Az olvasás kalandja

Történet

   Debrecenben a Nagyerdőn van egy kocsma, ennek a pincéjében gyűlik össze tizenkét diák. Ők a „Csittvári Krónika” jegyzői. A krónikába írnak fel minden olyan dolgot, amit nyilvánosan nem lehet elmondani: a történelem hivatalosan el nem ismert eseményeit, gúnydalokat, a vallást kritizáló gondolatokat. A szerző név szerint is megemlíti ötüket.

• Jenőy Kálmán, az elnök, a történet főszereplője. Magas, délceg, jóképű, a szája dacos jellemre utal.
• Biróczy Sándor: alacsony, sánta, éles eszű fiú.
• Barkó Pál: nagyon magas, erős állú fiatalember. Teológiát tanul, érdekli a magyarok őstörténete.
• Borcsay Mihály: izgékony, ragyás, tele tűzzel, vörös hajú diák.
• Csuka Ferenc: izmos testalkatú teológushallgató.

Most is éppen üléseznek, döntést hoznak, a javasolt írások közül mit vegyenek bele a Krónikába, és mit ne. Csak tizenegyen vannak jelen, mert az egyikük, egy Aszályi nevű diák, szerette volna felvetetni a gúnyversét, amit azonban Jenőy és a többiek nagyon alantasnak tartottak, emiatt a szerző megsértődött, és nem jelent meg az ülésen. Valószínűsítik, hogy mást kell választani a helyére. A Krónikának is új rejtekhelyet kell majd keresni, hiszen lehet, hogy Aszályi elárulja a mostanit. A tanárok egyre keresik az iratot, de az évek alatt eddig még sosem találtak rá.

  Nagyjából vége az ülésnek, amikor Muskotályi, a tanár jelenik meg a helyszínen. Tudja, hogy mit csinálnak ott a fiúk, el akarja kobozni a Krónikát. Borcsay nagyon részegnek tetteti magát, vele a tanár szóba sem áll, pedig az ő kabátja alatt lapul a szóban forgó dolog, amit így kicsempész a kocsmából. Jenőy furfangos válaszokat ad a tanár kérdéseire, aki a pincében a Krónikát keresi. A professzor gyanakszik, hogy az egyik üres hordóban rejtették el, ott azonban csak egy gerezd fokhagymát talál. A tanár megszégyenülten távozik.

  A fiúk tudják, hogy másnap valószínűleg kicsapják őket, ám örülnek, mert a Krónikát mégiscsak megmentették.

  A Rákóczi harangja Debrecen nevezetessége. A nagy magyar adta ajándékba a kálvinista Rómának, de az 1802-es tűzvészben átizzott, a debreceniek, hogy hűtsék, vízzel locsolták, ekkor elvesztette régi szép hangját. Azóta csak gyászos események alkalmával szólal meg, mint amikor pl. kicsapnak egy diákot az iskolából, ahogy most is.

   Jenőyéknek az iskola vezetősége előtt kell felelni a tettükért az iskolai tanács összehívásakor. Először Biróczyt vonják felelősségre, aki csupa bolondságot válaszol a kérdésekre, majd Barkót, aki minden kérdésre valamilyen egy-egy idegen nyelven felel (kb. tíz nyelven tud). Jenőy azonban kereken megmondja a tanároknak, hogy a Krónikát kötelességüknek érzik megvédeni, akkor is, ha kicsapják őket. Ez meg is történik, ötüket eltanácsolják, a többiek büntetést kapnak. Mint sejthető, Aszályi volt az, aki feladta őket, és elárulta, hogy pincében rejtegeti a Krónikát. Mivel azonban a könyv nem volt a mondott helyen, a tanári kar Aszályit is kicsapja rágalmazásért.

  Az öt hős elhagyja az iskolát, és nekivág a nagyvilágnak. A többi diák elkíséri őket a Nagyerdő széléig, a debreceni néppel együtt, amely nagyon sajnálja a fiatalokat, többen perecet, kolbászt, szalonnát adnak nekik az útra.

   Jenőyék egy szalmakazalban alszanak, majd reggel tovább indulnak. Egy szekér veszi fel őket, rajta egy borzas, kissé mocskos arcú ember. Kiderül, hogy nem más ő, mint Csollán Berti, a messze földön híres tréfacsináló. Magával is viszi a fiúkat a tanyájára, Gödényfalvára, ami igen különös hely. A főépületnek pl. nincs kéménye, mert az építész elfelejtette, hogy kályha is kell a házba. Semmi nincs összeszámolva, Berti azt sem tudja, hány birkája, juha, mennyi földje van pontosan.

    A munkásai sokat panaszkodnak, hogy már két éve nem járt pap a birtokon, aki misét tartott volna, hiányzik nekik a kegyes lelki táplálék. Nosza, ha már itt vannak a fiúk, Berti felkéri őket, hogy prédikáljanak az érintetteknek. A diákok szónokolnak is reggeltől estig derekasan, az emberek már szenvednek a sok hallgatástól, untig elég lesz nekik belőle egy időre, többet nem fogják nyúzni Bertit, hogy hozzon nekik papot!

  Berti ezután napokig kártyázik, eszik-iszik a fiúkkal. Megpróbálja elnyerni a pénzüket, de nem sikerül. Eddig még nem sok ember akadt, aki kifogott Bertin! Ám a fiúk eszén nem képes túljárni. Végül mindannyiukat valamilyen ajánlással engedi útjára, ami jótettnek tűnik, de valójában tréfa az egész. Jenőt a volt feleségéhez ajánlja be Pestre. Jenőnek fogalma sincs arról, hogy Berti valójában éppen válik az asszonytól. Jenő nagyszülei gazdagok, de egyelőre nem akar hazamenni hozzájuk, és elmondani nekik, mi történt vele az iskolában.

  Berti azonban még nemigen akarja elengedni a srácokat, olyan jól mulat velük. Ezért aztán egyenként szöknek el, és mire Berti észbe kap, már elhagyták a tanyát. Berti a nyomukba ered, a diákok csellel jutnak tovább: Biróczy a Tiszán azt hazudja a komp kezelőjének, hogy Berti „katekizmust” tervez másnapra, vagyis minden tanyai dolgozónak fel kell majd mondani a katekizmus a diákoknak. Nosza, erre a kompos átviszi őket a Tiszán úgy, hogy Berti ne érje utol őket.

  Egy kis épületben alszanak, másnap el kell válniuk. Elhatározzák, hogy tizenkét év múlva találkoznak Pesten. Biróczy egy rakás pénzt nyert kártyán Bertitől, ezt elosztja, mindenkinek a zsebébe tesz egy részt. Mire másnap felébrednek, és visszaadnák neki a pénzt, Biróczi már messze jár.

   Biróczyt Pesten Korcza fiskális úrhoz ajánlotta be Csollán Berti. Birócyz fel is keresi Korczát, aki különc modorú, csúnya arcú ember. Az ajánlólevél lényegében egy tréfa, pl. az áll benne, hogy Biróczy nagyon sokat bír enni. Amikor azonban kiderül, hogy Biróczy kártyán pénzt nyert Beritől, a fiskális felfigyel a fiatalemberre. Bohó próbák sorát kell kiállnia, amiket könnyedén vesz – pl. ő az egyetlen a világon, aki el tudja olvasni az ügyvéd írását, méghozzá fejjel lefelé fordítva. Korcza tehát felveszi egy évre patvaristának, azaz ügyvédbojtárnak.

   Kálmán is Pestre érkezik, felkeresi Berti feleségét. Meglepetésére egy gyönyörű, tizenkilenc éves nővel találkozik, eléggé zavarban is van. A hölgy először nem is tudja, milyen módon segítethetne Kálmánnak, aztán kitalálja, hogy beajánlja titkárnak az ügyvédénél, aki nem más, mint Korcza.

