Paul Davies könyve, A kísérteties csönd (Akkord, 2010) érdekes megfogalmazása szerint „a biológiai intelligencia csak átmeneti jelenség, tovatűnő időszak az Univerzum intelligenciájának fejlődésében. (…) Egymillió év távlatából (…) a biológiai intelligenciára úgy fognak tekinteni, mint ami ott bábáskodott a ’valódi’ intelligencia megszületésénél – a gépek akkori birodalmát ugyanis a hatékony, arányosítható és halhatatlan intelligencia fogja jellemezni.” (219)
Davies a földönkívüli élet témájának szentelte munkáját. Az idegenekről természetesen nem tudunk semmi biztosat, de nem is annyira a válasz megtalálása a cél, mint inkább a kérdés alapos körüljárása. A probléma egyik összetevője az, hogy fogalmunk sincs, miféle értelem jeleit keressük egyáltalán a világűrben, milyenek lehetnek az idegenek. Ezzel összefüggésben veti fel Davies, hogy ha létezik az Univerzumban rajtunk kívül intelligencia, akkor az jó eséllyel nem biológiai, hanem gépi jellegű. Ezt a lehetőséget támasztja alá annak a tudata, hogy mi is nagy sebességgel közeledünk egy ilyesfajta világ felé.
A természetes szelekción alapuló evolúció helyét korunkban egyre inkább átveszi a tudatos tervezés, a biotechnológia. A jövőben az ember először is számítógéppel modellezi majd az agy neuronjainak működését, miután pedig így megértettük, hogyan működik ez a szerv, miként hozza létre a gondolatokat és az öntudatot, képesek leszünk mesterségesen megtervezett agyakat készíteni, fokozva azok teljesítőképességét, bizonyos képességeket felerősíteni (mint pl. a művészi kreativitás), aztán pedig ezeket a mesterségesen szerkesztett neurális hálózatokat összekötjük anorganikus áramkörökkel, számítógépekkel. A gépi és biológiai intelligencia közötti határ egyre inkább elmosódik. Bizonyos nemkívánatos tulajdonságokat ki is iktathatunk ezekből a szerveződésekből, pl. nem lesznek irigyek, dühösek stb. Olyan lények eljövetele előtt állunk, akikben egyaránt találhatóak szerves és szervetlen alkotóelemek, önmagukat is átalakíthatják, őssejtekből növesztett tagokból, szervekből építhetik újra saját testüket. Lehet, hogy aztán már ezek a gépszerű egyedek fognak újabb gépeket alkotni – sőt, akár biológiai lényeket is készíthetnek bizonyos specializált feladatok végrehajtására, pl. mikrobákat alkotnak, amik megváltoztatják a környezet kémiai összetételét. Ekkor tehát már a gépek fognak tudatosan tervezett élőlényeket gyártani.
Össze is kapcsolódhatnak, és egyetlen nagy mega-aggyá válva dolgozhatnak problémák megoldásán. Talán az idegen intelligencia is egy ilyen egyesített, egy egész bolygót átfogó információfeldolgozó rendszer. Végső fejlődési fázisként az intelligencia képviselője egy kvantumszámítógép lesz, aminek a teljesítménye a sokszorosa a hagyományos gépeknek. Ez a számítógép talán már nem is az Univerzummal, a külső valósággal fog foglalkozni, hanem önmagába merül majd, saját szórakoztatására matematikai feladatokat old meg, bonyolult bizonyításokat eszel ki.
Ez a jövőkép számomra eléggé idegennek tűnik, ahogy Davies is fogalmaz: bizonyos szomorúsággal írja le mindezt, mert nosztalgiát érez a személyes identitás és éntudat iránt. Gyerekkorom nagy élménye volt Az idő urai c. rajzfilm. A történet egy különösen riasztó epizódjában a főhősöket egy idegen bolygón teljesen arctalan és egyforma, szárnyas lények ragadják el, hogy egy vulkánszerű hegy tüzébe dobják őket, ahol ők is ugyanolyan egyforma egyedekké változnak át, elveszítve minden megkülönböztető jegyüket. Talán az az ember egyik legmélyebb szorongása, hogy elveszti az identitását, emlékeit, vágyait, és megszűnik önálló létezőnek lenni. (Legalábbis a nyugati ember esetében, a keletiek egy része nyilván szívesebben merülne el a nirvánába. Abba itt most ne menjünk bele, hogy a nyugati filozófia modernségkritikája is többé-kevésbé arra épül, hogy meghaladja az elidegenedett, reflexívvé, önállóvá lett tudatot, - ezzel pedig újrameséli az Ószövetség bűnbeesés-történetét, ahol az ember, amint evett a tiltott gyümölcsből, öntudatra ébredve, szubjektummá válva kiszakadt a természettel való boldog, öntudatlan egységből. Adorno szerint pl. ez történt Odüsszeusszal, Heidegger szerint ez a létfeledés stb.)
De nem csupán a személyes identitásról van szó: az intelligencia az emberi létnek csak egy aspektusa. Az érzelmeink, vágyaink, amik meghatároznak minket, nagyrészt azzal függnek össze és abból származnak, hogy egy organikus, romlandó és esendő testben élünk. Nem is kell itt Freudig elmennünk, tudjuk, hogy az embert a végesség határozza meg, ha nem halnánk meg, nem lenne értelme sem az életünknek, nem kellene beosztanunk az életidőnket, nem kellene határoznunk a sorsunkról, nem kellene döntéseket hoznunk, hiszen a végtelen időben minden lehetséges – így viszont könnyen az lenne az eredmény, hogy végül nem csinálnánk semmit, totális passzivitásba, egyfajta élőhalott állapotba dermednénk.. Másfelől a motivációink nagy része is a biológia testből indul ki, és az örömérzetek is ezzel kapcsolatosak. Nehéz elképzelni, mi motiválna különböző cselekvésekre egy gépi intelligenciát. Bármilyenek is legyenek ezek a lények, nem sokban fognak hasonlítani arra, amilyen fogalmat most alkotunk az életről.
Egyébként Davies azt a kérdést is felteszi a könyvben, hogy vajon az intelligencia kialakulása és a vele járó technikai civilizáció megjelenése elkerülhetetlen következménye-e az élet fejlődésének, ez-e az evolúció szükségszerű csúcsa, célja. Valószínű, hogy nem az: csak azért érezzük így, mert mi ebben vagyunk a legjobbak. Egy elefánt valószínűleg úgy gondolja, hogy az evolúció csúcsa az ormány kialakulása. Az élet véletlenszerűen tapogatózva próbál ki lehetőségeket, és belebotlik az intelligenciába. Davies szerint a természettudomány és a technika fejlődése annak a jellegzetes kulturális együttállásnak köszönhető, ami Európát jellemzi: mi, európaiak a görögöktől örököltük a logikus gondolkodást (Arrisztotelész külön könyvet szentelt e tudománynak), a zsidóktól pedig az egyistenhitet, ami szerint a világ létrehozásának volt egy egységes terve, nem pedig ciklikusan teremtődik újra, mint ahogy a keletiek vélik. E kettő eredményezte, hogy az európai ember kutatni kezdett e tervrajz iránt, amit egyre inkább a logika eszközeivel kívánt megérteni, és egyre kevésbé a vallási hiedelmek alapján. Úgy tűnik viszont, ha már egyszer megindult a technikai civilizáció fejlődése, nemigen fog megállni.
Utolsó kommentek