpárt meg arra hoz tanúkat, hogy Szimáncsiné az utolsó éveiben igencsak beszámíthatatlan volt.

A papok sugallatára a hercegnő udvarhölgyének választja Piroskát. Az a terv, hogy az udvarban majd találnak neki férjet, és akkor Buttler is elfelejti a lányt. Ám Piroska senkihez nem akar férjhez menni. János egy évre világgá megy, bebarangolja a világot, olyan országot keres, ahol nincsenek papok, de nem jár sikerrel. Közben meghal Dőry, meg az öreg Bernáthék is.

Szintén meghal Fischer, az érsek. Helyére Pyrker László pályázik, aki megígéri Jánosnak, hogy újra tárgyaltatja a pert. János ezért súlyos pénzekkel támogatja, ám a megválasztása után Pyrker hárítani kezd, és végül bevallja, hogy nem lehet a pert újra lefolytatni, mert az az egyház ellenségeinek malmára hajtaná a vizet. Úgy tűnik, mindennek vége.

János útnak indul a kocsival maga sem tudja, merre. Legszívesebben halott lenne. Ekkor eszébe ötlik a gondolat: ha a halálnak úgyis odaadná mindenét, akkor ezt megteheti a haláltól függetlenül is. Tovább hajtat, és véletlenül Röszkére jut, Tóth György fogadójába. Éppen ott van Piroska is. Beszélgetni kezdenek, felidézik a múltat.

Amikor ezután János hazatér, váratlanul szörnyű költekezésbe kezd, nemsokára pedig meghal, legalábbis a hír szerint. Nagy készülődés kezdődik a temetésre. Megjelenik Mariska is, de Zsiga nekitámad: legalább holtában hagyja már békén, erre e nő elájul. János egy kisebb földet hagyott a végrendeletben Máriára, a többit eladományozta, de csakis olyan helyekre, ahol a papok nem férhetnek hozzá.

Ám János inasa elmeséli Tóthnak, hogy amikor benézett a koporsóba, egy bábu volt benne, rajta egy felirat „tace”, azaz: halgass. Nemsokára Piroska is eltűnik.

A fekete város

Görgey Pál, az alispán mogorva, hirtelen haragú ember. Főleg azóta, hogy 1689-ben elvesztette a feleségét, Jekelfalussy Karolinát, akit annyira szeretett. A temetésen teljesen elvesztette az eszét, dührohamot kapott. Egy lányuk volt, akkor még kisgyerek, Rozália.

A gyerek Görgey Jánoshoz és a feleségéhez, Jánoki Máriához került Toporcra (hogy legyen, aki megszoptassa). Ők elvesztették a saját újszülött lányukat, Borbálát, de nem nagyon gyászolják. Egyébként már felnőtt gyerekeik vannak. Pálnak szöget üt a fejébe, hogy lehet, hogy a kicsi valójában Borbála, és az ő gyereke, Rozi az, aki meghalt.

Megkérdezi a dologról a gazdasszonyt, Marjáknét, mert azt reméli, az talán megnyugtatja majd. Ám a pletykás és rosszindulatú asszony olajat önt a tűzre: felveti a gondolatot, hogy Jánoséknak talán az a céljuk, hogy a saját gyereküket Rozinak kiadva megszerezzék neki a Pál után maradó örökséget.

Közben Thököly Erdély fejedelmévé választja magát, János elmegy harcolni a török ellen, az alispánságot Pálra hagyja. Pál a háborús veszélyre való hivatkozással elviszi gyereket a sógornőtől, abban reménykedik, hogy az asszony rémületében majd valahogy elárulja magát, de ez nem következik be. A gyereket Darvasékhoz adja Ozsgyánba.

Görgey ezután új cselt eszel ki. Öreg hajdújával, Presztonnal feleségül veteteti Görlin Veronát, Jánosék szolgálóját, hogy belőle talán kiszedhetik a titkot. Marjákné kísértetként meglátogatja az újdonsült házaspárt, azzal, hogy Verona könnyítsen a lelkén, mondja el a titkot. Verona el is megy Görgeyhez, de nem azzal a titokkal, amire az számított, hanem azzal az információval, hogy Jánoky Mária a molnárlegénnyel csalta meg Jánost, többször látta, hogy a legény éjszaka belopózik az asszonyhoz.