   Kálmán felkeresi Korczát. Amikor kiderül, hogy már Biróczy a patvaristája, megbeszéli az ügyvéddel, hogy amikor a barátja gyakornoki éve lejár, hagy lépjen ő a helyére. Ha ugyanis a kiszabott idő megvan, letehetik az iskolai vizsgát. Átadja Korczának a pénzt is, amit Biróczytól kapott, de nem akarja elfogadni, az ügyvéd majd továbbítja azt a patvaristájának.

  Kálmán ezután nehéz szívvel indul haza a nagymamájához, akitől nyilván komoly fejmosást kap majd.

   Kálmán hazatér K…-ba (Komárom?). A nagyanyja neveli, az apja és az anyja meghalt. Velük lakik a nagybátyja, Béni bácsi, akit a nagymama, miután a másik fia (Kálmán apja) meghalt, féltő gondoskodással nevelt, így Béni bácsi, aki most 47 éves, nem is tudott igazán felnőni: semmit nem képes megcsinálni önállóan, az anyja nélkül még a város határán sem ment túl soha, mindig sapkát visel, írni-olvasni is csak nagy keservesen tanult meg. Béni bácsin kívül velük él még a 16 éves Cilike, egy árvává lett távoli rokon. Cilike nagyon szereti Kálmánt.

   Amikor Kálmán hazatér, a nagyanyja nem kérdezi meg, miért csapták ki, de levelet ír Járai Ézsaiásnak, a debreceni iskola vezetőjének, hogy az évi 60 ezer forintot, amivel eddig az intézményt támogatják, ezentúl nem nekik, hanem Sárospataknak fogja utalni. Válaszában Ézsaiás elfogadja a döntést, egyúttal tájékoztatja az asszonyt a kirúgás okáról.

  Jenőyné ezen elszörnyed, és előveszi az unokát. Kálmán szerinte óriási veszélynek tette ki magát, örökké rettegnie kell majd, hogy felfedezik a Krónikában az írását (ez történt a nagyapjával is, ő is írt a Krónikába, és a félelem felemésztette a lelkét). Olyan lesz, mint a csóró Csokonai, meg Kölcsey. Pedig ő, Jenőyné azt szeretné, ha normális ember válna belőle.

   Egy nap Béni bácsi izgatottan ér haza: vándorszínészek érkeztek a városba, nagyon szeretné, ha a család elmenne, és megnézné őket. Így is történik, a komédiások egész sor darabot adnak elő esténként, amiket Béni bácsi, Jenőyné és Cilike rendre meg is tekintenek, minden este ott ülnek a közönség soraiban. Kálmánt is hívják, de ő otthon marad, készül a magánvizsgára, amit Patakon fog majd letenni. Csollán Berti Kálmán barátjának, Borcsaynak olyan ajánlást írt, ami Bálvándyhoz, a híres művészetpártoló úrhoz szól, hogy segítsen neki színészként elhelyezkedni. Kálmán keresi is a barátja nevét a színlapon, de nem találja, ezért választja inkább a felkészülést a szórakozás helyett.

  Az egyik előadás után Béni bácsi nagyon nevetve tér haza, alig tudja visszatartani a kacagást, még aludni sem képes (közös szobájuk van Kálmánnal). Kiderül, hogy Bálvándy az oka Béni bácsi jókedvének. A földbirtokos ugyanis minden este ott van az előadásokon, és maga is tréfás beszólásokkal, akciókkal mulattatja a közönséget. Amikor azonban Béni bácsi elmeséli, mi történt aznap este, kiderül, hogy ezúttal Bálvándy Jenőyné, vagyis a nagymama rovására sütött el egy tréfát az előadás során. Kálmán felháborodva förmed rá a bácsira: neki nem nevetni kellett volna, hanem elégtételt venni a sérelemért. Béni bácsi erre igencsak megszeppen.

   Kálmán viszont elhatározza, hogy következő este ő is elmegy az előadásra, és a körmére néz Bálvándynak, nem hagyhatja, hogy a nagymamán viccelődjön. A haragjában persze benne van a be nem vallott féltékenység is, amit a még kissé félszeg fiatalember érez az érett és közkedvelt férfi iránt. Amikor azonban este összetalálkozik Bálvándyval, és már várja az alkalmat, hogy kiöntse a dühét, a férfi váratlan kedvességgel és udvariassággal viszonyul hozzá, Jenőyné sem látszik neheztelni, és együtt bemutatják Kálmánt a főispánnak, aki megígéri, hogy ha megvan a vizsga, maga mellé veszi Kálmánt jurátusnak.

   Kálmán azt sem tudja, hová legyen zavarában. Elkezdődik az előadás, a Hamlet. Kálmán megdöbbenve látja, hogy Bányaváry, aki a címszerepet játssza, nem más, mint az ő barátja, Borcsay álnéven. A szünetben fel is keresik Bálvándyval Borcsayt az öltözőben. Borcsay örül a viszontlátásnak, közben viszont látszik, hogy igazi büszke ember lett belőle. Cilike elrévedve néz maga elő – talán szerelmes a színészbe.

  Bányaváry (emlegessük immár mi is a felvett nevén, mondja a szerző) ettől kezdve rendszeres látogató Jenőyéknél, egyszer az egész társulatot is meghívják vendégségbe. Kiderül, hogy Cilike gyönyörűen tud énekelni.

  Elérkezik az utolsó nap, amikor a komédiások előadást tartanak, rövidesen indulnak tovább. Béni bácsi nagyon sajnálja, hogy el kell válni a társulattól. Tél van, de Jenőynének gyönyörű sárga violái nyílnak a lakásban. Béni bácsi ezekből titokban elcsen néhányat, és a társulat igazgatónőjének adja, aki iránt plátói vonzalmat kezd érezni. Nagy kockázatot vállalt: retteg, hogy az anyja észreveszi, hogy hiányzik pár virág. Iszonyúan megrémül, amikor a színésznő a színpadra úgy áll ki, hogy egy ilyen virág van az ingére tűzve. Jenőyné azonban nem fog gyanút, azt hiszi, hogy művirágról van szó.

  Otthon aztán kitör a vihar, Jenőyné nagyon ideges. Béni bácsi azt hiszi, a virágok miatt, de kiderül, hogy másról van szó: Cilike megszökött a színészekkel.

   Jenőyné kimondja, hogy nem akarja többé látni a lányt, és Kálmánnak is megtiltja, hogy felvegye vele a kapcsolatot, vagy hogy bármiben is segítse. Kálmánnak le kell tennie a vizsgát, aztán patvarista lesz belőle Korczánál, majd jurista a főispánnál. Aztán a nagymama felől már lehet bármi, akár korhely is, meg fogja kapni az örökségét, mondja Jenőyné. Egyvalamit tilt csak meg neki: hogy poéta vagy színész váljék belőle. Másnap indul is Kálmán Patakra, hogy teljesítse a magánvizsga követelményeit.

  A vizsga után Korczánál helyezkedik el. A nagymama küld vele pénzt is, úgyhogy Korcza nem is nagyon akarja dolgoztatni, felőle azt csinál Kálmán, amit akar. Kálmán azonban aszkéta életet él, nem költ semmire, viszont rengeteget körmöl az irodában. Titokban viszont, amikor senki sem látja, verseket, drámákat ír, és rajzol is.  

 Korcza egy szép napon közli Kálmánnal, hogy két hétre Bécsbe megy. Addig Kálmánra hagyja az irodát, beszéljen az ügyfelekkel, és nézegesse a periratokat, ha kedve van, próbaképpen írjon védő-vagy vádiratot is ahhoz az ügyhöz, ami megtetszik neki. Egy hét múlva egy fura, nagydarab, süket alak lép be hozzá, Sátory őrnagy, Katinka nagybátyja. Kálmán nemigem tudja, mit kezdjen a különös figurával, de ekkor váratlanul betoppan az irodába Korcza is, aki valami iratért hirtelen hazajött, de majd mennie is kell vissza. Korcza tárgyal tehát Sátoryval, a diskurzus lebonyolításának módja igencsak elképeszti Kálmánt. Korcza ravaszul úgy tesz, mintha ő is süket lenne, és nem hallana semmit. A falra írnak krétával, úgy kommunikálnak egymással. A rendhagyó kommunikációból kiviláglik, hogy Sátory Katinka válóperét szeretné gyorsítani, fenyegetőzik, és iszonyú dühös, ám Korcza nem ijed meg tőle, így hát végül Sátory feldúltan és dolgavégezetlenül távozik.

