Dickens első regényében az a meglepő, hogy itt még nyoma sincs annak a szentimentális, illetve sötét hangulatnak, ami mondjuk a Twist Olivérre jellemző. Érződik a könyvön, hogy a szöveg karikatúrákhoz készült, a szereplőket nem is nagyon tudjuk másként elképzelni magunk előtt. Még a regény fő bajkeverői, Alfred Jingle és a Pickwick urat börtöne juttató Bardellné sem vált ki belőlünk igazi ellenérzést, ráadásul a történetfolyam végére meg is javulnak, Jingle megbánja a bűneit, Bardellné pedig visszavonja a vádat, miután a Dodson és Fogg ügyvédi iroda jóvoltából ő is a tömlöcben találja magát. Maga Pickxick úr is pozitív jellemfejlődésen megy keresztül a mű folyamán: egy kedves és naiv, jólelkű, ám igencsak esetlen férfiúként jelenik meg a regény elején: botcsinálta, önjelölt tudósként lép az olvasó elé az első fejezetben, a történet végére azonban a fiatalabbak (mindenekelőtt Winkle) bölcs segítőjévé válik, és a börtönbüntetést is hősiesen vállalja, ártatlansága bizonyítékaként.
Pickwick úrnak és jóbarátainak története csupa mulatságos kaland, amiket szeszélyesen és lazán fűz egymásba az elbeszélő. Különös módon még azok a témák is komikus köntösben bukkannak fel, amik Dickens más műveiben a lét komorságának jelképeiként jelennek meg. Ez igaz még a börtönre is, ahová Pickwick urat zárják a regény vége felé, hiszen innen a rabok akár ki is szabadulhatnának, ha nagyon szeretnének. A 40. fejezetben egy remek anekdotát olvashatunk a húszas számú bennlakóról, aki egy alkalommal, tizenhét évnyi fogság után kikéredzkedett az utcára, de rövidesen dühösen és sértetten menekült vissza, mert majdnem elgázolta egy hintó. London sötét bugyrai, amelyek olyannyira ijesztő díszleteit képezik a Twist Olivérnek, itt ugyancsak felvillantják komikus oldalukat, mint pl. a 21. fejezet tréfás történetei esetében, amelyek az új lakókra talált lakásokban rekedt csontvázakról és szellemekről emlékeznek meg. (Dickens egyébként ebben a műben bőven alkalmaz ilyen anekdotákat, szinte már Jókaira emlékeztető módon.) A bíróság működésének, a jogászoknak és a tárgyalásnak a leírásában, a végtelen perek említésében, a Dodson és Fogg ügyvédi iroda fondorkodásaiban felsejlik ugyan valami az ember kafkai kiszolgáltatottságából, ám ez még nem válik a létezés abszurditásának vagy a társadalmi igazságtalanság jelképévé.
A humornak sokféle fajtájával találkozhatunk a regényben: sok esetben olyan burleszk jelenetek nevettetik meg az olvasót, amilyenek mondjuk Chaucer művéből ismerősek: ilyen pl. az az eset, amikor Pickwick úrtól és a barátaitól Rochesterbe menet a regény elején elszöknek a lovak, vagy amikor Pickwick úr Ipswitchben a fogadóban éjjel elindul megkeresni az óráját, és a sötétben eltévedve véletlenül Whiterfield kisasszony szobájába keveredik a sajátja helyett (22. fejezet). Akadnak történetek, amikben az angol abszurd humor csillan fel, mint pl. a hentesről szóló mese, aki véletlenül beledarálta magát a kolbászba, és ez csak onnan derült ki, hogy egy vevő megtalálta a felvágottban a kabátja gombját (30. fejezet). Egyes jelenetekben halványan, de nem élesen érződik a szatirikus hang, mint pl. az Eatanswill-beli választás vagy, mint említettem, a bíróság és a tárgyalás leírása esetében. Gyakoriak a félreértések is, mint pl. a könyv elején, amikor Winkle úr kénytelen párbajra kiállni Payne doktorral Jingle helyett. A stílus maga is komikus, hiszen Dickens sokszor a legabszurdabb kalandokat is higgadt, megfontolt körmondatokban meséli el, és a szereplők ugyanilyen úriemberes finomsággal szólalnak fel a legmeghökkentőbb események közben is. Persze a legjobb karakter Samuel Weller, akinek a műbeli feltűnése rengeteg rajongót hozott a folytatásos közlésekben publikált regényfolyam számára.
Egyedül a nyolc betéttörténetben jelenik meg az egyéb Dickens-regényekre jellemző komor, ijesztő hangvétel, ám ezek a kis rémtörténetek remekül ellenpontozzák a komédiát, és ezzel még színesebbé és élvezetesebbé teszik a regényt. A regény szereplői egyébként rengeteg alkoholt fogyasztanak, Bob Sawyerrel és Stigginssel az élen, de Sam és a többiek sem vetik meg az italozást. Főleg a konyakot, grogot, puncsot, barna sört kedvelik.
Utolsó kommentek