Pál erre elfogatja a molnárlegényt. A hajdúk üzennek, hogy a rab már két napja nem evett, de Pál rájuk szól, hogy hagyják őt békén, majd megnézi a foglyot, de addig más ügyekkel foglalkozik. Ekkor megjelenik nála a kétségbeesett sógorasszony: miután Lepolodus császár (I. Lipót) legyőzte a magyarokat, János hazatért a harcból, de álruhában a malomban lakott, most pedig valaki elvitette, bizonyára a császár. Ekkor aztán megrémül Pál: hiszen János már napok óta nem evett! Nosza, sietnek a kocsival a megyeházára, kiszabadítani a foglyot. Csakhogy nincs ott a várnagy, meg kell keresni. Megpróbálják betörni az ajtót, hát meglepetve látják, hogy János vígan kockázik az egyik őrrel, közben tepertős pogácsát majszol. Ugyanis a hajdú, aki megbetegedett, félvén a haláltól, könnyíteni akart a lelkén, és, félve, hogy a rab meghal, ételt és italt vitetett neki.

Pált lelkiismeret-furdalás gyötri, hiszen az egész eset az ő bizalmatlansága miatt történt, és még nagyobb baja is eshetett volna Jánosnak, ha őmiatta felismerik. Ám később megjön a felmentő levele Jánosnak. A törököt kiűzték, a magyarnak most már nincs lehetséges szövetségese a habsburg ellen, úgyhogy elvadulnak az osztrákok, keserves a helyzet magyarföldön.

Abban az időben nagyon szerették az emberek a borsót, mivel még nem volt krumpli. A borsóhoz meg sok föld kell, így voltak ezzel a földéhes szászok is Lőcsén. Nagyon szerettek volna a környékbeliektől megkaparintani még némi birtokokat a saját földjük mellé. Emiatt Kramler Károly, a lőcsei főbíró állandó ellenségeskedésben volt a görgői Pállal.

Szilveszter éjjel nagy hó esik. Ilyenkor jó vadászni, mert látszanak a nyomok, remekül lehet követni a vadak útját. Nosza, indul Görgey Pál is az embereivel, meg a kutyájával, Fitykével. Fityke üldözi a nyulat, ám egyszerre lelövi a kutyát a lőcsei bíró, Görgey meg a bírót. Az emberei megragadják a haldokló testet, és egy nagy darab területet körülkerítenek vele, hogy az övék legyen a vérrel nyert föld.

Lőcse teljes felháborodásban és gyászban van a hírre. A fiatal Fabricius, aki jelen volt az eseménynél, harsányan meséli a főtéren, mit tett az a gazember alispán. Erre előlép Görgey György (János fia), hogy párbajra hívja ki Fabriciust, amiért legazemberezte Pált.

Kinéz az ablakon Mostel Ambrus szenátor, és rendre inti az embereket: majd ők, a szenátorok, a higgadt öregek döntenek arról, mit tegyenek Görgey ellen. Össze is gyűlnek tanácskozni. A tanácsülések titkosak, de ezúttal a rendkívüli eseményre való tekintettel nyilvánossá teszik. A kíváncsi tömeg betódul a terembe. A halottat is odahelyezik, hogy a néhai bíró jelenlétében tanácskozzanak.

Nustkorb Andrásnak kell elmondani, hogy mi történt. Ekkor valaki felháborodottan mondja, hogy Nustkorbék ölték meg a bírót, mivel össze-vissza szaladgáltak vele. Az emberek felháborodnak, Nustkorb először tagad, de aztán előadja, hogy Róbert Károly király rendeletben adta, hogy a lőcsei bíró vérének földszerző ereje van, ezért volt szükség az említett tettre. A város végül igaza ad Nustkorbnak. Ezután kiküldik az embereket, hogy a szenátorok titokban megbeszéljék, hogyan állnak bosszút a bíróért. A nép kiárad, beszélgetnek, várják, hátha kiderül valami a bosszútervről, de nem tudnak meg semmit.

Lőcse falain kívül van egy kis kert mindenféle egzotikus díszfákkal teli. Itt találkozik párbajra Görgey György és Fabricius. Görgey segédje Blom Miklós. Szász szokás szerint vívnak: a segéd egy gallyal két kört rajzol, ebbe állnak bele. Amelyik hamarabb kilép, az veszít, így nem kell feltétlenül vérnek folynia. Fabricius drezdai diák, ott tanulta a kardforgatást, György pedig az apjától. A dolog vége az, hogy György lenyisszant egy pici darabot Fabricius füléből, így ő nyer. de nincs komoly sérülés.