  Korcza tehát még egy hetet Bécsben tölt. Másnap Katinka keresi fel Kálmánt, és azt kéri tőle, olvassa fel a válóperes iratait. Így szerez tudomást Kálmán az ügy részleteiről: Katinka egy napig volt Berti felesége, aztán rögtön elváltak, ebben pedig valahogy Bálvándy is benne volt. Kálmán elborzad a történeten, hiszen Katinka számára olyan tiszta, angyali nőnek tűnik, aki nem keveredhet bele semmilyen piszkos földi perbe (ez persze csak egy fiatal, álomvilágban élő férfi illúziója). Nagy meglepetésére azonban Katinka csak ásít, őt nem hatja meg ennyire az egész.

   Kálmán az irodába visszatérve elolvassa Korcza védőbeszédét is, de nagyon száraznak találja. Elhatározza, hogy ír egy jobbat, ami valóságos drámai monológ a szegény, tiszta szívű nőről, akit kihasznál a gonosz világ. Amikor Korcza hazatér, fel is olvassa neki. Korcza nem ért egyet a fogalmazvánnyal: ha ezt a bíróságon felolvassák, rögtön kimondják a válást. Kálmán meglepődik: hát nem ez a célja a válópernek?

   Nem éppen, fejti ki Korcza az ügy részleteit. A cél éppen az, hogy elhúzzák a pert. Katinka szülei ugyanis megegyeztek a lánynál húsz évvel idősebb Berti szüleivel, hogy a két ivadékot összeadják majd (Katinka 20, Berti 45 éves volt akkor). Katinkát fiúsították: mivel nem volt fiuk, ő lesz az örökös. De csak akkor, ha Berti felesége lesz, különben a nagybátyja, az őrnagy örökli a vagyont. Katinka viszont nem akart Bertihez menni, hiszen az közben piszkos, züllött alakká vált. Arra az esetre, ha Katinka kel egybe Bertivel, a szülők úgy rendelkezte, hogy a vagyon legyen a nagybátyjáé. Ha tehát a válás megtörténne, Sátory kapná az örökséget, neki pedig égető szüksége is lenne rá, hiszen a saját pénzét mind eltékozolta, úszik az adósságban. Most tehát húzzák a pert, amíg Sátory meg nem hal. Mindennek ellenére Kálmán úgy gondolja, az ő beszéde mégiscsak jobb, mint a főnökéé. Korcza ráhagyja: menjen él Katinkához, és olvassa fel neki a szöveget, ha a nőnek tetszik, akkor legyen az a védőbeszéd.

Kálmán fel is keresi a szóban forgó hölgyet, aki éppen a háziállatai közt időzik. Felolvassa a művét, de a várt drámai hatás elmarad, mert a papagájok és egyéb lények folyamatosan hangoskodásukkal megzavarják az előadást. Katinka szerint a beszéd szép, de… „következik a cáfolat.” De ezt a cáfolatot ajak mondja ajaknak.

   Amikor aztán Korcza és Kálmán ebédelnek, a főnök megpróbálja kihúzni a fiatalemberből (egyébként pont most töltötte be a huszat), hogy mit mondott a nő, ő azonban csak hallgat zavartan. Végülis nem derül ki, pontosan mit is döntött Katinka.

    Kálmán egyre inkább belehabarodik Katinkába, mindenhova követi. Amikor aztán a nő kitalálja, hogy Ostendébe megy nyaralni, Kálmán elhatározza, hogy vele megy. Ehhez azonban pénz kell, de honnan vegyen? Elmegy egy Kalender nevű emberhez, aki abból él, hogy kölcsönökkel segíti ki az embertársait. Kálmánnak ezer forintra lenne szüksége. Most húsz esztendős, 24 éves korában lesz nagykorú, akkor jut hozzá az örökséghez, akkor tudja majd visszaadni a pénzt. Kalender azonban azt válaszolja, hogy ezret nem ad kölcsön, csak tízezret. Kálmán nem örül a dolognak, de hosszas dilemma után hajlandó lenne belemenni az ügyletbe. Csakhogy Kalender összesen egy ezret adna neki készpénzben, a másikat sorsjegyben (amit aztán be kell váltani pénzre, de azon már veszít Kálmán), nyolcat pedig értékpapírban, „Hadik-féle partialisban”, ami azonban szinte semmit nem ér. Ez egy átverés. Kálmán dühösen hagyja ott Kalendert.

  Elmegy Katinkához, és ott találja Bálvándyt, vidáman társalognak. Kálmán csalódott: azt hitte, a nő csak vele nevet ekkorákat. Bálvándynak épp most halt meg egy nagynénje, akitől hatalmas birtokot örökölt a Kárpátokban. Egy hét múlva lesz a temetés, két hét múlva nagy ünnepet ülnek a birtokon az erdőben, Bálvándy oda hívja a nőt, Katinka nem mond nemet. Kálmán nem tudja, mi lesz. Szeretné, ha a nő vele menne nyaralni. Újra felkeresi Kalendert, és felveszi tőle a pénzt, még akkor is, ha tudja, rossz üzletet kötött.

   Az ügyvédi irodában Biróczy keresi fel. Jó hírrel szolgál: Decséry főispán a birtokára költözik, ahova maga mellé szándékozik venni Kálmánt jurátusnak. Kálmán azonban erről hallani sem akar, Katinka mellett kíván maradni. Pedig a családnak van egy angyalarcú unokája is, érvel Biróczy, de hát ez nem hat Kálmánra, hiszen másba szerelmes. Éjjel különöset álmodik: egy gyönyörű, sugárzó arcú nő jelenik meg neki, akiről nem tudja, kicsoda.

   Másnap Csuka Ferkó keresi fel, aki Sátory trombitása. Tőle tudja meg, hogy egykori barátjuknak, Barkó Palinak megjelent egy írása a Tudományos Gyűjteményben, ahol beszámol kirgizisztáni kalandjairól, ott keresi ugyanis a magyar őshazát. Kálmán most ébred rá, hogy elvesztette a lelkesedést, ami diákkorában fűtötte a haza, a haladás és a művészet iránt. Tudja már, ki volt a csodás múzsa, aki megjelent neki álmában!

  Kálmán elmegy Kalenderhez, és visszaadja neki a pénzt. Elfogadja a főispán ajánlatát. Biróczyval felkeresik Decséry hercegnőt, a főispán édesanyját, aki egyelőre még Pesten tartózkodik. A hercegnő kedves, kövérkés hölgy. Ott van vele az unoka is, akiről Biróczy beszélt, Dorothea grófnő név szerint. Gyönyörű teremtés, Kálmán rögtön beleszeret. Katinkát tüstént el is felejti, olyan az egész, mintha csak egy álom lett volna. A hercegnővel együtt indul a társaság vidékre.

   Útközben Biróczy és Kálmán, amikor a hölgyek elalszanak a hintóban, latinul beszélgetnek arról, hogy milyen szép nő Dorothea, csak kár, hogy nem tud magyarul (azt hiszik, latinul sem tud). Amikor megérkeznek, a család tanácsot tart, ahol Kálmánt kérik fel jegyzőnek. Itt jut a tudomására, hogy a hercegnő nagyon is tud latinul, sőt Dorothea is bírja a nyelvet. A tanács után a hercegnő Kálmánnal beszélget. A család támogatni fogja Kálmánt, aki valószínűleg fényes pályát fog bejárni, hiszen okos embernek látszik. Szóba kerül a nyelv témája is. A hercegnő nem érti, miért kellene Dorotheának tudni magyarul. Mire jó a magyar? Ha olvasni, kommunikálni akarnak, ott a német, francia, latin stb. De azért, ha Kálmán akarja, taníthatja Dorotheát erre a nyelvre.

