Defoe műve ma is érdekes olvasmány, a fordulatos cselekményszövés és a könnyed elbeszélői hang magával ragadja a befogadót.
A regény nagyjából három szakaszra tagolható. Az elsőben a házasodás a szervezőelem: a főhősnő ötször-hatszor megy férjhez, több alkalommal úgy, hogy az előző hitvese még életben van. Ebben a szakaszban alapmotívum a színlelés, a tettetés. A szereplők folyamatosan megtévesztik egymást a saját személyüket illetően: úgy tesznek, mintha vagyonos emberek lennének, miközben alig van valamijük – részben ez is az oka a sok kudarcos interakcióknak. A házasságot csak eszköznek tekintik a pénzszerzésre, és igyekeznek minél jobb üzletet kötni, mígnem lelepleződnek, és romba dőlnek a remények. Az emberi társadalomról ez a szövegegység reménytelennek és felszínesnek ábrázolja, az embereket csak az érdekek irányítják, ritkábban a szenvedélyek; elvekkel, célokkal, meggyőződésekkel nemigen rendelkeznek. Nem tragikus ez a kép, sokszor komédiába is hajlik, de azért nem túl hízelgő ránk, emeberkre nézve. Ám csak részben a színlelés az, aminek a főhős (és mások) szerencsétlensége köszönhető, hiszen nagy szerepet játszik abban a kiszámíthatatlan végzet is. Moll Flanders ugyanis békében, becsületben élne az éppen aktuális férjével, ha a balsors nem szólna közbe: két férje meghal, egy az adósok börtönébe kerül (ahonnan később megszökik), egy pedig elhagyja, amikor ráébred, hogy a nőnek nincs pénze a bankban (végül azonban ő lesz a társa). Az egyik férjéről kiderül, hogy a féltestvére: amikor Virginiába költöznek a férfi anyjához, az asszonyról elmeséli, hogy korábban a Newgate-ben raboskodott, szolgaként került Virginiába, aztán ott új életet kezdett, vagyonra tett szert, Moll Flanders a részletek alapján pedig felismeri, hogy ez az asszony az ő anyja. A bizarr, kalandos fordulatok gyors ritmusban követik egymást, a szereplőknek nincs igazi identitása, a férjeknek (talán az elsőt, Robertet leszámítva) nevük sincs, csak a foglalkozásuk alapján azonosítja őket a szöveg. Nem sokat tudunk meg arról, mi zajlik a szereplők lelkében, a kalandok sorát lehetne bővíteni, de el is lehetne hagyni belőlük, lehetnének külön történetek is. A regényt ennek alapján nemigen lehet realistának nevezni, sokkal inkább pikareszk történet.
A második szakaszban a hősnő, mivel az ötven felé közeledik, már kevésbé tűnik vonzónak a férfiak számára, így a házasságok krónikája helyett a bűncselekmények sorával folytatódik a regény. Az előző szakaszban elbeszélőnk még egyáltalán nem volt rossz ember, csak kissé számító, itt azonban Moll Flandersből profi bűnöző kerekedik, azon belül is ritka nagy géniusszá fejlődik, hiszen csak nagyon sokára kerül be a Newgate-be, amiben a bűntársai mind megelőzik, és jórészt már halottak, mire Moll is a sorsukra jut. A regény hosszan sorolja a kisebb-nagyobb lopások, rablások sorát, amikből sok esetben csak hajszál híján, csodával határos módon menekül meg. A meglepő az, hogy milyen izgalmasak az elbeszélések, az olvasó egészen belefeledkezik a történetbe, azonosul a hősnővel, és izgul, hogy ne kerítsék kézre.
A harmadik szakaszban aztán, amikor Moll Flanders végre a Newgate-be kerül, egy egészen másfajta elbeszélésmód következik. Itt már jut szerep a belső világnak: az asszony megbánja a bűneit, számot vet előző életével, és jó útra tér. Nem csupán a morál szava szólal meg, hanem a szereplők karaktere is a kapcsolatuk jellege megváltozik: Moll Flanderst és régi-új társát immár nem a pénz és az érdek köti össze, hanem igazi szövetséget alkotnak. Virginiába deportálják őket, ahol új életet kezdenek. Moll itt felkeresi és távolról látja régi férjét, aki a testvére is. A férfi már beteg és öreg, de Moll találkozik a fiával, aki különösen jólelkű, becsületes emberré érett, és megtudja tőle az asszony, hogy komoly vagyont örökölt egykori anyjától, egy kis ültetvényt a York folyó mellett. Moll meghatódik mindezen a jóságon, felismeri Isten nagyságát, és végképp megjavul – kezdetben, a Newgate-ben még inkább csak a halálbüntetésből való félelem miatt fordult el a bűntől, most azonban igazi, mélyreható változás megy végbe a lelkében.
Utolsó kommentek