Kihirdetik a tanács döntését. Amíg a bírót meg nem bosszulták, nincs farsang, nincs zene, nem lehet dalolni a városban. Az emberek csak feketében járhatnak. A bíró jobb kezét bebalzsamozzák és kiállítják a tanácsteremben. Mihelyt sikerül majd „a becsület fájáról leszakítani a megtorlásnak gyümölcsét”, egy másodszori temetéssel a kezet is nyugalomra helyezik a gazdája mellé.

Ezzel a rendelkezéssel viszont sajnálatos módon visszafogják Lőcsét, ami pedig virágzó város volt akkoriban, tehetős polgárokkal, élénk kereskedelemmel. Olyannyira, hogy ide jártak a fiatalemberek menyasszonyt keresni. Klöster Matild létre is hozott egy intézetet az eladó lányoknak. Ide adta be a lányát Blom és Quendel apó is. Mindkettő gazdag ember volt, az őseik azzal foglalkoztak, hogy a török elleni háborúk idején összevásárolták a török hadifoglyokat, és váltságdíjért cserébe visszaszállították azokat, miközben a borukat is értékesítették. A két ember most szenvedélyesen verseng egymással gazdagság kérdésében. Egymásra licitálnak, hogy ki tud nagyobb hozományt adni a lányával, míg Quendel végül tizenhat várost ajánl fel. Ebbe a virágzó társadalmi életbe rondít tehát bele az intézkedés, mely gyászt kényszerít Lőcsére.

Görgeyék szomszédjában lakik Bibók Vince, két gyerek apja. A gyerekek éppen egy fiatal lovat akarnak betörni, mikor titokzatos, 50 körüli vándor érkezik hozzájuk. „Testvéröcséim, feleségemnek fiai,” szólítja meg őket. Kiderül, hogy ő Bibók Zsiga, aki elment harcolni Thököly mellett, és azt hitték, hogy elesett – így a saját apja elvette az özvegyen maradt feleségét. Zsiga Lőcséről jön, és elmondja, hogy a város bosszút forral Görgey ellen.

Görgey magához kéreti Bibókékat. Először is a családi ügyet kell rendezni. Az öreg Bibók nagyon sír az asszony után, de a fiatalabb is szeretné. Görgey megkérdezi a nőt, hogy kivel maradna inkább, az pedig azt válaszolja, hogy inkább az öreggel, hiszen már összeszoktak, és két közös gyerekük van. Az öreg Bibók örül, de a fiatal sem akar lemondani a feleségéről. Végül hosszas alkudozás után megegyeznek abban, hogy az öregé lesz az asszony, de cserébe Zsigáé a nagy ház meg a gazdaság, Vincéék meg kiköltöznek hátra a kisebb házba. Görgey ezután megkéri Zsigát, hogy legyen a kapitánya annak a seregnek, ami őt fogja védelmezni a lőcseiek ellen. Úgy gondolja, ezzel jó feladatot ad az egyébként komisz hajlamú embernek. Másnap az asszony megjelenik nála. Elégedetlen a sorsával: ő annak a felesége szeretne lenni, akié a föld. Csakhogy ez így egyszerre nem megy, mondja Görgey, vagy-vagy.

Görgey összehívja a vármegye nemeseit értekezletre. Le akar mondani, hogy ne hozzon veszélyt másokra, meg azért is, mert ha továbbra is főispán marad, akkor Lőcsén kellene laknia, ahol a megyeháza van (???), és ott tartják a megyegyűléseket. Erre feláll Quendel apó azzal az ötlettel, hogy akkor majd ő építtet a saját pénzén egy másik épületet, ami pont olyan lesz, mint a lőcsei megyeháza. A többeik jó ötletnek tartják, de, mondják, nem kell új épület, egyszerűen átteszik a megyeházat Görgőre. Quendel erre úgy határoz, hogy mivel valamit mégis építeni akar, hát épít egy fogadót.

Amikor a fogadót avatják egy összejövetellel, két titokzatos utas érkezik, akiket Bibók először nem akar beengedni az alispánhoz. Ám kiderül róluk, hogy az egyik Görgey János, a másik Esze Tamás. Valami titokzatos ügyben járnak, egy ládában szállítanak valamit. A kíváncsi Bibók éjjel egy apró fülkében elrejtőzve kihallgatja őket, és megtudja, hogy Rákóczynak visznek fegyvert. Hírül adja ezt az alispánnak, aki, miután azok útnak indulnak, utánuk küldi Bibókot, hogy hozza vissza az öccsét, mert nem akarja, hogy baja essék.