   A későbbi összejöveteleken további személyek tűnnek fel, akiket addig Kálmán nem ismert: monsieur Henry, a francia nyelvű szerecsen, a tánctanár és Zuzanne kisasszony, a hercegnő társalkodónője. Biróczy szerint nekik nagyon nagy befolyásuk van a családra a hercegnőn keresztül. Kálmán ezen nagyon nevet, hihetetlennek találja.

   De vajon mi az oka annak, hogy a Decséry-család ilyen előzékeny Biróczyval és Kálmánnal? Nos, magyarázza a szerző, a jurátusok (joggyakornokok), akik náluk szolgálnak egy évig, egykor jelentős emberek lesznek, így a família biztosítja magának a jövőbeli összeköttetéseket. Azonkívül az okos, értelmes, meghatározó fiatalokat a maguk oldalán tudhatják, így azok nem fognak később lázadni a vármegye elöljárói ellen.

  Henry nem sokra becsüli a magyar népet. Körülvezeti a kastély könyvtárában a két jurátust, ahol akadnak ugyan magyar eredetű könyvek, de azok mind latin nyelvűek, a magyar műkincsek is mind-mind valamilyen más nemzetiség mestereinek keze munkái. Biróczynak nem tetszik, amiket Henry mond, de Kálmán elismeri, hogy igaza van. Henry szerint egyedül a magyarok magántánca ér valamit. Fel is ajánlja, hogy megtanítja rá Kálmánt. Kálmán tehát délutánonként Dorotheát tanítja magyar nyelvre, éjjelente pedig ő tanul táncot Henrytől.

   Az öreg Decsérynek, a főispán apjának neve napját ünnepli a família (Pál-nap). Az unokák köszöntik, családi misét is tartanak. Dorothea azonban magyarul szól hozzá, ezzel nagy örömet okoz az öregnek. De az igazi meglepetés ezután következik. Kálmán előadja a magyar magántáncot, amit Henry óráin sajátított el. Ezen érzékenyül csak el igazán az öregúr! 52 évvel ezelőtt ő is pont ezt táncolta Mária Terézia udvarában. Hálája jeléül Kálmánnak ajándékozza az óráját. Ez nagy dolog, mert az öreg elég zsugori, még soha senkinek nem adott semmit. Biróczy egy kicsit irigykedik is Kálmánra.

   A főispánnak magyarul kell beszédet mondania valahol, Kálmánt bízza meg, hogy írja meg a szöveget. Ez nagy kihívás.

     Katinka nagyon dühös és csalódott, amiért az udvarlója a főispánékhoz szegődött, igaz, ez nem annyira a szívét, mint inkább a hiúságát bántja. Három napra bezárkózik, mintha beteg lenne, közben azonban levelet ír valakinek. Amikor Bálvándy felkeresi, nem érti, mi történt vele. Katinka erre azt válaszolja, ki akar békülni a férjével, már meg is hívta Pestre.

   Berti meg is érkezik a Fehér Hajó fogadóba. Kérdezi a portást, milyen látnivalót érdemes megtekinteni a városban. Kiderül, hogy többek között van a „hecc”, ahol bikák és bivalyok küzdenek egymással. Bertinek ez nagyon megtetszik, indul is a heccbe, Katinkáról meg is feledkezik. Pedig egy öregasszony jön hozzá az üzenettel, hogy a felesége beszélni akar vele. Berti fittyet hány a kérésre.    

   Útban a „hecc” felé Berti összetalálkozik régi barátjával, Bálvándyval, nagyon megörülnek egymásnak, együtt töltik a napot és az éjszakát. A heccben remekül szórakoznak, látnak idomított bolhát, kutyaviadalt, ahol a kutyák nem egymás ellen harcolnak, hanem egy kóbor macskát hajszolnak, amit egy komisz gyerek dobott be nekik; a bikaviadal során a bika elszabadul, és kitör az utcára, alig tudják visszahozni.

   Éjjel kártyázni mennek, ahol Berti minden pénzét eljátssza. Bálvándytól kér kölcsön száz forintot, aki csak akkor hajlandó adni, ha Bertitől kap valami zálogot. A kiszemelt tárgy Berti jegygyűrűje, ezt Bálvándy el is nyeri tőle, és nála is marad.

  Másnap Berti arra ébred, hogy egy Wasztl nevű mészároslegény toppan be hozzá, és meg akar vele verekedni. Kiderül, hogy valaki plakátokat helyezett el Berti szállása előtt, miszerint ő egy világhírű mutatványos, aki 100 forintot ad annak, aki le tudja győzni. Wasztl ezt a pénzt szeretné most megszerezni, már kezdené is a bunyót, Berti csak nagyon nehezen tudja lebeszélni. Kiderül viszont, hogy már mások is készülődnek, hogy megküzdjenek vele. Bertinek ez nagyon nem tetszik, ráadásul arra gyanakszik, hogy a tréfát Katinka vitte végbe bosszúból, úgyhogy inkább fogja magát, és hazamegy, otthagyja Pestet. Bálvándy diadalittasan meséli el az ügyet Katinkának, aki nagyon dühös.

   Kálmán meg van illetődve a névnap után, ahol olyan nagy sikert ért el, úgy érzi, övé Dorothea szíve. Biróczy felveti neki, hogy nem csupán felfelé, de hátrafelé is megy a lépcsőn, de ő nem nagyon foglalkozik ezzel. A család a Kárpátokba készül Bálvándy beiktatási ünnepségére, meghívják magukkal Kálmánt is.  

  Bálvándy rendezvényére azért csak, most, jóval a tervezet időpont után kerül sor, mert újra kellett építenie Kordicát, az uradalma központját. Ezt a kis falut koszos, ócska faházak alkották, Bálvándy teljesen újakat emeltetett helyettük.

   Az ünnepségre odaérkeznek Decséryék, de részt vesz azon Sátory Katinka és Aszályi is (miatta csapták ki Kálmánékat az iskolából). A beiktatás előtt a program hajtóvadászat: mivel sok a medve a környéken, ki kell irtani, vagy el kell űzni őket. A férfiak korán reggel indulnak, egy darabig a nők is velük mennek. Hogy kinek melyik helyre jut, azt sorsolással döntik el. Katinka és Kálmán a Korda-főt húzzák, így tehát egy orosz vezetővel hármasban indulnak meg az erdőben a Korda folyamhoz. Amikor a vezető iszik egy kis pálinkát, megebédel, és elalszik, Kálmánék beszélgetni kezdenek. Katinka kérdezi, miért hagyta ott olyan gyorsan. Kálmán elmeséli mindazt, ami azokban a napokban történt: pénzt vett fel, még a lelkét is odaadta volna Katinka szép szeméért, mindent feláldozott volna, hogy együtt legyenek ketten – de nem hárman. Tehát Bálvándy a baj, mondja Katinka. De miért ijedt meg annyira Kálmán? Miért nem volt önbizalma? Miért nem küzdött? Miért irigykedett a másik férfira? Kálmán belátja, hogy a nőnek igaza van. Ezután elmeséli, amikor rádöbbent, hogy a volt barátai a nemzetet szolgálják (mint tudós felderítő, színész), ő meg nem, és ez bánattal töltötte el. És talán én voltam az oka, kérdezi erre Katinka, hogy nem tett semmit a nemzetért? Én tartottam vissza valamiben? És ha a nemzetéért akart tenni, akkor miért rohant a főispán családjához, és miért lett Dorothea bálványozója? Ennek mi köze a nemzethez? Katinkának mindebben bizony nagyon igaza van.  És különben is, a főispánnál akarja majd játszani a kurucot Kálmán? Azt várja, hogy egy ilyen nagy úr lányát hozzáadják majd, csak úgy a semmiért cserébe?

   Kálmán igen el van búsulva, ahogy mindezt hallja, mert igazak a szavak. Ekkor hirtelen egy nőstény medve tör át a bozóton két bocsával, és menekül a hegy felé. Kálmán lőni akar, de megsajnálja az állatot, így Katinka végez a mackóval. Amikor a társaság ezt megtudja, Katinkát vadásszá avatják, Kálmán viszont az ügyetlen vadászok listájára kerül, így neki jó szokás szerint bajuszt rajzolnak. Nagyon szégyelli magát, magyarázkodik, hogy nőket még akkor sem bánt, ha az a nő történetesen egy medve.

   Amikor a nép megindul az erdőn keresztül, Aszályi nagyon fél: arra gondol, hogy rájuk támadhat az a hatalmas hímmedve, amit a többi vadász beszámolója szerint megsebesítettek ugyan, de nem öltek meg, így kereket oldott. Az orosz erdei vezető még adja is alá a lovat: szerinte léteznek boszorkánymedvék, amikre nem hat a golyó. Ekkor valóban elő is tör a lombok közül egy óriás állat, és a kocsi felé tart. Mindenki menekül, Aszályi pánikba esik. Kálmán azonban bizonyítani akar. Többször lő a medvére, de nem okoz semmilyen sérülést, végül a puskatussal vágja fejbe. Ekkor a medve felordít, hogy elég volt! Kiderül, hogy Bálvándy tréfája az egész: egy embert öltöztettek medvebőrbe, hogy ráijesszenek Aszályira és Kálmánra, ezért tettek vaktöltényt a puskájába is, amit Bálvándy Kálmánnak adott. De hát Kálmán nem tudta, hogy vicc az egész, így mégiscsak bizonyította a bátorságát. Le is törlik róla a bajuszt.

  Katinka megharagszik Kálmánra: amikor vele volt, bénán viselkedett, amikor viszont Dorothea mellett állt, akkor hősiesen szállt szembe a fenevaddal.

  Amikor a beiktatási szertartás elkezdődik, Aszályi, aki közben Csollán Bertinek kezdett dolgozni, protestál, és azt mondja, be fogja mutatni az iratokat, amik azt bizonyíthatják, hogy Bálvándy nem lehet az uradalom tulajdonosa. Erre egy éve van. Persze nincs semmi ilyen irat, de amíg nincs beiktatva, Bálvándy nem szedhet adót a falvakból. Ez tehát Berti tréfája. Amikor megtette a bejelentést, Aszályi megpróbál kereket oldani. Katinka azonban utána megy, és ötven aranyat ajánl neki, ha visszavonja a protestálást. Ha nem, akkor elveri a korbáccsal. Aszályi ezért megteszi, amit a nő kér, visszamegy, és azt mondja, hogy csak tréfa volt az egész.

  Este dínom-dánom következik, és egyszerre csak kiderül, hogy színház is van: Borcsay (Bálványosy) és Cilike lép fel. Kálmán nagyon örül a viszontlátásnak.

   Másnap templomszentelést tartanak az új birtokon. Kálmán, Borcsay és Cilike viszont nem megy oda, ők inkább kirándulnak egyet az erdőben. Borcsay elmagyarázza Kálmánnak: övék az igazi gazdagság, hiszen ők gyönyörködnek a természetben, mintha az egész az övék lenne, Bálvándy meg csak az adót szedi be. Élvezik a magaslatot és a csodálatos természetet, úgy érzik, nem csak fizikailag, hanem szellemileg is a megszokott világ felé emelkedtek, egészen fel az eszményekig. Kálmán ekkor papírköteget vesz elő a táskájából. Ez az első magyar dráma! A két fiatal színész teljes eksztázisban olvassa a szöveget. Hiszen ez remekmű! Rögtön el is kezdik szavalni. Örülnek, hogy Kálmán is velük tart a szép új, magyar jövő felé. Vihar kerekedik, de ezt sem bánják, egy kis erdészkunyhóban vészelik át az égszakadást.

   Amikor vége a rendezvénynek, a főispán családja nem Bécs, hanem Debrecen felé indul. Kálmánt előreküldik, hogy elintézze az előfogatokat és a szállást. Csakhogy Debrecenben éppen országos vásárt tartanak, sehol nincs kiadó szoba, még magánházaknál sem. Kálmán talál egy eladó házat, aminek irreálisan magas az ára: 20 ezer forint. Ennek a tulajdonosát akarja meggyőzni arról, hogy ha most úgysem tartózkodik senki az épületben, adja ki, az azonban hallani sem akar róla. Ekkor megjelenik Bálvándy, aki csont nélkül kifizeti az összeget, a tulajdonost pedig az adásvétel megkötése után rögtön ki is dobja. Kálmán el van hűlve a nagyszabású akción: egy éjszaka miatt ekkora pénzt kiadni, ilyen üzletet kötni! Érzi, hogy ő eltörpül Bálvándy mellett.

   Miután Debrecent elhagyták, újabb akadály következik. A Sebes-Körös megáradt, a híd eltört, nem lehet átkelni rajta. Úgy határoznak, betérnek Szentkeresztre, egy jó nagy paraszttanyára, ami sokáig a főispán birtoka volt, nemrég vette meg tőle Tóth Máté (egy korábbi fejezetben történt, amit nem jegyzeteltem ki alaposan).

   A módos parasztcsalád nagy házat birtokol, de ők nem abban laknak, hanem hátul a hajdani béreslakban. A család szívesen fogadja a főispánékat, remek ebéddel látják őket vendégül, jól összebarátkoznak. Sára asszony nagyon kedves, Erzsike, a lányuk olyan, mint a bibliai Éva, szép és egészséges, Dorotheával rendkívül szimpatikusnak találják egymást.

  Máté, a gazda nem a házban alszik, hanem kint a szérűn, Kálmán vele tart. Kiderül, hogy hatalmas a birtoka, minden övé, amíg a szem ellát. Kálmán csodálkozik is rajta, hogy ennek ellenére mégis egyszerű, szerény életet él, nem ágyban alszik, egész nap dolgozik.  A beszélgetésből, amik ezután kerekedik, kiderül, miként gondolkozik Máté a világról. Csak a munkát és a földet tartja nagyra. A tudományok szerinte csak arra jók, hogy elvegyék az embernek a hitét, és különben sem értene meg semmit azokból szerinte a parasztember. A költőket bolondnak tartja, az alkotmányt sem becsüli semmire: az is csak azért van, hogy a királyok adót szedjenek, és elvigyék a szegény embert katonának. Könyveket nem olvas, az arra járó kereskedőktől informálódik a világ dolgairól. A magyar nyelv ügye sem lelkesíti különösen, szerinte a színes dolmány a magyarság, nem más. Kálmán eltűnődik mindezen: igaza van Máténak, de mégiscsak jó lenne, ha a föld embere szellemileg felemelkedne, és megértené az említettek jelentőségét!

    Amikor visszaindulnak a Decséry-család birtokára, és elbúcsúznak Tóth Mátééktól, azok jelzik, hogy bármikor szívesen fogadják Kálmánt, ha arra járna. Útban a birtok felé Kálmán levelet kap Béni bácsitól, amelyben a nagybácsi beszámol arról, hogy a nagyanyjának tudomására jutott, hogy Kálmán találkozott a komédiásokkal, Cilikével – ennek nem örül, de egyelőre nem szakítja meg vele a kapcsolatot.

   A birtokon Decséryék már csak egy hetet időznek, aztán mennek Bécsbe. A grófnőtől Kálmán kap egy festményt Dorotheáról, azzal a felkéréssel, hogy másolja le, ez lesz az ajándék az öreg Decséry számára. Ezt Kálmán meg is teszi, de persze készít egy másolatot a maga számára is, ahol a lányt angyalként festi meg.