Közben levél érkezik Ozsgyánból Darvaséktól, akikre Görgey a lányát bízta. (Itt Rozi már 16 éves.) A városban pestis tört ki, maga Darvas is halálos betegen írja a levelét. A lányt rábízták Varga János erdőkerülőre és a feleségére, Marják Zsuzsira. Görgey elhatározza, hogy elhozza a lányt. De hova vigye, amíg nagykorúvá válik? Remek ötlete támad: beadja lőcsére Klöster Matild intézetébe úgy, hogy ne tudják, ki az igaziból. Közben a testvérét várja, akit reményei szerint Bibók hazahoz majd. Csakhogy Bibók is a harcolók közé állt.

A segédjével elindul hát a lányért. Az erdő Rimaszombat mellett van, ahol azonban nem akarja őket a pestises területre engedni Pizsera János, főporkoláb, mégpedig a bíró, Kátay Dániel utasítására. Engedélyt kell kérni a bírótól és Hilal basától, akié az erdő. A bíró ezt meg is adja, Görgeyék az erdőben felkutatják a kastélyt, ahol a lány él.

Elmennek a basához, hogy igazolást kérjenek tőle a bíró számára arról, hogy nem mentek be Ozsgyánba. Kiderül, hogy a basa nem más, mint maga Quendel. Görgey megegyezik vele: nem mondja el Quendel titkos háremét a feleségének, ha az cserébe elviszi az ő lányát a neveldébe Otrokócsy Rozália álnéven.

Quendelék el is indulnak, de útközben banditák támadják meg őket, és elveszik tőlük a lovakat. Quendel elmegy, hogy szamarakat kölcsönözzön a közelben élő juhásztól, és ott hagyja a lányt. Pont akkor arra megy Klebe apó szekere egy rakás utassal, akik közt ott van Fabricius is. Tanakodnak, hogy felvegyék-e a lányt meg Quendelt, mert már így is sokan vannak, egy embernek mindig gyalogolni kell a szekér mellett. Fabricius a lény mellett van, de a többiek ellene, erre a diák előveszi a császár által írt papírt arról, hogy ő nagykorú lett, és Lőcse szenátora. Így tehát az ő szava érvényesül. Együtt haladnak tovább, és Fabricius, akinek nagyon megtetszik Rozi, rájön, hogy valamit titkolnak Quendellel, megpróbálja kideríteni, mit.

Elborul az ég, esni kezd. Menedéket kell keresni, betérnek Gyurgyik Györgyhöz, a molnárhoz, akinek éppen akkor született fia. Nagy vigadozás van, de Quendel észreveszi, hogy az ő lovai állnak a molnár istállójában. Ezen aztán összevesznek, majdnem párbajoznak is, ám végül Fabricius összebékíti őket. A mulatozás folytatódik, különböző tréfák következnek, aztán a tánc, Fabricius és Rozi összemelegednek. Ezután Quendel leszállítja a lányt az intézetbe.

Bibók elmegy Esterházy nádorispánhoz, hogy megvigye a felkelés hírét a császárnak. A nádor azonban nem olyan jutalomban részesíti, amilyenre számított: mivel az egész felkelésről a kályhában megbújva szerzett tudomást, kinevezi királyi kályhafűtőnek, és még meg is botoztatja, amiért nem teljesítette Görgey utasítását, hogy vigye vissza a testvérét. Bibók ezután egy lengyel főhivatalnok, báró Palocsay bizalmasa lesz egy Béla nevű településen, akitől a lőcseiek gabonát akarnak vásárolni.

Bibók ezután azzal próbálkozik, hogy elmondja Klebe apónak Lőcsén, hogy Görgey vissza akarta hívni a saját testvérét a harcból. Ezzel ugyanis Rákóczy ellen cselekedett, úgyhogy abban bíznak, hogy majd Rákóczy megbünteti Görgeyt. Közben egyébként az is kiderül, hogy Görgey szellemét ott látták Lőcsén.

Palocsay báró lebukik a lengyel királynál, mert sikkasztott, Bibóknak el kell jönnie onnan. Egy Kárász Péter nevű fogadósnál száll meg, és készül, hogy Klébe apóval találkozzon. A fogadóssal beszélgetve megtudja, hogy Bibókot közben Görgőn elítélte Görgey, mert kiderült, hogy Krakkóban is van egy felesége meg két lánya, Mili és Vanda.