  Ezután már tényleg a nemsokára esedékes ügyvédi vizsgájára kell készülnie, ő azonban titokban a drámáján dolgozik tovább. Elkészült az első állandó színház Pesten, amit egy magyar nyelvű darabbal akarnak megnyitni, erre ki is írtak egy 100 forintos pályázatot. Biróczy meglátogatja Kálmánt, és rájön, mit tervez a barátja. Óvja Kálmánt a művészi pályától, hiszen az csak nyomorúságot tartogat a poéta számára, az emberek nem becsülik semmire a művészeket. Válaszul Kálmán elárulja neki, mekkora becsvágy dolgozik benne, és hogy éppen ezen a helyzeten szeretne változtatni. Amikor Biróczy elolvassa a szöveget, teljes a lelkesedése, óriási, kimondhatatlan nagy remekműnek találja. Viszont úgy véli, mégis inkább el kell azt süllyeszteni a fiókban: vagy a cenzor fogja kihúzni egy részét, vagy az előadásban nem fog átjönni a mondanivaló. Cilike ugyan nagy művész, de Bányayáry túl harsány, a finomabb érzelmeket nem képes megjeleníteni, el fogja ripacskodni az egészet. Kálmán azonban mégis beküldi a darabot a pályázatra. Biróczy egyébként óvja Kálmánt Aszályitól is, aki most Pesten tartózkodik.

  Kálmán leteszi ügyvédi vizsgát. Közben türelmetlenül várja, hogy értesítsék a színdarab értékeléséről. Az eredményhirdetés azonban borzalmas csalódás: nemhogy nem nyer, de még csak meg sem említik a nevét.

  Másnap felkeresi Kálmánt Pesten a nagyanyja. Egy szép házba vezeti, ahol gyönyörű dolgozószoba is van, és istálló két lóval. A birtokaik jövedelmének egy részét is megkapja. Viszont közben a nagymama nagyon ridegen beszél vele, és végül ezt mondja: Tanulj úr lenni! Kálmán elkeseredik, amikor magára marad: tehát nem több ő, „csak úr.”

  A társaságban sikeres lesz az örökségnek köszönhetően, a nádori udvarba is bevezetést nyer, kinevezik valamilyen posztra, utána ünnepelnek, Bálvándyval játékból párbajoznak. Decséry grófnő felkéri, hogy írjon egy üdvözlő verset a nádor kisfiának születésnapjára, ezt Kálmán visszautasítja arra hivatkozva, hogy ígéretet tett a nagymamának, hogy nem fog poétáskodni, valójában azonban nem szereti az ilyesfajta költeményeket.

   Magában viszont őrli a kétely: nem az, aki szeretne lenni, nem önmagának köszöntheti a népszerűségét, hanem a pénzének. Azt álmodja, hogy az asztalánál a toll életre kel, és magától kezd írni őhelyette.

   A grófnő azzal a hírrel fogadja, hogy az üdvözlő verset Dorothea megírta helyette. Kálmán elolvassa, magában nagyon rossznak találja, de mégis lelkesedik, hiszen szerelmes a nőbe, és örül, hogy az is érdeklődik a költészet iránt. Ha Dorothea tudná, mekkora költő is ő valójában!

  Annyira összemelegedtek, hogy már mindenki egy párnak tekinti őket, úgy tűnik, talán még esküvő is lesz. Csakhogy ekkor meghal a legifjabb főherceg. Nagy a gyász a nádori udvarban. Ezúttal Kálmán ír egy gyászverset a gyerek halálára – ez már nem hízelgés, úgyhogy meg lehet tenni. A főhercegnő elteszi a költeményt az imakönyvébe, közlik Kálmánnal, hogy mindenben segíteni fogják, amiben kell.

   A nádor a gyász ellenére rendszeres kihallgatást tart. Egy ilyen alkalommal Sátory őrnagy érkezik hozzá, hogy panaszt tegyen a jogászok és bírák lassúságáról. Ordít, dúl-fúl, rengetegen vannak még előtte a sorban, akik a nádorra várnak. Ekkor Kálmán lép be a terembe, rögtön be is bocsátják, és nagyon hosszan bent van. Sátoryt egyre emészti a méreg, hogy még ez a fiatal senki is így megelőzte. Egyszer csak holtan esik össze. Kálmán soha nem tudja meg, hogy ő okozta a halálát. A trombitása, Csuka Feri, Kálmán egykori iskolatársa viszont tőle kér közbenjárást, hogy az ura meghalt (Sátory trombitása volt), Kálmán szerez is neki új állást, házvezető lesz Decséryéknél. De miről beszéltek ilyen hosszan a nádorral?

  Kálmán a színtársulat számára szeretne engedélyt kérni, hogy a színházban játszhassanak. A nádor azonban nem helyesli, hogy Kálmán irodalommal foglalkozik, és hogy a nemzeti érzést szeretné ébreszteni a magyarban. Szerinte ez a nép nem kitartó, hajlamos a széthúzásra, ezért úgy jó, ha nem ébred nemzeti öntudatra.

  Mivel a nádortól nem kapott engedélyt, Kálán Alcsúthra megy a főhercegasszonyhoz, aki megígérte neki, hogy mindig számíthat rá. Csakhogy hideg ősz van, az út sáros, így nem engedik a hercegasszony elé. Különben is, a nő, aki gyászol, senkit nem akar látni, aki a kis hercegnek kedves volt. Kálmán elmegy tehát a kasznárhoz, hogy valamit egyék, ahol pont ott tartózkodik Bányaváry, aki a társulattal Pest felé tart. Nem kell neki engedély, anélkül is előadja Kálmán darabját. Igaz, hogy Kálmán azt a múltkori kudarc után elégette az írást, Bányaváry azonban egyszer elolvasta a szöveget, így fejből megtanulta az egészet.

 A színészek a rondellában lépnek fel. Kálmán nagyon izgatott. Sajnos az történik, amit Biróczy megjósolt: Cilikét kivéve a színészek rosszak, egyáltalán nem olyan az egész, ahogy Kálmán elképzelte, néhol inkább a saját paródiájának hat. A zajos siker, ováció elmarad. Jelen van Aszályi is, aki most segédszerkesztő a „Mulatságos” nevű lapnál, egyben kritikus is. Szemtől szembe dicséri Kálmánt, de másnap lesújtó kritikát publikál. Amikor Kálmán másnap meglátogatja a Decséry-családot, a grófnő kedves vele, Dorothea viszont nem érti, hogy honnan vette az ijesztő eszméket, amiket a darabba beleírt. A főispántól azonban megtudja Kálmán, hogy a nádor megharagudott rá, kegyvesztett ember lett. Tehát a grófnő már úgy volt vele kedves, mint egy bukott emberrel!

  A darabot betiltják, a színészek nem léphetnek fel többet a rondellában. Bányaváry kétségbe van esve: megcsináltatták a darabhoz a kosztümöket, elvesztették minden pénzüket. Kálmán felajánlja neki, hogy kifizet mindent. Ő tovább fog küzdeni. A gyengék feladják, az erőseket azonban megacélozza a balsors. Hiába a rossz kritika, a kegyvesztés, a kudarc, ő küzdeni fog tovább.

   Utoljára még elmegy Decséryékhez, ahol Csuka Feri közli vele, hogy a család már el is hagyta a házat. Viszont kap egy kis cédulát, amit Dorothea írt, és arra utal, hogy hűséges lesz hozzá. Kálmán ellátogat egy álarcosbálba, ahova Decséryék is készültek, azt reméli, ott találkozhat a szerelmével. Az álarc alól azonban, amelyről azt hiszi, Dorothea viseli, valójában Katinka szól hozzá. (Decséryék nem vesznek részt a rendezvényen, az álruhát eladták, Katinka megvette). Kálmán Katinkátótl tudja meg, hogy Dorotheáék Egyiptomba utaztak, de Bálvándyval. Kálmán arra kéri Katinkát, hogy engedje át a vándorszínészeknek az egyik üresen álló házát. A nő ebbe bele is megy, Bányaváryék nagyon örülnek, hogy van hol játszaniuk.

  Kálmán levelet kap a nagymamától. Fel sem bontja, úgyis tudja, hogy az asszony kitagadja. Elmegy Korczához, abban reménykedik, hogy az ügyvéd felveszi maga mellé dolgozni. Korcza ezt nem teszi meg, viszont rábeszéli, hogy mégiscsak bontsa fel a levelet, amit Jenőynétől kapott. Kiderül, hogy a nagyanyja mégsem szakítja meg vele a kapcsolatot, sőt biztatja, hogy folytassa, és utazgasson, menjen pl. Olaszországba. Kálmán ennek nagyon örül. Nem tudja, hogy az asszonynak van egy hátsó szándéka: ha az unokája elhagyja az országot, addig sem lesz Cilikéék közelében, hiszen ők azok, akiket Jenőyné engesztelhetetlenül gyűlöl.

  Telnek a napok, a közhangulat megfordul. Mivel a darabot betiltották, egyre többen érdeklődnek iránta, Aszályi méltatlan kritikája is az ellenkező hatást váltotta ki, mint amit szeretett volna. Olyannyira, hogy Aszályit a főszerkesztő még ki is rúgja.

   Bányavárytól tudja meg Kálmán, hogy a társaságnak új mecénása akadt: Tseresnyés uram, a csizmadia.  A mester vendégül is látja őket egy ebédre. Jót beszélgetnek, a csizmadia bölcseket mond, aminek a lényege a következő. Lehet, hogy Buda és Pest nem olyan, mint a nagy külföldi városok, de nem szabad elcsüggedni, mert mégis van fejlődés. Küzdeni kell, Kálmán és Bányaváry hajlamos feladni: Kálmán keserűen, szellemként járkált az utcán a darab bemutatója után, de dőreség ilyen gyors sikereket várni. A közönség még nincs megérve az eszmények ábrázolására, inkább olyan alakokat kellene szerepeltetni, akiket maga körül lát a való életben, és prózában írni. Ezt a közönség sokkal jobban értené, megszeretné az irodalmat, és lassacskán be tudná fogadni az emelkedettebb műveket is. Kálmán mindezen mélyen elgondolkodik. Egyelőre azonban Genovába utazik Dorothea után.

  Kálmán tehát Olaszországba látogat, igyekszik Decséryék nyomába kerülni. Közben azonban Tseresnyés ajánlására kapcsolatba kerül egy titkos olasz szervezettel, ami az itáliai nemzeti egységért küzd. Ők mindenről tudnak, Dorotheáékról is, tőlük tudja meg Kálmán, hogy Dorothea és az anyja mindenhová Bálvándy társaságában megy. Egyúttal azonban megismeri Kálmán az olasz népet is, a sokféle dolgos, becsületes hazafit. Kezd felnyílni a szeme, már nem ábrándokat kerget. Már nincs hatással rá Dorothea madonnaarca, most már a valóságos népre figyel. Bejárta tehát a művészi fejlődés létráját: először kirúgták az iskolából, aztán egy sápadt bálványt imádott, majd a becsvágy tüzelte, most viszont művészileg beérett, most már a valóság ábrázolására törekszik.

   A nagymama azt hiszi, hogy Kálmán csak fest Itáliában. A fiatalember el is küldi neki a rajzait és képeit, amivel hatalmas örömöt okoz Jenőynének. Az asszony elégedetten számol be arról, hogy Cilike és Bányaváry rosszul élnek, sikertelenek, az ember ivásnak adta a fejét. Kálmánnak ekkor felnyílik a szeme. Hát a nagymama csak ezt akarta! Hogy távol legyen tőlük! Nosza, indul haza, többé nem érdekli a festészet, most már a költő cselekszik.

  Hazamegy a nagyanyjához, és közli vele a szándékát, hogy poéta lesz. A nagymama ki is tagadja, ahogy várható volt. Ha pedig Bányaváryval akar találkozni, menjen a legócskább csapszékbe, mondja az asszony.

   Kálmán így is tesz, és valóban megtalálja ott Bányaváryt, aki részegen dülöngél, bódulatában azt hiszi magáról, hogy ő Mátyás király. Tseresnyés is minden este ott tartózkodik a lebujban – nem azért, hogy igyon, hanem hogy hazavigye a nagy művészt. Felajánlja Kálmánnak, hogy lakjon nála, és dolgozzon ott. Kálmán útközben Olaszországból hazafelé már írt is egy vígjátékot. Úgy gondolja, ezzel munkát fog adni Bányavárynak, akinek így nem lesz ideje inni. Mire azt megtanulja és előadja, ő ír egy másikat, és így tovább.

  Bányaváryt le is fektetik Tseresnyés uramnál (ilyenkor a csizmadia nem Cilikéhez, hanem saját magához szokta hazavinni). Míg a komédiás alszik, Kálmán leül a gyertyához, hogy még aznap éjjel átdolgozza a művet. Amikor Bányaváry felkel, Kálmán az asztalnál alszik. A színész megtalálja mellette az írást, rögtön elolvassa a darabot, és ujjongani kezd. Hiszen az ő régi barátja az, aki az asztalnál alszik, és micsoda műalkotást hozott! El is határozza, hogy nem iszik többet, csak a művészetnek fog élni. Megreggeliznek, és elmennek Bányaváry lakására, ahol Cilike is nagyon örül az új helyzetnek.

  Kálmán néha tíz nap alatt, máskor csak három éjszaka alatt írja meg az újabb és újabb színműveit, amiket a társulat rendre előad. Ezúttal nem marad el a siker, hiszen most a népnek ír, egyszerű, hétköznapi nyelven. Az emberek magukra ismernek, és a sok vígjáték között így néha már egy komolyabb művet is be tudnak fogadni. Fontos tehát, hogy a művészek kiműveljék a saját közönségüket. Kálmán egyre csak dolgozik otthon Tseresnyés uramnál. Pénzt nem nagyon keres, de szerény ember, jó neki a rántott leves is ebédre.

  Bányaváry lelkesen dolgozik, egy időre felhagy az ivással. A nagy siker azonban elkapatja, és lassacskán újra dorbézolni kezd, mígnem egy napon Cilike jó elveri. A férfi maga nevet a legjobban az eseten, ami végre észhez téríti. Cilike emellett kimutatást is készített: már elég sok pénzt kerestek a színműveken, egy részét odaadják Kálmánnak, aki azt Tseresnyés uramnak adja tovább lakbérre.

   Kálmán egészen meg is feledkezik Dorotheáról, aki mindig Bálvándy társaságában tartózkodnak, a férfi meg is kéri a kezét.

  Bányavárynak fia születik, keresztapának Kálmánt kéri fel, keresztanyának Katinkát, Kálmán így a keresztelőn találkozik régi szerelmével. A nő tudomására hozza, hogy Dorothea és Bálvándy összeházasodnak. Azt reméli, ez rosszul fog esni Kálmánnak, ő azonban ezen már rég túltette magát, Katinka hiába szeretné gyötörni, nem sikerül neki. Egy jó hírt is hoz viszont Katinka az ünnepségre: a nádor megengedte, hogy a társulat fellépjen a szép német kőszínházban hetente egyszer. Bányaváryval madarat lehetne fogatni, annyira boldog.

  Jenőyné felkeresi Korczát, hogy a segítségével kitagadja Kálmánt a hozományból. Korcza ebben nem hajlandó együttműködni, mert szerinte ez gonoszság, így elbánni egy tehetséges fiúval, és a szerencsétlen, tutyimutyi Béni bácsit segíteni helyette. Jenőyné erre elmegy inkább Biróczyhoz. Biróczy el is készíti az iratot, de beleírja záradéknak, hogy ha Kálmán megszakítaná a kapcsolatot Bányaváryékkal, akkor mégiscsak ő az örökös. Amikor ezt elmeséli Korczának, az nem érti, mit akart ezzel, hiszen Kálmánnak ők a legjobb barátai. Várjon csak fél évet, mondja Biróczy, majd meglátja, mi lesz.

   Közben Biróczy Párizsba utazik: Jenőyné elküldte Béni bácsit, hogy lásson világot, és Biróczyt kérte fel, hogy legyen a kísérője. Útközben összetalálkoznak Bálvándyval, aki szintén Párizsba tart újdonsült menyasszonyával. Béni bácsi, amikor megismeri őket, állandóan az ő társaságukat keresi, velük tölti minden idejét, lenyűgözi Bálvándy nagyvonalúsága és pénzszórása. Biróczyt szeretné viszont lerázni magáról, ám az nem tágít. Béni bácsi egy alkalommal egy váltót is aláír Bálvándynak, mint kezes. Úgy hiszi, ebből nem lehet baj.