Bibók találkozik Klebével, aki elmondja, hogy Nustkorbot, a lőcsei bírót érdekli a papiros, és megvásárolná. Fabricius a városi tanácsban azon a véleményen volt, hogy ne Rákóczi útján számoljanak le Görgeyvel, hanem a maguk erejéből, de leszavazták. Éjjel Nustkorb maga megy el a fogadóba, hogy megvegye az iratot Bibóktól. Közben látnak egy fiatal lányt besurranni a szomszéd szobába, aki nem más, mint Rozi, aki az apjával találkozik ott. Ennek az oka az, ahogy az később kiderül, hogy Darvasék Rozira hagyták a pénzüket, de ezt a végrendeletet más rokonok megtámadták, Görgey ebben az ügyben intézkedve találkozik Rozival. Nem sokkal később megpillantják magát Görgeyt is, el akarják kapni, de az alispán az embereivel van, és ő fogja el Bibókot meg a bírót. Hazaviszi őket, de Nustkorbot másnap elengedi.

Megindul a pletyka Lőcsén, hogy a bíró Görgeyvel vacsorázott. Összehívják hát a tanácsot, hogy Nustkorb adjon számot, mi igaza szóbeszédből. El is mond mindent, többek között azt is elmeséli Fabriciusnak, hogy éjjel a fogadóban járt Rozi. Fabricius erre teljes lelki válságba kerül.

Az emberek, hallván, hogy Görgey milyen nagylelkűen engedte szabadon Nustkorbot, lassanként szimpatizálni kezdenek vele, a városi tanácsra meg egyre inkább neheztelnek a hosszas gyász miatt. Nustkorb érzi, hogy cselekedni kell. Ír Rákóczinak, hogy bevádolja Görgeyt, ám az nem tartja az alispánt bűnösnek, hiszen csak testvéri szeretetből hívta vissza a bátyját. Nustkorb ezután a császárnál próbálja meg befeketíteni Görgeyt, de itt sem jár sikerrel. Nincs nyugta Nustkorbnak. Elmegy az epitáfiumért, amit a kőfaragó mesterrel készíttettek a bíró sírjára, de hazafelé a ló megcsúszik, a szekér egy szakadékba zuhan, Nustkorb meghal.

Fabricius kétségbeesetten tér haza, elmondja az anyjának, hogy mi gyötri. Erre az asszony másnap elmegy az intézetbe, beszél a lánnyal, és abban a meggyőződésben tér haza fiához, hogy a lány teljesen tisztességes teremtés, örökösödési ügyben találkozott Quendel apóval a fogadóban. Sőt, megkérte a lány kezét is, és Rozi igent mondott.

Gyuri tudja, hogy Rozi az unokatestvére. Miközben Fabricius teljes gőzzel udvarol a lánynak, ő is küld neki egy baráti virágcsokrot. Ezen Fabricius feldühödik, kútba dobja a csokrot. Ebből majdnem párbaj lesz, de végül csak a segédek veszekednek. Gyurira viszont átragad Fabricius szerelmei tüze, és ő is beleszeret Roziba.

Görgőn ott van Bibók mindkét felesége, mert a lengyel nő is odaköltözött. Az öreg Vince meghal, így a két asszony azon rivalizál, kit fog választani kettejük közül a fiatalabbik Bibók, aki a tömlöcben csücsül. Fabriciust Lőcsén megválasztják bírónak. Eleinte örül a násznak, de aztán egyre inkább elkomorul (hiszen bíróként már mindenképpen bosszút akar állni Görgeyn).

Közben Rozi levelet ír Görgeynek, hogy szeretne beszélni vele (a házasság ügyében). Gyuri viszont megkéri Görgeytől Rozi kezét, és az alispán igent mond. Lőcséről olyan hírek szállingóznak, hogy a városlakók már megbocsátottak Görgeynek, és unják a nagy gyászt. Görgey tehát úgy dönt, bevonul a városba. Ám amikor belép a kapunk, elfogják, és a tanács elé hurcolják, amely Fabricius vezetésével kimondja a halálos ítéletet. Görgeyt a főtéren kivégzik. Amikor kiderül, hogy az alispán Rozi apja volt, Fabricius elájul.