  Eltelik pár hét, és egy rendőr keresi fel Béni bácsit: ha nem tudja kifizetni a 75 ezer forintot, viszi a börtönbe. Ez meg is történik, ahol aztán egy zárkába kerül Bálvándyval. Ekkor meglepetésükre megjelenik Biróczy, ő az, akinek oda kellene adni a pénzt. Most nincs készpénze, mondja Bálvándy, de aláír a 75 ezer helyett egy váltót 150 ezerről, hiszen a birtokairól ennek a sokszorosát fogja kapni, ha itt az ideje. Nem kell haszon, mondja Biróczy, csak készpénz, mégpedig most. Kiderül, hogy Biróczy nem is Béni bácsit követte, hanem Bálvándyt! Sátory Katinka volt a valódi megbízója, nem pedig Jenőyné! A nő utasítására felvásárolta a váltókat, és börtönbe jutatta az embert. Katinka így akart bosszút állni Bálvándy korábbi hűtlenkedéseiért.

  A Decséry-család megpróbál pénzt szerezni, de nem megy, nem tudják kijuttatni Bálvándyt a börtönből. Ekkor aztán Bálvándy Katinkának ír, így nemsokára hazajut – Dotetheának viszont igencsak ki van sírva a szeme az eset után!

  A színészeket Sátory Katinka szokta vendégül látni előadás után. Egy ilyen alkalommal, amikor tél van, Cilike nem tart velük Katinkához, mert haza kell mennie a gyerekéhez a Duna jegén. Szokásos kísérője nem akar vele menni a nagy hidegben, így Kálmán segíti haza. Amikor aztán Kálmán elmegy az estélyre, furcsának találja, hogy Bálvándy nincs ott, Aszályi viszont, aki közben Katinka inasa lett, homályos utalásokat tesz rá, hogy Bálvándynak máshol akadt dolga. Később azonban, amikor Kálmán összetalálkozik Bálvándyval, kiderül, hogy az még csak nem is tudta, hogy összejövetel volt Katinkánál. Ez nagyon fura.

   Kis idő múltán, amikor Kálmán Biróczyval beszélget a „Csiga” nevű kávézóban, ahova Aszályi is jár, megtudja, hogy Aszályi azt terjeszti, hogy aznap Bálvándy kísérte haza Katinkát. Rögtön le is kever egy pofont a gonosz intrikusnak. Csakhogy nem ennyi az ügy. Magától nem pletykálna ilyet: Katinka tervelte ki az egészet, hogy elidegenítse a férfit Cilikétől. Ez sikerült is, Bányavárynak az a terve, hogy elhagyja a feleségét, mivel Katinka külföldön szerzett neki színészi állást. Kálmán iszonyú dühös, először Katinkának akarja megírni, mennyire aljasnak találja, de rájön, hogy a nő pont ennek örülne, boldog lenne, ha látná, hogy Kálmán szenved. Inkább tehát felkeresi Bányaváryt, és megmondja neki, hogy másnap hagyják el a várost a társulattal, azt is kilátásba helyezi, hogy megöli, amiért hűtlen lett a magyar művészethez. A színész beleegyezik, másnap már nincsenek is a városban.

  Mivel Bányaváryval megszakította a kapcsolatot, Jenőyné szeretne békülni Kálmánnal, Biróczyn keresztül üzen, hogy visszaadná az örökségét. Kálmán azonban ezt nem fogadja el, szerinte ugyanis a művész akkor tud igazán alkotni, ha szenved és nyomorog. Így is tesz, de lassacskán rájön, nem is olyan jó érzés a nélkülözés. A barátaival kiad egy irodalmi lapot, ami azonban veszteséges.  Fest tájképet is, de a kereskedő nem akarja megvenni, mert csak egy puszta táj látható rajta. Tseresnyés uram eltöri a lábát, így nem tud elmenni a vásárba, ahol eladhatná a csizmákat, ez tovább rontja a helyzetüket. Most már tényleg nyomorognak ott ketten a házban. Végül egy nap betoppan Tóth Máté, hogy csizmát vegyen, és végül megvásárolja az összes lábbelit, amit a csizmadia nem tudott eladni, mondván, jó lesz a munkásainak. Kálmán festményén felismeri a saját házát és földjét, így azt is megvárásolja, sőt az összes irodalmi lapot, ami ott áll halomban. Ez nagy segítség, de Kálmán közben szomorúan járja az utcákat, nézi Dorothea és a nagyanyja házát távolról.

    Bálvándy igencsak neheztel a Decséry-családra, miért hagyták szenvedni Párizsban az adósok börtönében, azok meg őrá haragszanak, mivel egyre inkább jóban van Katinkával. Bálvándy igyekszik borsot törni az orruk alá, az egyik ilyen tréfája után Dorthea közli vele, hogy el akar válni. Ezzel Bálvándy is egyetért. Ehhez azonban előbb protestánssá kell lenniük, úgy Erdélyben elválasztják őket. Ezért viszont a katolikus családja haragszik meg Dorotheára, ki is tagadják. A lány most kezdi értékelni Kálmánt, aki soha senkire rosszat nem mondott, de szerette őt és a hazáját is.

  Lassacskán letelik a 12 év, amit az egykori barátok megbeszéltek, hogy ennyi idő múlva találkozni fognak Pesten. Borcsay, vagyis Bányaváry Miskolcon tartózkodik a társulatával, Egerbe szeretne költözni, onnan közelebb van Pest, csakhogy kitör a kolerajárvány, így nem tudnak mozogni, egyetlen város sem enged be senkit. Ugyanezen ok miatt ragad Biróczy Triesztben, ahova egy peres ügy miatt utazott.

   Katinka magára marad Pesten, a járvány miatt senki sem mer arra menni, mivel a szomszédjában, a Decséry-családnál meghalt a kórtól Csuka Feri, akit annak idején Kálmán ajánlott be oda. Elhatározza, hogy végre tényleg elválik Bertitől. Bálvándyhoz, aki most éppen Aradon tartózkodik, szívesen hozzámenne, üzen is neki Aszályival. Bálvándy azonban az utóbbi időben valójában csak azért barátkozott vele, hogy Decséryéket bosszantsa, de nem felejtette el, hogy a balsorsa és a házasságának megromlása végső soron Katinka tréfájának köszönhető. Kieszel egy tréfát: Aszályinak, aki Katinka levelét hozta, bemeséli, hogy a nő azért akar válni, hogy őhozzá menjen feleségül, és Bálvándynak azért írt, hogy tanácsot kérjen tőle az ügyben. Aszályi üdvözülten tér haza Katinkához, mint jövendő vőlegénye. Amikor a nő megérti, miről van szó, kidobja Aszályit a házából.

  Kálmán egyre betegebb, mellbaja van. Csak Tóth Máté felesége, Sára látogatja meg a lányával, Erzsikével. Dorothea ír, szeretné viszontlátni Kálmánt, de a járvány miatt nem tud eljutni hozzá. Kálmán végül meghal. Éppen ekkor érkezik meg hozzá Barkó Pál Tibetből. Mivel a protestáns pap is beteg, ő temeti el Kálmánt (hiszen teológiát végzett).  A sírkövén a nevet lefelé fordítják, hogy ne tudja senki, hol van eltemetve. Csak annyit írnak rá: „Volt. Nincs. Lesz.” Jenőyné könyörög a csizmadiának, árulja el, hol a sír, de ő nem mondja meg, szenvedjen csak az asszony, ha már Kálmán annyit szenvedett.

   Katinka Berti felesége marad, vidékre költözik vele. Érzi, hogy már elmúlt a szépsége, nem tudja többé ujja köré csavarni a férfiakat.

   40 év telik el. A nemzet felvirágzik, keresik Kálmán sírját, Barkó Páltól tudják meg, hol van. Újratemetik, szobrot állítanak neki. Dorothea megőszült szomorúan áll ő is a sír mellett.